Három hét alatt félmillió Covid-fertőzött amerikai gyereket regisztráltak

2021. szeptember 02. – 19:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Augusztus első három hetében több mint 500 ezer Covid-fertőzött gyereket regisztráltak Amerikában – közölte az amerikai gyerekgyógyászati akadémia. Az utolsó vizsgált héten, augusztus 19 és 26 között történt a legtöbb pozitív teszt, 203 ezer. Ez ijesztő ütemű növekedést mutat: júniusban ez a heti adat 8500 körül volt. 200 ezer fertőzött a gyerekek között csak tavaly decemberben, a járvány második hullámának csúcsán volt Amerikában. Az új fertőzöttek negyede gyerek az augusztus végi adatok szerint.

Az USA-ban jelenleg 53% a teljeskörűen beoltottak aránya, de ez az adat államról államra elég nagy hullámzást mutat, vannak 70%-hoz közelítő államok (Vermont, Connecticut, Massachusetts), de olyanok is, ahol alig lépi át a 40%-ot az átoltottság (Louisiana, Georgia, Arkansas).

A fertőzött gyerekek számának alakulása, illetve a gyerekek aránya az összes új fertőzött között – Fotó: American Pediatrician Academy

Ahogyan itthon is, az amerikai járványhelyzetben is az iskolakezdés jelent most neuralgikus pontot. A CNN által megkérdezett szakértők a kötelező iskolai maszkviselést javasolják, míg Anthony Fauci, Amerika első számú járványszakértője és az elnök főtanácsadója a kötelező oltások mellett emelt szót. Fauci azzal érvelt, hogy évtizedek óta kapnak a gyerekek kötelező védőoltásokat, nem lenne semmi új abban, ha a Covid ellen is kapnának.