Gazdaság
200 milliárdos gyármentő hitelprogramot indít a kormány
A program január elsején indul.
Egy sor állami vezető fizetését húzhatja magával Matolcsy fizetésemelése
Többek között a GVH, a Közbeszerzési Hatóság és az éppen alakuló Integritás Hatóság vezetőinek fizetését is a jegybankelnökéhez kötik a törvények.
Országos Kereskedelmi Szövetség: Lehetetlen felkészülni az éjszaka az árstopra
Már nem is dolgoztak akkor az üzletekben, amikor kijött a kormányrendelet, az árucédulák átírása és a pénztárgépek átállítása is időigényes folyamat.
Felhatalmazást kaptak az önkormányzatok: korlátozhatják a közvilágítást, hogy spórolni tudjanak
Több helyen is felmerült már az ötlet, de a jogi háttere nem volt egyértelmű eddig. Persze a közútbiztonsági szempontokra figyelemmel kell lenni.
Csütörtöktől már életbe lép a tojás és a krumpli árstopja is
A kormány szerint a tojásnál 25, a burgonyánál 10 százalékkal csökkennek majd az árak.
Az ársapka egy olyan csilipaprika, amelyik többször is fájdalmasan csíp
Hogy juthattunk el oda, hogy Magyarországon már nemcsak az élelmiszer-infláció magasabb, mint Nyugat-Európában, de maguk az árak is?
Aszfaltot húztak a Lánchídra
Szombaton jön a felújított híd próbaterhelése, decembertől pedig átadják a forgalomnak.
Ha jól utánaszámolunk, 30 forinttal csökkenhet a tojás ára az árstop miatt
A statisztikák alapján tényleg 20-30 százalékkal lehet olcsóbb a tojás a hatósági árazásnak köszönhetően. A tojás amúgy az iskolapéldája annak, hogyan gyűrűztek be az elmúlt egy év eseményei egy...
Elon Musk eladott 4 milliárd dollárnyi Tesla-részvényt
Augusztusban azt írta, hogy nem tervez több ilyen eladást, de úgy tűnik, a Twitter-átvétel megkavarta a gazdasági terveit.













