Szivárgást észleltek, leállítják a szlovéniai atomerőművet

2023. október 5. – 20:37

Szivárgást észleltek, leállítják a szlovéniai atomerőművet
A krškói atomerőmű 2023. augusztus 5-én – Fotó: Jure Makovec / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Óvintézkedésként leállítják a szlovéniai krškói atomerőművet, miután fokozott szivárgást észleltek az elsődleges rendszerben, írta az STA szlovén hírügynökség a nukleáris létesítmény üzemeltetőjére hivatkozva.

Az atomerőmű üzemeltetője hangsúlyozta, hogy a sugárzás szintje a biztonságos határokon belül van a létesítményben, nem veszélyezteti az alkalmazottakat és az erőmű környezetét sem. „Azonosítani kell a szivárgás pontos forrását, és el kell végezni a szükséges javításokat, ezért van szükség az erőmű leállítására” – magyarázta az üzemeltető.

Kifejtette, hogy a szakemberek csütörtök este 11 órától megkezdik a reaktor teljesítményének fokozatos csökkentését, majd a reaktor leállása után látnak hozzá a szivárgás forrásának azonosításához és a javításhoz. A nukleáris biztonsági hivatalt értesítették az erőmű leállításáról.

A krškói atomerőmű folyamatosan üzemelt tavaly ősz óta, amikor előre tervezett karbantartás miatt egy hónapra leállították működését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!