Belföld
Kinéztünk a vonat ablakán, és láttuk, hogy füstöl az eleje
A Lajosmizséről Nyugati pályaudvarra tartó S21-es vonat egyik utasa számolt be arról, mi történt, miután észrevették: füstöl a mozdony.
70 helyett 101 km/órával az Árpád hídon: az Opel vezetője ittas volt, a Flórián téri felüljárón...
A fehér autó a Róbert Károly körúti kanyarodósávon előzött meg egy bekamerázott rendőrautót, majd a híd felé vette az irányt, és a budai oldalon kapták el, miután összetört.
Két testőr is átúszta a Balatont Novák Katalinnal
Az államfőt a nap minden percében védeni kell, akkor is, amikor Balaton-átúszásra támad kedve.
Nem épül új gyermeksürgősségi osztály Szegeden, pedig a pályázatot egy korábbi fideszes...
A Szegedi Tudományegyetemen még június végén is bíztak abban, hogy elkezdődik az építkezés, a leállás miatt az ország más egészségügyi intézményeibe irányítják át a betegeket.
120 millió forint vagyont hagyott a budapesti állatkertre a papagájos néni
Az arapapagájok kifutóját is felújították a főként papagájokat örökbe fogadó asszony hagyatékából.
Menczer Tamás: Akik az erdőtüzekkel érintett görög szigetekre utaznának, kérjenek konzuli védelmet
Az államtitkár azt javasolja az utazást tervezőknek, hogy gondolkodjanak el a halasztáson, de ha mégis mennek, mindenképp jelezzék a konzulátusnak, hogy pontosan hova.
Vasúti vonalbezárás: „elsorvasztják, rámondják, hogy gazdaságtalan, bezárják, ez megy”
Néhány nap múlva tíz vidéki vasúti mellékvonalat bezár a MÁV. Elutaztunk a Tisza-tó fővárosába, hogy megnézzük, mit szólnak ehhez a helyiek. Nagyjából egyöntetűen azt, hogy „lópikula lesz itt, nem...
Hosszú idő után először egyeztetett a MOK Pintér Sándorral, de csak kisebb eredményeket értek el
A kamara szerint lényeges területeken továbbra is vannak érdemi nézetkülönbségek, a minisztérium például ragaszkodik az orvosok nyolcórás munkaidejéhez is.
Dömötör Csaba: Szakmai alapon kapott 70 milliós támogatást turistaházra a Kitörés túra szervezője
Dobogókőn építhet turistaházat a szélsőjobbos zarándokúttá vált túra szervezője, miközben a kormány a turisztikai támogatásokból több milliárdot vont vissza.
A győri egyetem 370 millió forintért megvette Dzsudzsák Balázsék egészségügyi cégeit
A 24.hu cikke szerint a vállalkozásokból korábban egyszer sem tudtak osztalékot kivenni a tulajdonosai és a döntésről tudhatott Szijjártó Péter is.













