Áder János húga feljelentette Dobrev Klárát rágalmazás miatt

2024. március 23. – 11:09

Másolás

Vágólapra másolva

Magánindítványként tett büntető feljelentést Dobrev Klárával szemben nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt Pölöskei Gáborné Áder Annamária. Dobrev korábban azt állította, Áder János húga is bűnös a bicskei gyermekotthonban történtek ügyében.

Áder Annamária szerint ezzel „Dobrev Klára nem kevesebbet állított, minthogy bűncselekményt követtem el. Márpedig egy ilyen állítás nem a szólásszabadság által védett politikai vélemény közlése, hanem rágalmazás, függetlenül attól, hogy az érintett közéleti szereplő vagy sem”.

Pölöskei Gáborné Áder Annamária jelenleg a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára. A DK március elején követelte Pölöskei Gáborné Áder Annamária lemondását, mert ő vezette 2011-ben azt az osztályt, amelynek többen is jelezték, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója belenyúlt egy kisgyerek nadrágjába.

Áder János egykori köztársasági elnök erre azt mondta, nem igaz, hogy a fővárosi önkormányzatnál dolgozó húga nem tett semmit 2011-ben, amikor tudomására jutott, hogy a bicskei gyermekotthon vezetője pedofil bűncselekményeket követhetett el. Szerinte Áder Annamária tájékoztatta a főjegyzőt az igazgatóval kapcsolatos bejelentésről, aminek nyomán elkezdték a feljelentés előkészítését, és végül később nyomozás indult.

Pölöskei Gáborné szerint a nyomozás 2011-ben el is indult, 2012-ben felelősségre vonás nélkül azonban megszűnt. Csak évekkel később indultak meg azok az újabb büntetőeljárások, amelyek során a gyermekotthon igazgatóját és a kegyelmi botrányba keveredett K. Endrét is elítélték.

Áder János húga egy hete feljelentette Gy. Németh Erzsébetet is, hasonlóan nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt. Áder ekkor azt mondta, magánindítványról van szó, amiben kérik az ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztését is az Országgyűlés elnökétől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!