Áder húga feljelenti Gy. Németh Erzsébetet a bicskei gyerekotthonról szóló vádjai miatt

2024. március 18. – 09:33

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tesz Pölöskei Gáborné Áder Annamária Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője ellen – közölte Áder János volt köztársasági elnök az MTI-vel. A volt államfő, aki a feljelentő Áder Annamária testvére, közölte: magánindítványról van szó, amiben kérik az ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztését is az Országgyűlés elnökétől.

Áder János azt írta, hogy Gy. Németh Erzsébet korábban azzal vádolta a húgát, hogy 2011-ben, amikor felvetődött a gyanú, hogy a bicskei gyermekotthon vezetője pedofil cselekményt követ el, a Fővárosi Önkormányzat Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának vezetőjeként tudott az ügyről, és nem tett semmit. Továbbá jutalomból a hallgatásáért előléptették, és államtitkár lett.

A most benyújtott feljelentés szerint 2011. szeptember 16-án két bejelentő azzal kereste meg a Fővárosi Önkormányzatot, hogy tájékoztassák a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon növendékeitől kapott információkról, melyek alapján felvetődött, hogy az igazgató bizonyos esetekben szexuális tartalmú gesztusokat, kijelentéseket tesz a növendékek felé, velük szemben zaklató szexuális magatartást tanúsít. A főosztály vizsgálata után Pölöskei Gáborné 2011. szeptember 28-án írásbeli feljegyzésben tájékoztatta a főjegyzőt és az aljegyzőt a bejelentésről, valamint arról, hogy az általa vezetett főosztály büntetőfeljelentés előkészítését kezdte meg.

Áder János azt írta, hogy a húga a feljelentés kidolgozására nemcsak utasítást adott, de abban részt is vett. Ezek után javaslatot tett arra, hogy „az önkormányzat a feljelentést ne a helyi, hanem a megyei rendőr-főkapitányság részére terjessze elő, így elkerülve, hogy az igazgató esetleges ismeretségi körébe tartozó helyi rendőrkapitányság végezze a nyomozást” – idézett a feljelentésből a volt államfő.

Pölöskei Gáborné Áder Annamária jelenleg a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára, a DK képviselője március 3-án, a Facebookon közzétett videójában szólította fel lemondásra. Az ellenzéki párt szerint Áder Annamáriának azért kell lemondani, mert ő vezette 2011-ben a Főváros Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályát, amelynek már akkor jelezte két dolgozó, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója belenyúlt egy kisgyerek nadrágjába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!