Képregényekkel is lehet kritikus gondolkodásra tanítani a hallgatókat

„Az általános iskolából sikerült kiirtani, holott a Nemzeti alaptanterv egyik kitüntetett céljának tartja a vizuális oktatást, nevelést, a média hatásainak beépítését a gyerekek ismereteibe. Ehhez képest most már a gimnáziumban is veszélybe került” – mondta Erdélyi Eszter, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanára kedden este a szegedi Grand Caféban, ahol a képregényekről és azok médiaoktatásban elfoglalt helyéről beszélgettek szakemberek.

A médiát heti egy órában tanítják a középiskolákban, utolsó évben, Erdélyi szerint „ez semmire sem elegendő, tizenkettedikben meg már régen késő”. A tanárnő úgy látja, óvodában meg kisgyerekkorban kellene elkezdeni a foglalkozást a vizualitással, ehhez képest „úgy döntöttek, hogy akkor utolsó évben, heti egy órában gyorsan foglaljuk össze a filmtörténetet, a médiaelméletet és mindent”. Miközben a diákok az érettségire is készülnek.

Hogy ebbe az egy órába mi fér bele, azt általában a tanár alakítja saját preferenciái szerint, így akár a drámapedagógia, filmelmélet és médiatörténet is előkerülhet. A képregények sokszor csak marginálisan. Ez, illetve a kevés óraszám jól szemlélteti, hogy milyen lehetőségek adottak a középiskolásoknak megismerkedni a médiával, „van olyan gyerek, aki egyáltalán nem találkozik ilyen oktatással, sem az oviban, sem az általánosban, sem a gimnáziumban. És akkor választópolgárként nehéz dolguk lesz”, mivel kritikus gondolkodásra ez tudná leginkább tanítani a gyerekeket.

A felsőoktatásban egyre többen választanak képregényes tematikájú szakdolgozati témákat, kutatási területet, Erdélyi tapasztalatai szerint azonban a műfaj a diákjai és a kollégái körében nem túl népszerű. Az ő módszertani tárában is inkább a gyakorlati részét alkalmazta a dolognak: a járvány alatt például az volt a gyerekek egyik feladata, hogy

projektmunkában csinálják meg a Biblia egyes történeteinek képregényes verzióját.

„Abban nagyon fejleszt, hogy szoros olvasást igényel, hogy kivegyem a szövegből a lényeget, amit aztán a szövegbuborékba beírok” – mondja.

Komoly témák egyszerű médiumban

Kocic Larisa, az SZTE BTK angol tanszékének egyetemi adjunktusa már inkább tartalmi oldalról közelít. Hobbiszinten kiskora óta rajzol, emiatt az angol irodalom oktatásába is belevitte a képregényt, amiről órákat is tart. „Még olyan borzalmas kurzusokon is, hogy hogyan írunk szakdolgozatot, előszeretettel rajzolok a táblára a hallgatóimnak” – mondja.

„Rájöttem arra, hogy már nem az a lényeg, hogy mit adok át, ha kritikus gondolkodásra akarom tanítani a hallgatókat, mindegy, milyen eszközzel vagy tartalommal teszem. Ha őket jobban érdekli a képregény, én erre nagyon is vevő vagyok.”

Szerinte a műfajban, mint médiumban, önmagában is olyan eredeti alkotások születtek az elmúlt évtizedekben, amik saját jogukon érdemesek arra, hogy az irodalommal, kultúrával foglalkozó, kritikusan gondolkodó emberek is értékeljék. Példaként Marjane Satrapi Persepolisát és Art Spiegelman Maus című művét említi, előbbi egy a 70-es években, Teheránban felnövő lány életét mutatja be számos aspektusból, utóbbi egy személyes holokauszttörténetet dolgoz fel.

„Ezek nagyon komoly témák, és pont attól lesz ütős, hogy egy egyszerű és komikus médiumon belül szúrja szíven és nevetteti meg egyszerre az olvasót.”

Kocic óráin nem adaptációként tanítja a képregényeket, hanem önálló művekként, felhíva a figyelmet a formanyelvi sajátosságokra. „Régóta tudjuk, hogy olvasni nemcsak szöveget lehet, hanem a szemiotika terében képeket is. Az olvasás, mint interpretáció, mint értelmezés, nagyon tág teret ad a lehetőségeknek.”

Szép orkok, de minek?

Az SZTE JGYPK rajz- és művészettörténet tanszékén az utóbbi években már szakirány is indult a műfajra alapozva, amin főleg digitális festészetet és digitális rajzolást oktatnak. Ott a tapasztalatok alapján sokszor választanak képregényes témát a hallgatók. „Ez pedagógiailag azért jó feladat, mert egy csomó mindent érint. Az emberábrázolástól kezdve az absztraháláson, a szatirikus ábrázoláson keresztül mindent” – mondja Szalay Ignác, a kar oktatója, aki szerint az ilyen feladatokban számos olyan gyakorlati tudást meg lehet szerezni, ami grafikusként vagy concept artistként is jól jön a későbbiekben.

„Ennek van egy komoly súlya, amit a külvilág rak ránk, hogy király, hogy ilyen orkokat tudunk rajzolni, de a külvilágban ennek mi értelme van? Ezért az én projektjeimben mindennek van egy olyan vetülete, hogy akkor

ez a valóságban milyen hasznosságot ér el.”

Ennek a hasznosságnak volt példája az a Vakfolt nevű fanzine is, amit a dizájn- és művészetmenedzsment szak és a rajz-művészettörténet tanszék hallgatói készítettek tavaly, komoly társadalmi problémákat feldolgozva, és aminek a bevételéből az egyik szegedi, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítványt támogatták.

„Adott kultúra sajátja, hogy mennyire van egy médium megbecsülve” – mondja Kocic Larisa arra vonatkozóan, hogy hazánkban mennyire népszerűek a képregények. Hogy ki vonzódik ezekhez, az szerinte kortól is, illetve az anyagi lehetőségektől is függ, mert míg a 70-es, 80-as, 90-es évek elején a dolog egy olcsó ponyva műfaj volt, ma már egy vagyont is ott lehet hagyni egy-egy kiadványért a könyvesboltokban. „Ott vannak a webcomicok, a webképregények. Akik most hozzám jelentkeznek, webcomicot olvasnak, ha olvasnak.”

Az adjunktus szerint kihívás megszerettetni, megláttatni a hallgatókkal a médiumban rejlő lehetőségeket, az egyetemisták gyakran úgy esnek neki az irodalmi műveknek, képregényeknek vagy filmeknek, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják azok sajátosságait, csak elmondják a tartalmát.

„Miért nézzem képregényben, ha ott van a film?” – teszi fel a diákok fejében megbújó kérdést Erdélyi Eszter arra reflektálva, hogy a középiskolások körében miért népszerűtlen ez a formátum. Úgy látja, meghaladta a képregényt, hogy mindennek van filmes változata, „a médiakörnyezet kiszélesedett, alkotóként a diákok már bármit létre tudnak hozni. A képregény underground jellege, ami 25-30 évvel ezelőtt volt, megszűnt.”

Szalay szerint a fiatalokban mostanra a birtoklási vágy is csökkent. Ő is azt tapasztalja, hogy a hallgatói inkább webes képregényeket pörgetnek olyan felületeken, ahová bárki feltöltheti saját munkáit, akár félkész verzióban is. „Nincs a képregényekkel kapcsolatban az, hogy hú, akarom, hogy meglegyen, hogy birtokoljam, és majd miután meghaltam, az unokáim banánosdobozokban odaadják egy antikváriumnak.”

Tudatosnak kell lenni

Abban mindannyian egyetértenek, hogy már az óvodában, de az általános iskolában mindenképpen el kellene kezdeni a vizuális oktatást, amiben sokat segíthetnek a képregények. Kocic úgy látja, ha lenne kormányzási akarás a kultúra irányába, akkor a vizualitás oktatásának magyarországi helyzete is jobb lenne. Szerinte ez egy fontos terület, mert a kultúránk középpontjában is ez áll.

Sokszor úgy viszonyulunk hozzá, hogy a képeket mindenki tudja olvasni,

mert ez denotatív, a környezettől független, és nem konnotatív értelmezést igényel. Szerinte ezt csak azért érezzük, mert gyerekkorunk óta így kezdjük el megtanulni a világot, de ez is tanult folyamat, nagyon fontos értelmezési konnotációi, kontextusai vannak egy-egy képnek, sokszor nagyon is tudatosnak kell lenni ahhoz, hogy eligazodjunk ezek világában.

„Alapvetően tök jó feladata lehet egy több órát átívelő csoportos projektmunkának a képregénykészítés, ahol dedikált csoporttagok más-más munkákat végeznek. Megtanít projektben gondolkodni és rendszert ad akár egy egész évre. De ezzel szembe megy a valóság” – mondja Szalay.

A diákok közül egyre többen vannak, akik nem csupán azért, mert hátrányos helyzetű családból jönnek, de nem találkoznak otthon ilyen produktumokkal,

annyira más vizuális kultúrában élnek. „Miért játsszak végig egy 40 órás videójátékot, amikor meg tudok nézni róla egy 15 perces videót, és ugyanúgy naprakész leszek a tudással?” – szemlélteti az oktató a probléma egy másik aspektusát.

A fiatalabb generáció más módon fogyaszt, ezek a tartalmak pedig sokkal lassabb és visszafogottabb gondolkodásmódot igényelnek. „A dolgok eseményhorizontján pörög a gyerek, egyre gyorsabb és gyorsabb, de egy ponton már nem tud tovább gyorsulni, és akkor beleesik a fekete lyukba. Most az a kérdés, célszerű-e megfogni még mielőtt túlpörög, vagy hagyjuk. Az oktatás egyik kulcskérdése, hogy mi a feladatunk, szaladunk velük vagy visszafogjuk őket, de ez nyilván csak teoretikus kérdés” – mondja Szalay, aki szerint oviban, általános és középiskolában is lenne helyük a vizualitáson belül a képregényeknek, de fontos meghatározni, hogy mi a célja az egésznek.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.