Megszüntették Iványi Gábor gazdasági vezetőjének letartóztatását

2024. március 23. – 10:05

Másolás

Vágólapra másolva

A Gyulai Törvényszék megszüntette az Iványi Gábor-féle Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) gazdasági igazgatójának, Ónodi István lelkésznek a letartóztatását, írja szombati közleményében a MET. Ebben azt írják, hogy Ónodi szabadlábon védekezhet, de nem hagyhatja el Budapest területét.

Ónodit február 20-án kedden reggel bilincsben vitték el a a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói. Az esetről Iványi Gábor közleményt adott ki, szerinte Ónodinak nem engedték az intézkedő nyomozók, hogy telefonáljon, el is vették tőle a készülékét, ráadásul nem adtak át neki semmilyen, a házkutatásról és az eljárás okairól szóló hatósági iratot. Iványi közlése szerint Ónodinak azt mondták, nem vádolják, egyelőre csak nyomozás van. A NAV-osok annyit árultak még el, hogy gazdasági bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás.

Az ügyészség február 21-én kiadott közleménye szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt kezdeményezték a letartóztatást egy „több egyházi intézményért felelős gazdasági vezetőnek, aki 6,5 milliárd forintot meghaladó közterhet mulasztott el bevallani és megfizetni”.

A gyanú szerint „a férfi az egyik egyház szociális és oktatási, nevelési tevékenységet folytató intézményeinél gazdasági vezetőként dolgozott. A férfi az adóbevallások benyújtásáért felelős személyként a 2015 februárjától 2022 januárjáig terjedő időszakban az illetékes adóhatóságoknál a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kötelezettségek vonatkozásában valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be.”

Az ügyészség szerint Ónodi ezzel 6,5 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnak. A NAV-nál különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, akár 5-10 év börtönt is kaphat.

Iványiéknak régóta elszámolási vitájuk van a magyar állammal, erről a szövevényes ügyről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!