Friss hírek
Az ügyészség biztosította a pénzt az ORÖ elnök megvesztegetéséhez
Ifjabb Farkas László, az ORÖ egyik elnökhelyettese működött együtt az ügyészséggel.
Jöjjön néhány jókedvre derítő gondolat dolgos kezekről és a zajos főváros kis oázisairól
Beszédírók kézikönyve, Szabad Nép-fejezet.
A Kutyapárt kifestett két piliscsabai buszmegállót, az önkormányzat most négymillióért lebontja őket
Mészáros Lőrinc cége ingyen épít majd a helyükre új megállókat, amiket aztán reklámfelületként használhat.
90 százalékos rezsitámogatás indul az országban, ahol átszámolva kétmillió forint az átlagbér
Na jó, csak az áramszámlára és csak egy bizonyos szint fölött.
Válságkezelő üzemmódba kapcsolt az EU az árampiacon
A gazdaság alkalmazkodóképessége a jelenlegi szabályozási környezetben véget ért, a probléma kezelése ebben a pillanatban a politikai innováció terepe.
Három évet is kaphat az a török énekesnő, aki olyan iskolával viccelődött, ahová Erdoğan is járt
Gyűlöletkeltés miatt indult bírósági eljárás az ügyben.
Tizenhat mű, ami nem az Ecserin végezte
Vannak elkerülhetetlen helyzetek, amikor muszáj nevekkel dobálózni. Az alábbi történet pedig tele van nevekkel, meghökkentő egybeesésekkel, és a benne szereplő fényképek előkerülése...
Merevlemezek tűntek el, bíróság hallgatja meg a vízilabda-szövetség elnökét
Vári Attila korábban a Fidesz polgármesterjelöltje is volt Pécsen, most a Pécsi Sport Nzrt. kezdeményezett pótmagánvádas eljárást ellene.
Áramkimaradásokra készül a brit ipar, és nem csak a leállás okoz majd problémát a cégeknek
Az energiaszolgáltatás amellett, hogy megdrágult, kiszámíthatatlan is lett, miközben a brexit is nehezíti a brit gyárak életét.
Hatalmas kockás zászlót lógattak le a Szabadság hídról – sok ezren tüntettek az oktatásért...
Négy gimnázium előtt tartanak virrasztást vasárnap, jelentették be. A demonstrációt diákok szervezték, de ott vannak a szülők, a tanárok, a szakszervezetek is, többgenerációs tüntetés zajlik....









