90 százalékos rezsitámogatás indul az országban, ahol átszámolva kétmillió forint az átlagbér

2022. szeptember 2. – 17:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A norvég kormány pénteken bejelentette, hogy majdnem 10 milliárd norvég koronás (397 milliárd forintos) rezsitámogatási alapot hoz létre a Statnett norvég állami áramszolgáltató bevételéből. Az intézkedés célja az, hogy megakadályozza a növekvő villanyáramdíjak miatt a háztartások és vállalatok áramköltségeinek emelkedését – írja az MTI.

Az elektromos áram díja rekordmagasságokba emelkedett Dél-Norvégiában 2022-ben a szárnyaló európai földgázárak és elektromosáram-díjak, valamint a száraz, aszályos év miatt, amely elapasztotta a tározók vízszintjét a vízenergiára épülő dél-norvég térségben az MTI tudósítása szerint. A Statista.com oldal szerint az átlagos norvég nagykereskedelmi áramár júliusban 128,94 euró/MWh volt (az adataik szerint a júliusi átlagos magyar nagykereskedelmi áramár ennek több mint másfélszeresére, 204,87 euró/MWh-ra rúgott). Igaz, a háztartási áramár a norvégoknál a második negyedévben átszámolva 82,71 forint/kWh volt, míg nálunk a nem támogatott áramár is csak 71 forint/kWh.

A magas norvégiai áramdíjak nehéz helyzetbe hozták a helyi villamoshálózatokat üzemeltető cégeket is, amelyek piaci áron kénytelenek beszerezni az üzemeltetés során természetes módon kieső árammennyiséget, és arra figyelmeztettek: a fogyasztókra kell hárítaniuk a szolgáltatási díjak emelkedéséből fakadó többletköltséget.

A norvég kormány bejelentette: az országos, távolsági hálózatot és a határokon átnyúló vezetékeket üzemeltető Statnett különleges bevételét csoportosítja át, hogy fedezni tudja a kieső árammennyiség megvásárlása miatti pluszköltségeket. A norvég állam már december óta támogatja a háztartások elektromosáram-fogyasztását,

mostantól pedig bizonyos szint felett az áramfogyasztási költségek 90 százalékát fedezi.

A mostani támogatási rendszer legalább 2023 márciusáig marad érvényben, és az utolsó becslések szerint 34,8 milliárd norvég koronába (1382 milliárd forintba) fog kerülni a norvég államnak. Norvégiában egyébként tavaly a bruttó átlagbér havi 50 790 korona volt, ami aktuális árfolyamon átváltva bő 2 millió forintnak felel meg.

A Statnett augusztusban bejelentette, hogy 2023 végéig elengedi a hálózati díj megfizetését fogyasztóinak, amelyek többnyire nagy iparvállalatok és helyi hálózatokat üzemeltető cégek, írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!