Legfontosabb
Véres halált haltak a kísérleti majmok Elon Musk agyi csipeket beültető cégénél
Musk azt állítja, hogy minden kísérleti állat már közel volt a halálhoz, de a Neuralink feljegyzései szerint ez nem egészen igaz. Ez pedig nem csak állatjogi kérdés, és egészen súlyos következményei...
Tövises-hegyi kör: nem is olyan könnyű kiszúrni innen a Dunát
Magas bércek, mély árkok, kilátás a Dunára, magányos kunyhó az erdő mélyén, szelíden csobogó patak kis fahíddal, nem is kell több.
Nagy vitákat váltott ki, hogy hatmilliárd dollárral olajozták meg az iráni–amerikai fogolycserét
A két évig húzódó tárgyalások után a hét elején nyélbe ütött fogolycserében öt-öt rab szabadult ki, de az USA befagyasztott iráni bankbetétek átengedésébe is belement. Irán eddig is és ezután is...
A kormány migránsozása miatt megnézték az utcán, mégis átment a DK-ból a Fideszbe
„Ellenzéki volt, radikálisan ellenzéki” – mondják az egyiptomi származású Rádi Ferízről. A szegedi Fidesz nem reagált az ügyre, de a helyi DK-sok belépési nyilatkozattal invitálták pártjukba a...
Nem tudják befejezni a kínaiak a Budapest–Belgrád építését, és ez még súlyos tízmilliárdokba...
A Budapest–Belgrád-vasútvonal egyik legfontosabb feladatát elvállaló kínai cég képtelen elvégezni a szerződés szerinti munkáját. Emiatt lehet, hogy ki kell rúgni őket és új alvállalkozót keresni,...
Fact-check: Budapest beéri Brüsszelt és Bécset a lakásbérleti árakkal?
Terjed a neten egy látványos grafikon, amely erre utal, de valójában csak egy nemzetközi lakásügynökség adatait mutatja, amelyek a budapesti lakásoknak csak egy rendkívül szűk szegmensére igazak. A...
Politikai nyomás vagy utólagos óvatosság állhat az OTP Karácsonyék ügyében tett gyanús...
Közel két év telt el a 99 Mozgalom furcsa befizetései óta, mégis csak most lépett a bank, nem sokkal azután, hogy a sajtóban pörögni kezdett az ügy. Az OTP-t védő nézet szerint szint alatti lenne...
A 21 forintos béremelés nyomában
A tanároknak szeptember közepéig kellett megkapniuk a tájékoztatást a januártól várható bérükről. A pedagógusok nagy része körülbelül 5 százalékos fizetésemelésre számíthat. Várhatóan a gyakornokok...
„Mint a védelmi pénz” – Egy Rogán-közeli céget évek óta tartanak a csúcson a pont jókor változó...
A Hunguard hét éve gyakorlatilag egyedüliként végezheti a pénzügyi szervezetek informatikai tanúsítását, köszönhetően annak, hogy a jogszabályok rendre úgy alakulnak, hogy annak csak ők felelnek...
Egy napra lángoltak fel a harcok a Hegyi-Karabahban, de komoly következményük lehet
Ismét fegyveres összecsapásokról érkeztek hírek Hegyi-Karabahból, de úgy tűnik, a harcok egyelőre véget értek. Az utóbbi években gazdaságilag és ezáltal katonailag is megerősödő Azerbajdzsán akarata...
Kövess minket Facebookon is!