Úristen, srácok, van tízezer követőm!

Nem sokkal később megszűnt a Musical.ly, és jött helyette a TikTok. Mindenki azt mondta, ez valami más lesz, mert lehet már benne beszélni, normális videókat csinálni, szóval letöltöttem azt is. Először ez sem tetszett, az első pár videóm kifejezetten arról szólt, hogy ez sem jobb semmivel az elődjénél. Aztán idővel mégis elkezdett átalakulni, mintha a Vine beszabadult volna a Musical.ly réseibe. Emlékszem, az első oldalon, amelyik valóban megtetszett, egy lány adott elő szerepeket meg helyzeteket az életéből nyávogó hangon. Miatta kezdtem el tényleg nézni a TikTokot, és ez volt az az időszak, amikor rájöttem, mesélhetek is arról, ami velem történik, mert az embereket itt már a sztorik érdeklik.

Először a volánbuszos sorozatom pörgött be. Veresegyházon laktunk a családdal, gyakran busszal mentem haza, és készítettem havonta két-három videót arról, hogyan utaztam, meg mi történt útközben. Azt vettem észre, hogy ezeket egyre többen nézik, és egyre több lájk is érkezik. A Musical.lyn három barátnőmmel követtük egymást, nézegettük egymás videóit. A TikTokon viszont nagyon hamar elkezdtek gyűlni az emberek, akiket – úgy tűnt – érdekelnek a tartalmaim. Egyszer éppen valahol kávéztunk a baráti társasággal, amikor ránéztem a mobilomra, és kibukott belőlem, hogy úristen, srácok, van tízezer követőm! Én mindig olyan videókat csináltam, amilyenekhez épp kedvem volt, ahogy változtam, úgy változtak a témák is. Persze voltak, akik ezt kritizálták. Furcsa helyzet, hogy 15 évesen embereket tudsz megmozgatni a videóiddal, felháborodást, örömöt vagy csalódást tudsz kiváltani belőlük. Figyelnek téged, és ezt hatalmas feladat jó helyre eltenni.

Ugráltam Volánbuszról sztorizásból anyukaszerepbe, abból tanárparódiába, éppen akkor, amikor meguntam az előzőt. Élveztem a mindenkinek ismerős helyzetek bemutatását. Otthon éreztem magam ebben, és szép lassan a hobbimmá vált. Ezeket a követőim nagy része az elejétől fogva szerette, és egy idő után azt tapasztaltam, hogy az algoritmus is szereti, ha rendszeresen ugyanarról készítek videót. Ekkoriban egyre többen írták, hogy a TikTok feldobta a videóimat az ajánlottak között, és egyszer csak azt vettem észre, hogy százezren követnek. Ekkor kezdtem el számolgatni, hogy ilyen sok ember milyen helyet tudna megtölteni, elképesztő volt stadionokban, városokban gondolkodni 17 évesen. Azóta persze gyakran felmerül bennem a kérdés, milyen hatással lehetett rám, hogy a felnőtté válásom egy app fejlődésével összefonódva zajlott, pláne amikor azt látom, mostanában milyen aggodalmak merülnek fel a közösségimédia-használattal és konkrétan a TikTokkal kapcsolatban.

Azt, hogy a TikTok algoritmusa hogy működik, a többi közösségimédia-felülethez hasonlóan a fejlesztőcégen kívül senki nem tudja pontosan. A program itt is a hozzá eljutó minden apró jelzésből tanul: abból, hogy mit lájkolunk, mire kommentelünk, és mit mennyi ideig nézünk. És míg a Facebook egyetlen feedben dob fel mindent, az Instagram pedig mára mindenkinek három feedet kínál, addig a TikTokon a kezdetektől két feed volt: az egyik az általunk követett oldalak videóit dobálja fel, a másik pedig az előbbiek alapján ajánl újakat.

Utóbbiba bárki bekerülhet. Amíg a magyar Facebookon sokszor máig azoknak van a legtöbb követőjük, akik az elején, több mint tíz éve népszerűek lettek, addig a TikTok algoritmusa új szereplőket is be tud futtatni. Ha például megnézi valaki a top öt magyar tiktokert, minden évben legalább két új arcot talál közöttük. Így ha valaki elkapja a jó ritmust, viszonylag könnyen TikTok-influenszer lehet belőle.

Eleinte nagyon sok ilyen bartert vállaltam, mert iskolásként az ember megtisztelve érzi magát, hogy valaki vele akar reklámozni. Aztán, ahogy egyre több követőm lett, úgy kerestek meg egyre nagyobb cégek, amik már nem a terméküket, hanem pénzt ajánlottak a róluk szóló videókért cserébe.

A megbízás pedig mindig ugyanaz: megmondják, hogy körülbelül miről szóljon a videó, és hogy a lehetőségek szerint legyen minél kreatívabb. Felveszem, csekkolják, hogy megfelel-e, és ha igen, akkor posztolom, ők meg kifizetik az előre megbeszélt összeget.

A szponzorált tartalmak közül én valahol a Durexnél húztam meg a határt. Ők azt kérték, hogy beszéljek kicsit arról, hogy miért tabu a szex meg a szexualitás, és hogy a biztonságos szexhez érdemes utána is járni a guminak, amit felhúzol. Ezzel egyet is értettem, megcsináltam a videót.

Nem kellett sok idő ahhoz, hogy más cégek is észrevegyék, vállalok promóciókat. Kávézók, cipő- és ruhamárkák, de még elektronikus eszközöket kínáló üzletek is megkerestek. Gimnázium, később pedig egyetem mellett még időm sem volt, hogy minden emailre válaszoljak. Fordulópont volt viszont egy megkeresés, ahol a hozzáállásom is változott. Egy másnaposság elleni vitamintablettát akartak bedobni a piacra, megkértek, hogy próbáljam ki és reklámozzam, fizetnek is érte. Erre muszáj volt válaszolnom: kipróbálom szívesen, de ha nem működik, akkor azt fogom mondani, hogy nem működik. Nem kaptam választ.

Úgy éreztem, furcsa lenne úgy reklámozni valamit, hogy azt sem tudom, tényleg működik-e vagy tetszik-e igazán. Ekkor már túl voltam az első egyetemi évemen, nyilván jól jött volna a pénz, de mit kezdjek valamivel, amivel igazából nem is annyira értek egyet? Mások persze máshogy látták ezt a témát, volt haverom, aki megkérdezte, miért nem reklámozok mindent, amit ajánlanak, szedem meg magam egy rakat pénzzel, és ha majd már senkit sem érdekel, amit csinálok, akkor is lesz indulótőkém.

Az Instagramon, a YouTube-on és a TikTokon hosszú ideje összekeveredik az eredeti, őszinte saját tartalom a reklámmal, amit eufemisztikusan szponzorált tartalomnak neveznek. A nagy követőtáborral büszkélkedő influenszerek többsége rendszeresen és a saját tartalmában minél alaposabban elrejtve posztol hirdetéseket, amikkel sokan bitang jól keresnek.

Az influenszermarketing viszonylag új hirdetési forma, elterjedését és piaci méretét is nagyon nehéz mérni. Az viszont biztos, hogy az erre elköltött összeg folyamatosan és szinte exponenciálisan nő, az influenszerek pedig lassan a tévés reklámblokkok és az utcai óriásplakátok vetélytársai lesznek. Egy friss becslés szerint világszinten néhány éven belül több mint tízszeresére nőtt az influenszermarketingre költött pénz, és 2023-ban több mint húszmilliárd dollárt (kb. 7500 milliárd forintot) tehet ki.

Az influenszermarketingre költött több mint húszmilliárd dollár persze még mindig csak töredéke a reklámra költött összes pénznek. A növekedés üteme viszont látványos, és semmi nem utal arra, hogy a következő években lelassulna.

Ezen belül pedig fokozatosan növekszik a TikTok részesedése. Hiába sokkal régebbi például a Facebook és az Instagram, idén a legtöbb időt már a TikTokon töltötték az internetezők. Nem meglepő, hogy az influenszermarketinggel foglalkozó cégek is legszívesebben a TikTokon hirdetnek, ezt követi csak az Instagram és a Facebook.

Az influenszermarketing Magyarországon is pont ugyanúgy terjed, mint a világ többi részén, ahol használnak közösségi médiát. Aki sokat tiktokozik, úton-útfélen belefut a szponzorált tartalmakba, amiket sokszor olyan jól csinálnak meg, hogy csak a videó alatti szövegből látszik, hogy céljuk igazából a hirdetés. Arra viszont általában nem gondolunk, hogy reklámcélú videók mögött a legtöbbször komoly stábok állnak, az influenszermarketing pedig Magyarországon is egy többmilliárdos üzlet.

Hogy ezt a piacot megértsük, megkerestük Horváth Ádámot, a NuHeadz Talent Management, egy influenszerek menedzselésével foglalkozó ügynökség alapító tulajdonosát. Horváth tíz évig dolgozott egy tévénél, ahol amerikai sorozatok licencjogainak vásárlásával is foglalkozott. Észrevette, hogy míg a tévében évről évre kevesebben nézik ezeket a sorozatokat, az Instán és a TikTokon tizenévesek hoznak össze százezres nézettségeket.

2017-ben alapította meg a cégét. Az influenszermarketing akkor Magyarországon még gyerekcipőben járt, a reklámcégeknek fogalmuk sem volt, hogy álljanak az influenszerekhez, akik pedig nem értették, mit akarnak tőlük a hirdetők. Ebben a helyzetben közvetítőkre volt szükség és egy sor influenszermarketinggel foglalkozó cég jött létre, közülük a legnagyobb, a Post For Rent, ma több mint száz tartalomgyártót képvisel a reklámozók ellenében.

Az ilyen cégek fő szolgáltatása, hogy az influenszerek nevében tárgyalnak a reklámügynökségekkel. A legtöbb influenszernek van egy listaára, a közvetítő cég pedig ezen próbál meg hirdetőket szerezni. Ha találnak egy árban és tartalomban is megfelelő reklámozót, akkor a videót a legtöbb esetben már az influenszernek kell leforgatnia, a közvetítő legfeljebb ötleteket adhat. Van persze olyan is, amikor a hirdetők közvetlenül keresnek meg egy-egy influenszert, ilyenkor az ügynökség csak a háttérmunkát végzi.

A közvetítésen alapuló együttműködéseknél a cég jutaléka Magyarországon jellemzően 20-40 százalék, a különbség az influenszer ismertségén és azon is múlik, hogy a közvetítő mi mindent vállal a szerződésben. A NuHeadz az olyan cégek közé tartozik, amik a tartalomgyártáson kívül gyakorlatilag mindent elintéznek az influenszernek: ők szerzik a reklámozókat, ők tárgyalnak velük, ők kötik a szerződést, és ők intézik a sajtómegjelenéseket is. Másoknál előfordul, hogy az ügynökség menedzseli az influenszer webshopját is.

Felmerül a kérdés, kik számítanak ma Magyarországon influenszereknek. Horváth szerint a TikTokon a százezer követő a határ, azaz a reklámcégek elsősorban efelett szeretnek szerződni. Igazából viszont inkább az a fontos, hogy ki mennyi megtekintést ér el a videóival, ez pedig nem feltétlenül van szoros összefüggésben a követők számával, nagyban függ attól is, ki mennyire virális videókat készít.

Horváth szerint ma Magyarországon 2-300 olyan influenszer van, akik rendszeresen kapnak megbízásokat az ismertebb márkáktól. Nagy részüket pedig az erre szakosodott 5-6 cég képviseli a reklámügynökségeknél. Ők követőszámtól és a hirdető cég pontos kérésétől függően nagyságrendileg százezer és félmillió forint közötti összeget kapnak egy videóért. Ennél sokkal többet akkor szerezhetnek, ha eladják a videó jogdíját a hirdetőnek. Ilyen esetben a vállalat később bármilyen saját reklámjához felhasználhatja a felvételt. A korlátlan felhasználás átadása esetén az influenszer zsebre tehet akár egymillió forintot is.

A profi, videónként százezres összegekért dolgozó influenszerek mellett persze ott van a piac amatőr része is. Ők sokszor barterben dolgoznak, vagy úgynevezett affiliate szerződésekkel. Ez utóbbinál az influenszer kap egy kuponkódot, amit bemutat a videójában, és később minden olyan eladás után kap valamennyi pénzt, aminél a vevő az ő kódjával vásárolt. Horváth szerint a ruhamárkák vagy például táplálékkiegészítőket áruló cégek gyakran osztogatnak ilyen kuponkódokat akár 2-3 ezer követős tiktokereknek is. A cégek nem veszítenek semmit akkor sem, ha senki nem vásárol a kódokkal, viszont nyernek, ha már néhányan emiatt költenek náluk.

Horváth szerint az egyértelműen látszik, hogy egyre többféle cég hirdet a TikTokon, egyre több pénzért. A TikTok elindulása után sokáig elsősorban ruhát, kozmetikumokat – például sminket – reklámoztak, de ezek sikereit látva megjelent egy csomó másik cég is, amik például háztartási gépeket, mobiltelefont vagy sportfelszerelést árulnak. De az is kezd elterjedni, hogy a kiskereskedelmi láncok keresik meg az influenszereket reklámötletekkel.

Ma már az sem ritka, hogy egy tévécsatorna a TikTokon próbál meg nézőket toborozni a műsoraihoz, nemrég a Viasat3 indított kampányt a TikTokon, amiben a Szingli vagy Svindi című párkereső realityjüket hirdetik. Tehát míg korábban jellemzően a tévében reklámozták más platformok tartalmait, mostanra megfordult az irány.

Horváth szerint lassan minden olyan ágazat eljut az influenszermarketinghez, ami korábban más csatornákon hirdetett. A cégek a reklámbüdzséjük egyre nagyobb részét költik erre, ami arra utal, hogy a méréseik szerint a közösségi médiában sokkal jobban megéri nekik reklámozni, mint, mondjuk, óriásplakátokon vagy a tévében a műsorok reklámszüneteiben.

Emlékszem is, amikor először beszéltem valamilyen közéleti témáról a TikTokon, kikérték maguknak a kommentszekcióban az emberek, hogy miért keverek politikát a videómba. Azt mondták, nem erre iratkoztak fel. Bizonyos szempontból igazuk is van, mert tulajdonképpen maga a platform sem erre jött létre, elég a működési mechanizmusára gondolni. Pörgetsz, nézel valamit 15 másodpercig, és pörgetsz is tovább. Tényleg ügyesnek vagy egyedinek kell lenni ahhoz, hogy bárki hosszabb ideig figyeljen itt rád. Pláne, ha politikáról vagy közéletről beszélsz, ami kutatások alapján alig mozgatja meg a fiatalokat.

Azonban – már csak ha a Facebook és az Instagram korábbi példáját nézzük – látszik, hogy a politika a közösségi média szinte minden platformján megtalálta a helyét eddig is. Végül a TikTokkal is így lett. Akármennyire nehéz volt is elképzelni, hogy lesz itt egyszer még Orbán Viktor-TikTok, sőt hogy lesznek olyanok, akik alapos utánajárással, részletesen mutatnak majd be fontos társadalmi kérdéseket, például politikai témákban, ez is megtörtént. Szépen lassan az én feedembe is beszivárgott, mostanra pedig már kikerülhetetlen része lett a közélet.

A TikTokon ez a politikával szembeni elégedetlenkedéssel, a politika kigúnyolásával kezdődött. Nevettünk azokon a dolgokon, amik egyébként nyomasztanak vagy felháborítanak minket, és ez igazából annyira nem is ment szembe a platform addigi felhasználásával. Mémet csinálni a politikusokból pedig leginkább valószínűleg nekik maguknak éri meg, így nem csoda, hogy szépen, lassan ők is csatlakoztak. És ha már viccelni oké a politikával, miért ne lehetne komolyan is beszélni róla? A TikTok a szórakoztató funkcióján valószínűleg nehezen lép túl, így a komolyabb tartalmakra egyértelműen kevesebben figyelnek, mint a gyors, vicces videókra, mostanra mégis megjelentek a közéleti tartalmat gyártó felhasználók.

Ilyen például Seres Samu, aki rendszeresen foglalkozik közéleti, társadalmi és politikai kérdésekkel, csinált például ismeretterjesztő videókat az Oroszországra kivetett szankciókról, a lakhatási válságról és a gázai háborúról is. A tartalomgyártónak 125 ezer követője van, de sok videóját félmilliónál is többen nézték meg. Ezzel simán a tiktokos influenszerek középmezőnyébe tartozik, ami azt jelzi, hogy az ő magyarázó videóira is van igény.

Seres tizenévesként még a YouTube-on kezdte főzős videókkal, aztán 2021-ben ment át a TikTokra, ahol eleinte ő is szórakoztató, vicces videókat készített. Később fokozatosan kezdett társadalmi, majd politikai kérdésekről is beszélni, ahogy nekünk fogalmazott, azért, hogy beszélgetést indítson el ezekben a témákban. Saját bevallása szerint azt szeretné elérni, hogy „le tudjanak ülni egy asztalhoz emberek attól függetlenül, hogy milyen politikai oldalhoz tartoznak, vagy milyen ideológiát képviselnek”.

Seres azt mondta, azért kezdett el ilyen megosztó témákkal foglalkozni, mert egyre erősebben érezte, hogy az interneten „milyen ordító szakadék tátong az információs buborékok között”. Vagyis a fideszesek csak fideszes tartalmakat látnak, az ellenzékiek csak ellenzékit, és a kettő nagyon messze van egymástól.

A magyar politikusok 2020 elején, a koronavírus-járvány idején kezdtek el beszivárogni a TikTokra. Az elsők között volt Toroczkai László, Ujhelyi István és Dézsi Csaba András győri polgármester, de abban az időszakban a politikusok közül messze az akkor még befolyásos ellenzéki vezetőnek tűnő Jakab Péter volt a legnépszerűbb. A pártok közül 2021 közepén még csak az MKKP regisztrált, rajtuk kívül akkor a Jobbik és a Momentum ifjúsági tagozata volt fenn, ezek viszont azóta sem tudtak érdemleges követőtábort összeszedni.

Az azóta eltelt két és fél évben aztán elárasztották a platformot a magyar politikusok. Vannak köztük olyanok, mint a 90 ezer követős Tuzson Bence igazságügyi miniszter, aki láthatóan lubickol abban, hogy a hétköznapi influenszerekhez hasonlóan a legkülönbözőbb témában készít ismeretterjesztő és vicces videókat. A többség azonban a szokásos politikai üzeneteit terjeszti, csak éppen teljesen új, a TikTokra kitalált formátumban.

Seres Samu szerint sokat elmond a Fideszről Orbán Viktor TikTokja is. Nagyon jól látszik, hogy megtalálták a TikTok felhasználási módját, és egyáltalán nem véletlenül szedtek össze néhány hónap alatt 126 ezer követőt. Nem csak a miniszterelnöknek sikerült megtalálnia a táborát, Karácsony Gergely is rendszeresen válaszol 40 ezer követője kérdéseire, kommentszekciójában külön mém a „slay főpolgármester úr”.

A TikTok alapvetően szórakozásra jött létre, és Seres szerint az mindenkinek kihívás, hogy a komolyabb tartalmait hogyan tudja izgalmasan tálalni. A politikusoknál az is kérdés, hogyan tudják az üzeneteiket érthetővé tenni vagy legalább a saját személyüket közelebb vinni a nézőkhöz. Az pedig biztos, hogy Orbán Viktor és Karácsony Gergely ennél közvetlenebb nem is lehetne. Ahogy Seres mondja: „Orbán a vezérünk, az igazságosztó, a biztonságot nyújtó, de a TikTokon már a humoros és laza csávó is.” Karácsony pedig egyértelműen a kedves, figyelmes apuka szerepét hozza jól, ezt az is alátámasztja, hogy imádják az emberek a videói alá kommentelni, hogy lesz-e az édesapjuk.

Ezek a példák is mutatják, hogy a TikTok hatékony platform a politikai kommunikációra, mert ezeknek a politikusoknak látványosan sikerül közelebb húzniuk magukhoz a választóikat. Sőt, Seres úgy látja: „A politikai perszonalizáció egyre tökéletesebb, és azok, akik nem használják ki ezt a lehetőséget, komoly hátrányba kerülhetnek később.” Ettől függetlenül, Magyarországon még nem felmérhető, hogy mindez valóban hoz-e szavazókat is. Egyrészt leginkább azért, mert sokaknak még mindig inkább csak mémek ezek a politikusok, valójában nem szimpatizálnak velük olyan értelemben, mint egy törzsszavazó, csak továbbküldik a videót, vagy reagálnak rá, amivel növelik a nézettségét. Azok pedig, akik ténylegesen szavazói is egy-egy politikusnak, már eleve kedvelték őket. Tehát egyelőre csak annyi biztos, hogy itthon elsősorban a már meglévő választóikat képesek még jobban magukhoz fűzni az influenszerkedő politikusok.

Azt, hogy a politika megjelent a TikTokon, Seres szerint többféleképpen lehet értékelni. Olyan szempontból káros, hogy a propaganda tovább tökéletesedik, és megjelenik egy olyan felületen is, ami korábban politikamentes volt. Olyan szempontból viszont hasznos, hogy ha valaki semmilyen más felületen nem tájékozódik, akkor legalább itt kap valamit abból, ami az országban történik.

Seres szerint ideális az lenne, ha a többi platformmal ellentétben a TikTokon párbeszéd alakulna ki, ami, ha akár humoros formában is, de hasznos tudást adhatna az embereknek. Az viszont most még nem látszik, hogy a platformon a politikai tartalom megmarad-e a jó fej vicceskedésnél, vagy pár év múlva ez lesz a politika fő kommunikációs csatornája, amivé a Facebook vált az utóbbi években. (A TikTok befutásának első jele az volt, amikor tavaly nyáron Lantos Csaba energiaügyi miniszter a youtube-os bejelentéssel párhuzamosan egy TikTok-videóban közölt egy több tízezer napelemes háztartást érintő, fontos elszámolási változást.)

Kérdés viszont, hogy a különböző vélemények megismerésére és ütköztetésére mennyire alkalmas platform a TikTok, aminek algoritmusa szélsőségesen a felhasználók interakcióira épül, így nagyon könnyen buborékokba tudja őket zárni. Ez lehet a tiktokos politizálás legnagyobb veszélye: itt ezek a buborékok nagyon gyorsan ki tudnak alakulni és meg tudnak szilárdulni csupa olyan tartalommal, amiben mindennel borzasztóan egyetértünk.

Ez pedig már kivezet a politikából, és elvezet azokhoz az esetekhez, amikor a legfurcsább és legkárosabb trendek szippantanak magukba embereket a TikTokon. Ilyeneket láthattunk bőven az elmúlt években, elég csak az életveszélyes kihívásokra vagy Andrew Tate tiktokos ámokfutására gondolni.

A Musical.lyt 2017-ben vette meg a szintén kínai ByteDance, aminek akkor már Toutiao néven volt egy online híraggregátora, valamint Douyin (Toujin) és TikTok néven két videómegosztója (a nagyon hasonló appok közül a Douyin csak Kínában működik, a TikTok pedig a világ többi részén). A Musical.lyt 2018-ban olvasztották be a TikTokba, az új programot pedig három éven belül világszerte több mint egymilliárdan használták.

A Musical.ly, majd az abból létrejövő TikTok megítélése gyökeresen átalakult az elmúlt években. Amikor én regisztráltam, még kifejezetten nevetségesnek számított a TikTok, sok ember szerint gáz volt rajta lenni. Akkoriban Magyarországon még elég kevesen használták, és fel sem merült, hogy a nevetségességen kívül bármilyen negatív hatása lehet a használatának. Aztán jött a Covid, és a kijárási tilalom idején nagyon sokan letöltötték az appot a rajta lévő vicces videók miatt.

A Covid valószínűleg sokat segített abban, hogy a TikTok ilyen gyorsan ennyire népszerű lett, viszont abban az időben vették észre egyre többen a hibáit és lehetséges veszélyeit is. Én három-négy éve érzem, hogy az emberek már máshogy beszélnek a TikTokról. A bugyuta, haszontalan kis platform sokaknak fenyegetéssé vált.

Mivel én tényleg itt voltam az elejétől, és a TikTok is az életem része volt kora tizenéves korom óta, meglepett, hogy ilyen gyorsan megváltozott az emberek hozzáállása. Főleg azért, mert magamon nem nagyon tapasztaltam olyan hosszú távú negatív hatásokat, amikről mostanában gyakran szó esik. Ritkán érzem, hogy ne tudnék hosszan koncentrálni, nem mondhatnám, hogy eddig bármikor is rápörögtem az appra, nem is szeretem sokáig görgetni, inkább videót gyártani szeretek, majd be is zárom az alkalmazást. Sőt, én rengeteg pozitív hatást érzékeltem, a magabiztosabbá válásomtól kezdve egészen addig, hogy összeszedetten meg tudom fogalmazni a véleményemet viszonylag sok ember előtt is. Emiatt kezdett el érdekelni, mi is pontosan az, ami akkora ellenszenvet vált ki szülőkben, tanárokban, de akár politikusokban is, hogy a TikTok betiltását lássák a legjobb megoldásnak.

Dr. Koronczai Beatrix klinikai szakpszichológus szerint a jelenség két részre bontható. „Minden új technológia vagy akár új platform megjelenése lehet kiindulópontja az úgynevezett morális pániknak, ami ez esetben azt jelenti, hogy egy technológiai újdonság (például internet, közösségi média, TikTok) megjelenésekor a társadalom nagy része ellenségesen reagál, aránytalanul negatívan ítéli meg, fenyegetőnek tartja. Azonban a TikTok-használatnak valóban vannak olyan reális veszélyei, amikre érdemes felhívni a figyelmet.”

Az egyik ilyen a TikTok adatvédelmi része: a program a kínai ByteDance tulajdonában van, ami az amerikai és európai kormányok szerint átadhatja a felhasználók adatait a kínai titkosszolgálatoknak, és dezinformációkat terjeszthet. Erről számos cikk született.

A fiatalok mentális egészségére azonban a TikTok még a többi közösségimédia-platformnál is súlyosabb negatív hatásokkal lehet. Koronczai szerint ezek közül leginkább a TikTok úgynevezett addiktív potenciálja jelentheti a legnagyobb veszélyt, vagyis az, hogy erre a programra még a többinél is könnyebb rápörögni. Az appok algoritmusainak pontos működését nem ismerjük ugyan, de az látszik, hogy a TikTok rendkívül ügyesen válogatja ki és dobálja fel a felhasználó személyes ízlésére kalibrált tartalmat.

Sőt, a jelek szerint szándékosan keveri a felhasználóknak érdekes és a kevésbé érdekes videókat, például úgy, hogy csak minden harmadik vagy minden negyedik videó tetsszen. Ez elsőre hangozhat logikátlannak, hiszen mennyivel jobb lenne, ha azonnal kidobná a legérdekesebb tartalmakat, mint (a reklámokat leszámítva) mondjuk az Instagram teszi.

Valójában azonban a nekünk tetsző videók keverése a nem tetszőkkel sokkal jobb módszer, mert azt az érzést kelti, hogy elég csak mindig tovább görgetni, egy idő után kiszámíthatóan érkezik egy izgalmas. Koronczai szerint ez az egész „az embert arra motiválja, hogy tovább húzza, tovább görgesse, mert majd akkor esetleg a következő lesz az, ami igazán érdekes lesz”. Mára persze a többi platformon is megjelentek a TikTokhoz hasonló rövid videók, az Instagramon és a Facebookon is mennek ugyanilyenek, de a felhasználók száma és az alkalmazásban eltöltött idő alapján úgy tűnik, hogy ezek még mindig nem tudtak olyan jó algoritmust fejleszteni, mint a TikTok.

A függőség veszélye pedig különösen érinti a tizenéveseket, minél fiatalabb valaki, annál nagyobb eséllyel lesz függő. Koronczai felhívja a figyelmet arra, hogy serdülőkorban az önkontroll még fejlődésben lévő funkció, „ilyenkor a serdülők prefrontális kérge még érésben van, ezért számukra a viselkedésük kontrollálása több nehézséget okoz, mint egy felnőttnek”. Ezenkívül kiemelte, hogy nagyon sok esetben menekülés is lehet az alkalmazás folytonos használata. Ha unatkoznak, szoronganak, megoldásként ott van egy ilyen kellemes hely, ahol azt nézhetnek, amit akarnak, nyugodtan átadhatják magukat az érdekes videóknak. Ez pedig könnyen végződhet úgy, hogy az alkalmazás halogatás eszköze lesz, a gyerek vagy fiatal később csinálja meg a házit vagy fekszik le. De a tiktokozás akár a szociális kapcsolatait is sorvaszthatja, mert folyton kivonódik a társaságból kommunikáció helyett, ha menekülni szeretne.

Szintén probléma, hogy a 13 évnél meghúzott alsó korhatárt a program valójában nem tudja betartatni, így igazából akár 8-9 évesek is használhatják a TikTokot. Koronczai azt mondta: „Ha a zéró tolerancia szerintem nem is a legjobb megközelítés serdülőkorban a digitáliseszköz-használattal kapcsolatban, az biztos, hogy a szülőnek azért van joga, sőt felelőssége abban szelektálni, hogy mi éri a gyereket az interneten keresztül, és az én javaslatom az lenne, hogy a TikTokot ne használják egyedül még 13 évesnél is fiatalabbak. Ebben a korban még az a normális, hogy a szülő felügyeli és többé-kevésbé kontrollálja, mit lát a gyereke, valamint elmagyarázza számára az ott látott tartalmakat, ez pedig a TikTokot egyedül használva ugye lehetetlen.”

De az a kérdés is felmerül, hogy a 13 éves elméleti korhatár megfelelő-e egyáltalán egy olyan appnál, amin szó szerint mindenféle tartalom megtalálható. Mert ahogy egy filmnél például egy adott szempontrendszer alapján megadják, hogy ajánlják-e 18 vagy 16 év alattiaknak, a TikTok-videókat is lehetne ilyen alapon minősíteni, csak ott ezt senki nem teszi meg. A szakpszichológus szerint itt két kérdést is figyelembe kell venni. Egyrészt, hogy elég érett-e ilyenkor az ember ahhoz, hogy a mindenféle, akár erőszakos vagy szexuális tartalmat kezelni tudja, hiszen a TikTokon elég könnyű belefutni az erőszakot bemutató videókba vagy veszélyes kihívásokba.

Másrészt káros hatással lehet az app a fiatalok, legfőképpen a lányok énképének alakulására. Ez már a Facebooknál és az Instagramnál is felmerült, amik a legelejétől kezdve tele voltak filterezett képekkel, és amiken ezért mindig mindenki nagyon szépnek tűnt. Egy ilyen közegben alapból nagyon nehéz egy fiatal lánynak navigálnia, hiszen folyamatosan a filterezett, sminkelt nők képeivel fogja összehasonlítani magát, ami miatt irreális elvárások alakulhatnak ki magával szemben.

A TikTokon ez azért még durvább, mert az app használatának központi eleme, hogy a felhasználók videókat töltenek fel magukról. A Musical.ly örökségeként pedig a TikTokot máig meghatározzák az olyan videók, amiken tizenéves lányok táncolnak zenére, sokszor teljesen átszexualizált mozdulatokkal. Koronczai szerint „serdülőkorban eleve sérülékenyebb a külsővel kapcsolatos önértékelés, hiszen a fiatal teste nemrég változott meg nagyon jelentős mértékben. Gyakorlatilag meg kell tanulnia, hogy mit gondoljon magáról”. Ehhez gyakran mások véleményét veszik alapul, a véleményezők tábora pedig egy TikTok-videó közlésével egyértelműen kitágul. Ebben a korban, amikor a visszajelzéseknek ilyen nagy jelentőségük van, egy-egy idegentől érkező komment is releváns véleménynek tűnhet, negatívan hathat valaki testképére és önértékelésére.

Amikor először próbálkoztam egy-két tánccal, felvettem és feltöltöttem a TikTokra, engem nemcsak a negatív kommentek leptek meg, hanem az is, hogy kik milyen módon tárgyiasítanak engem a videóm alatt. 15-16 éves lehettem, és ezeket a kommenteket az édesapámmal egyidős férfiak írták.

Ez a TikTokon egyáltalán nem ritka jelenség, és egy 13, 14 vagy 16 éves lány nem biztos, hogy mindig tudja, hogyan kell kezelni egy negyven- vagy ötvenéves férfi közeledését. A gyerekeket arra nevelik, hogy engedelmeskedjenek a felnőtteknek, egy kéretlen ismerkedés pedig simán lehet valakinek az első pont az életében, amikor határozottan nemet kellene mondania. Koronczai itt kiemelte, hogy jó pár esetben ez már a cyberbullying kategóriájába tartozik, amikor a rendőrséghez kell fordulni. De első körben, egy ilyen komment vagy üzenet után szerinte a legjobb, ha a gyerek beszélgetni tud erről a szüleivel.

A felmerülő problémák miatt sokan azt követelik, hogy a fiatalokat teljesen tiltsák el a TikToktól. De valóban nincs más lehetőség? Milyen felelőssége lehet ezekben a helyzetekben a fiatalokat körülvevő szociális közegnek? Koronczai úgy látja, a serdülőkor sajátossága, hogy a fiatalok bajba keverednek, feszegetik a határokat, és hajlamosabbak nagyobb kockázatot vállalni, ez a közösségi média előtt sem volt másképp. Az internet csak egy újabb teret ad ehhez.

Azt ugyanis nem lehet elkerülni, hogy valaki 15 évesen olyan dolgokat csináljon, amire 20 évesen azt fogja mondani: „Úristen, de hülye voltam!” Inkább arra kell fókuszálni, hogy ha még hülyeséget csinál is, ne szerezzen maradandó sérüléseket. Koronczai szerint tehát érdemesebb a párbeszédek témáit bővíteni, mivel kétséges, hogy a szülők mennyire tudják hatékonyan tiltani a közösségimédia-platformok használatát. Szerinte célravezetőbb lehet szülőként vagy tanárként beszélgetést kezdeményezni a fiatalokkal a témáról, hiszen egy felnőttnek sokkal szélesebb körű eszköztára van a problémahelyzetek értelmezésére, megoldására, amellyel segíthet a serdülőnek is az ilyen szituációkban.

Mégis, nehéz lehet ebbe belekezdeni. Koronczai szerint az első lépés az lenne, hogy megismerjük a platformot, amiről beszélünk. „Más az, hogy hallottam a TikTokról, és más az, hogy én is tudom, hogy ez hogy működik, nem is napi szintű felhasználásra gondolok, csak hogy ha a szülő felmegy, megnézi, kipróbálja, akkor másképp fog róla tudni beszélni.” A második kulcs szerinte az attitűd. Még ha segíteni akarunk is azzal, hogy megpróbáljuk elmagyarázni a fiatalnak, hogy ez időpocsékolás és teljes hülyeség, szinte garantált, hogy nem ér célba a mondanivaló. Ehelyett jobb hozzáállás lehet a nyitottság és kíváncsiság, mert sokkal nagyobb eséllyel alakul ki a felnőtt és a gyerek között valódi párbeszéd.

Tinédzser koromban a tiltás és a „majd megmondom, hogy mi a jó neked” ritkán működött nálam, helyette, ha azt láttam, hogy valóban érdekli a szüleimet, hogy mi ilyen izgalmas a TikTokban, szívesebben beszéltem róla. Szerintem a védelmezés és a tanácsadás nem zárja ki a lehetőséget, hogy tanulhasson az ember.

Koronczai szerint sosem szabad elfelejteni a felnőttek mintaadását sem, hiszen már nagyon fiatalon érzékeli egy gyerek, hogy az őt körülvevő világban milyen szerepet tölt be a közösségi média. Teljesen normális az, hogy ő is akarja majd használni, sőt talán beszippantja, ha azt látta egész gyerekkorában, hogy a szülő is folyton ezen lóg, mindent megoszt rajta, mondjuk, a gyerekről készült képeket is. Így a lehető legjobb megoldás bevezetni egy rutint akár a saját életünkben is, amit később a fiatal sokkal könnyebben megért, és jobban tudja alkalmazni is, mert látta, hogy ennek így kell működnie. Meghatározhatjuk, mik azok a dolgok, amiket hamarabb kell megcsinálni, mint hogy leüljünk közösségi médiát pörgetni, vagy akár azt is, hogy mennyi időt és milyen napszakban akarjuk használni ezeket az alkalmazásokat.

Én már úgy nőttem fel, hogy napi rendszerességgel használtam a közösségi médiát, tizenévesen már a Facebookra írogattam ki, hogy szeretem az őszt, az Instagramon figyeltem, hogy a barátaim mit posztoltak éppen, majd tinédzserként a TikTokra csináltam a videókat. A mai tinédzsereknek már mindez adott, nekik már ez lesz a nulladik pont. Hogyan is lehetne megtiltani a közösségi média használatát egy olyan embernek, akinek valószínűleg ősélménye, hogy a szülei képet posztolnak a nyaralásukról, a suliban pedig vlogokat vesznek fel az osztálytársai szünetekben? Nagyon úgy tűnik, hogy a közösségi média már soha nem tűnik el, sőt fejlődni fog, még inkább kikerülhetetlenné válik. Meg lehet-e még állítani, vagy alkalmazkodni kell hozzá, tanulni belőle, felkészülni az esetleges negatív hatásaira akár társadalmi szinten is? Talán csak a tünetet akarjuk megszüntetni, és nem a problémával foglalkozunk.

És hogy nekem miért nem lett bajom az TikToktól? Ha ezen gondolkodom, mindig arra jutok, hogy a közelemben lévő emberekre támaszkodtam. Ők figyeltek rám az alkalmazáson túl is, igyekeztek megérteni és nem elítélni. A szüleimtől kaptam tanácsokat, néha aggódtak értem, de bíztak is abban, hogy tudom, minek milyen következménye lehet, és ha mégis eltévednék, tudom, hogy hozzájuk fordulhatok.

Szerintem – ahogy Koronczai Beatrix is megállapította – nem új dolog, hogy foglalkozni kell a tinédzserekkel, olyan légkört kell teremteni nekik, ahol biztonságban érzik magukat, és nyitottnak kell lenni rájuk, ha új dolgot mutatnak. A közeg, ami képes ezeket nyújtani, és ahol nem a közösségi média folyamatos használata a norma, képes lehet elérni, hogy a fiatal szívesen vissza is térjen oda, és ne ragadjon a virtuális világban.