Ha tehetné, visszaforgatná az idő kerekét a Deák téri kettős gyilkosság vádlottja

Legfontosabb

2024. április 15. – 15:54

Ha tehetné, visszaforgatná az idő kerekét a Deák téri kettős gyilkosság vádlottja
Az elsőrendű vádlott ügyvédjével beszél a tárgyalás előtt – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Megbánták tetteiket, legrosszabb rémálmaikban se gondolták volna, hogy ilyen ügybe keverednek, mondták az utolsó szó jogán a Deák Ferenc téri kettős gyilkosság vádlottjai a Fővárosi Törvényszéken hétfőn. Részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak is, akik szintén a tárgyalóteremben tartózkodtak. Védőik a perbeszédeikben egyes vádpontok alóli felmentésüket, illetve nehéz családi körülményeik miatt méltányos bírói ítéletet kértek védenceikre a bíróságtól. Április 29-én várható ítélet az ügyben, a mai tárgyalási nap nagy részét a védői perbeszédek tették ki.

Még 2020 májusában csapott össze két rivális társaság a Deák téren. Az egyik csoport egyik tagja kést rántott és több szúrással megölt két embert a másik csoportból. Cs. Krisztián elsőrendű vádlott, aki éppen a 18. születésnapját ünnepelte, a késelés után elfutott, de a rendőrök nem sokkal később elfogták és őrizetbe vették egy társával együtt.

Pár nappal a késelés után a Mi Hazánk Mozgalom vonulást szervezett, állításuk szerint az áldozatokra emlékezve. Ezen a párt szimpatizánsai mellett szurkolói csoportok is részt vettek. Annak ellenére, hogy a párt kegyeleti megemlékezésként hivatkozott a vonulásra, az a támadások elkövetőinek etnikai hovatartozására utaló „igenis van cigánybűnözés” rigmustól volt hangos.

Cs. Krisztián a tényállás szerint kilenc centis késével kétszer háton és kétszer mellkason szúrta első áldozatát, a 16 éves Lászlót. Miután az áldozat összeesett, a másodrendű vádlott, J. Marcell még hétszer fejbe is rúgta. Cs. Krisztián a második áldozatot, a 21 éves Gergelyt kétszer oldalba, kétszer pedig mellkason szúrta és kétszer bele is rúgott. Az esethez kiérkező rendőrök hiába próbálták őket újraéleszteni, mindketten meghaltak a helyszínen.

Cs. Krisztián állami gondozásban nőtt fel és alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A Fővárosi Főügyészség 2021 decemberében emelt vádat Cs. Krisztián és társai ellen, az elsőrendű vádlottra 23 év 10 hónap fegyházat kértek, amennyiben lemond a tárgyalási jogáról. Cs. Krisztián eleinte beismerte tettét, de később visszavonta a vallomását. 2022-ben, az ügy előkészítő ülésén sem ismerte el Cs. Krisztián a kettős gyilkosságot.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Hétfőn perbeszédekkel és az utolsó szó jogán mondott felszólalásokkal folytatódott a tárgyalás. Három büntetés-végrehajtási dolgozó vezette be az ügy első- és másodrendű vádlottját, akiknek a kezén és lábán is volt bilincs. A harmadrendű vádlott szabadon érkezett a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületébe. Berczeli Sándor bíró tájékoztatása szerint április 29-én várható ítélet az ügyben.

Részvét és megbánás

Az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai az utolsó szó jogán őszinte megbánást tanúsítottak és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ügybe keveredek”

– mondta az ügy elsőrendű vádlottja, Cs. Krisztián az utolsó szó jogán.

A másodrendű vádlott, J. Marcell külön megkérdezte a bírótól, hogy odafordulhat-e az áldozatok hozzátartozóihoz, akik szintén a tárgyalóteremben ültek. Őszinte részvétét fejezte ki nekik és azt mondta, ha tehetné

„visszaforgatná az idő kerekét”.

J. Marcell jövőbeli terveiről is beszélt az utolsó szó jogán, el szeretné végezni a középiskolát és szakmát is szeretne tanulni.

J. Dániel, Marcell ikertestvére szintén sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, de a másik két vádlottal ellentétben ő úgy fogalmazott, hogy „rosszkor volt rossz helyen” és nem akarja elveszíteni jelenlegi munkáját. Azt mondta, az eset óta józan életet él, „alkoholt is csak alkalmanként fogyaszt”.

Jogi értelemben felnőtt, valójában még gyerek volt

Az elsőrendű vádlott, Cs. Krisztián védője kezdte a perbeszédeket, akárcsak a másod- és harmadrendű vádlottak védői, ő is azzal indította a beszédet, hogy felvázolja milyen körülmények között is történtek a gyilkosságok. Mindegyik ügyvéd említette perbeszédjében, hogy a bűncselekmények elkövetése a Covid-járvány kellős közepén volt, az első olyan hétvégén, amikor több hónapnyi kijárási korlátozás után kezdett felpezsegni a budapesti éjszakai élet.

„2020 olyan év volt, ami teljesen új élethelyzetet teremtett mindannyiunk életében”

– mondta az Cs. Krisztián védője, aki azt is kiemelte, hogy a fiataloknak, így a vádlottaknak is, különös nehézségeket okozott ez az időszak. A pandémia következményeként fellépő izolációt és frusztrációt azonosította mint a gyilkosságok elkövetésének potenciális okát.

Védencét többek között azzal is vádolják, hogy az ominózus napon 2020-ban csoportosan elrabolt egy bluetooth-os hangszórót a rivális csoport tagjaitól. Ezzel kapcsolatban azonban a védő azt jegyezte meg, hogy védence még csak nem is tudott arról, hogy a hatodrendű vádlott eltulajdonította a másik társaságtól az eszközt. Emiatt az ügyvéd indítványozta, hogy az elsőrendű vádlottat mentse fel a bíróság a rablás vádpontja alól.

Eljárásjogi hibára is felhívta a figyelmet az ügyvéd, miszerint a bűncselekmények elkövetése után a nyomozók úgy hallgattak ki egy 18 év alatti tanút, hogy előtte nem értesítették a gyámját. Emiatt az ügyvéd arra kérte a bírót, hogy hagyja figyelmen kívül ezt a tanúvallomást.

„A megtekintett felvételek alapján az elsőrendű vádlott cselekménye 13 másodperc”

– védője szerint Cs. Krisztián olyan hirtelen követte el a bűncselekményt, ami két ember halálával járt, hogy a szándékosság az esetében nem merülhet fel. Ezért is kérte a bírótól, hogy a szándékos emberölés helyett védencét halált okozó testi sértés miatt ítéljék el.

Az elsőrendű vádlott, Cs. Krisztián védője beszél a tárgyaláson – Fotó: Huszti István / Telex
Az elsőrendű vádlott, Cs. Krisztián védője beszél a tárgyaláson – Fotó: Huszti István / Telex

Perbeszéde végén az ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy Cs. Krisztián rendkívül nehéz körülmények között nőtt fel. Állami gondozásban volt 13 éves kora óta és dolgoznia is kellett, hogy el tudja tartani a testvéreit. Az ügyvéd nemcsak ezen tények, de annak figyelembevételét is kérte a bírótól az ítélet kiszabásában, hogy az elsőrendű vádlott éppen a bűncselekmények elkövetésekor töltötte be 18. életévét.

Cs. Krisztián védője elmondta, hogy védence jogi értelemben lehet, hogy a tragikus napon felnőtt lett, de valójában még gyerek volt.

Nem érdekelte őket a hangszóró, bunyózni akartak

A másodrendű vádlott, J. Marcell védője is azt kérte a bíróságtól, hogy védencét mentsék fel a csoportosan elkövetett rablás vádpontja alól, mert szerinte védence nem tudott a hangszóró eltulajdonításáról, amit a hatodrendű vádlott, R. Eszter követett el. Az ügyvéd szerint a bűncselekmények elkövetésével vádolt fiúkat nem érdekelte az eltulajdonított hangszóró, ők csak „bunyózni akartak”.

J. Marcellt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével is vádolja a bíróság. Védője indoklása szerint viszont nem helyes védencét ezzel vádolni. Noha igaz, hogy hétszer is fejbe rúgta a földön fekvő áldozatot, aki később belehalt sérüléseibe, de nem látta őt szemből, így nem lehetett tudomása a mellkasi szúrásokról sem.

A másodrendű vádlott védője is összességében méltányos ítéletet kért a bíróságtól védencére, aki szintén nehéz családi körülmények között, alkoholista apa mellett nőtt fel.

Ikertestvérét védte

Annak ellenére, hogy társtettesként vádolják, jogi képviselője szerint a harmadrendű vádlottnak, J. Dánielnek köze sem volt az emberöléshez vagy a rabláshoz. Korábban még csak garázdaság volt az ellene felhozott vádpont, amit el is ismert, de a rablás tényét soha. A tragikus 2020-as nap előtt nem is ismerte a társaságban megjelenő lányokat, akik később elvették a másik társaságtól a bluetoothos hangszórót.

Védője szerint J. Dániel csupán azért avatkozott bele a verekedésbe, mert azt látta, hogy ikertestvére, a másodrendű vádlott, J. Marcell a földre került, így próbálta megvédeni. A jogi képviselő szerint ennek pszichológiai szempontból is jelentősége van, ugyanis az ikertestvéri kapcsolat a szakirodalmak szerint is nagyon különleges családi viszony, amit figyelembe kéne vennie a bíróságnak. Emiatt az ügyvéd indítványozta védence magatartásának átminősítését, szerinte az ellene felhozott vádak helyett csak garázdaság miatt kéne őt elítélni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy J. Dánielnek munkája van, amit nem szeretne elveszíteni és hasznos tagja akar lenni a társadalomnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!