Lezárult a nyomozás a Deák téri kettős gyilkosság ügyében

2021. november 16. – 14:07

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lezárta a nyomozást a Deák téri kettős emberölés ügyében és vádemelési javaslattal átadta a nyomozati anyagot az ügyészségnek – jelentette be a BRFK életvédelmi osztályának vezetője. Gál Sándor alezredes a rendőrségi sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy tavaly május 22-én az V. kerületi Deák Ferenc téren hajnali fél négy körül két, fiatalokból álló társaság verekedett össze, és az akkor 18 éves Cs. Krisztián késsel vesén, szíven és tüdőn szúrt két másik fiatalt, akik a földre estek, majd a helyszínen meghaltak. Egyikük 16, másikuk 21 éves volt.

Az alezredes elmondta, hogy Cs. Krisztián és a társaságában lévő ikrek, akik a Deák téren különböző szórakozóhelyeken ittak, hajnal 3 óra körül arra lettek figyelmesek, hogy a József Attila utca és a Hercegprímás utca kereszteződésénél egy öttagú, számukra ismeretlen társaság hangoskodik és lökdösődik. Cs. Krisztián ettől „teljesen beindult”; azzal a felkiáltással, hogy „mindjárt beugrok bokszolni”, elővett egy kést és beszaladt a társaság tagjai közé.

Kilenc centis késével a 16 éves Lászlót kétszer háton és kétszer mellkason szúrta, és amikor az összeesett, J. Marcell még hétszer fejbe rúgta a földön fekvő fiút. Cs. Krisztián a 21 éves Gergelyt kétszer oldalba és kétszer mellkason szúrta, illetve mellkason rúgta, majd a gyanúsítottak elmenekültek a helyszínről. A két megkéselt fiút a kiérkező rendőrök megpróbálták újraéleszteni, de a helyszínen meghaltak. Cs. Krisztiánt és az ikreket a gyilkosságok elkövetése után 25 perccel a közelben elfogták.

Az alezredes azt is elmondta, hogy Cs. Krisztián állami gondozásban nőtt fel és alkalmi munkákból tartotta fenn magát, illetve kábítószerrel visszaélés miatt büntetőeljárás alatt állt, az őrizetbe vétele után írásbeli beismerő vallomást tett, ám ezt később visszavonta. Az ikrek – J. Marcell szintén büntetőeljárás alatt állt – beismerő vallomást tettek – közölte Gál Sándor. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a verekedés idején a sértettek és a gyanúsítottak is kábítószerek hatása alatt álltak.

Cs. Krisztián ellen több ember sérelmére elkövetett emberölés és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, a 19 éves J. Dániel és ikertestvére, J. Marcell ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, az akkor 17 éves R. E. ellen csoportosan elkövetett rablás, az akkor 19 éves M. O. és a 17 éves K. B. ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás – ismertette az alezredes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!