Megkezdődött a Deák téri kettős gyilkosság tárgyalása

2022. március 24. – 18:25

Másolás

Vágólapra másolva

Nem ismerte el a kettős gyilkosságot a csütörtöki előkészítő ülésen a Deák téri kettős gyilkosság vádlottja – írja az RTL.hu. Az ügyészség – ha beismerte volna a gyilkosságokat – 23 év és 10 hónapra küldte volna börtönbe az elsőrendű vádlottat, aki végül nem mondott le a tárgyalás jogáról. Ezt társai sem tették meg, így az ügy májusban folytatódik.

Mint arról beszámoltunk, tavaly decemberben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a Cs. Krisztiánnal és társaival szemben, akiket azzal vádolnak, hogy tavaly májusban egy tömegverekedés során megöltek egy 16 és egy 20 éves fiút a Deák téren.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) november közepén zárta le a nyomozást a Deák téri kettős emberölés ügyében. Ez alapján a minősített emberölés vádlottja, Cs. Krisztián egy tavaly májusi éjszakán a születésnapját ünnepelte a társaságában lévő testvérpárral, akikkel különböző Deák téri szórakozóhelyeken ivott.

Hajnal három körül arra lettek figyelmesek, hogy a József Attila utca és a Hercegprímás utca kereszteződésénél egy öttagú, számukra ismeretlen társaság hangoskodik és lökdösődik. Cs. Krisztián ettől „teljesen beindult”; azzal a felkiáltással, hogy „mindjárt beugrok bokszolni”, elővett egy kést és beszaladt a társaság tagjai közé.

Kilenc centis késével a 16 éves Lászlót kétszer háton és kétszer mellkason szúrta, és amikor az összeesett, J. Marcell még hétszer fejbe rúgta a földön fekvő fiút. Cs. Krisztián a 21 éves Gergelyt kétszer oldalba és kétszer mellkason szúrta, illetve mellkason rúgta, majd a gyanúsítottak elmenekültek a helyszínről.

A két megkéselt fiút a kiérkező rendőrök megpróbálták újraéleszteni, de a helyszínen meghaltak. Cs. Krisztiánt és az ikreket a gyilkosságok elkövetése után 25 perccel a közelben elfogták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!