„Oroszország mindenre képes terrorista állam, az elfoglalt atomerőművel a civilizált világot zsarolja”

Áramot egy éve nem termel, de így is nagy kockázatot jelent a másfél éve orosz megszállás alatt álló Enerhodarban lévő atomerőmű Ukrajnában. A zaporizzsjai atomerőmű – ez a nevét onnan kapta, hogy Zaporizzsja megyében van, amelynek a névadó megyeszékhelye azonban továbbra is ukrán fennhatóság alatt áll – hat blokkjának összteljesítményével a világ tizedik és Európa legnagyobb erőműve volt, most azonban az is kérdés, hogy az áramtermelés leállítása után a hűtést sikerül-e biztonsággal fenntartani.

A veszély tehát attól függetlenül is fennáll, hogy bekövetkezne a legrosszabb – és egyúttal a háború ellenére a legvalószínűtlenebb – forgatókönyv, és tüzérségi találat érné az erőmű blokkjait. A helyzetről és a kockázatokról korábban itt írtunk részletesen.

Az erőmű és a város az orosz megszállás miatt megközelíthetetlen, és a Dnyeper hatalmas víztározójánál a szemközti, északi oldalon lévő, ukrán ellenőrzés alatt maradt Nyikopolba is korlátozott a bejutás lehetősége. Mi a város közeléből, egy magaslatról láttunk rá az erőmű hat blokkjára.

A fényképek készítésekor folyamatos volt a tüzérségi lövések zaja.

Ezt önmagában sem megnyugtató hallani, de egy atomerőmű közelében különösen aggasztó, bár enélkül is van épp elég biztonsági kockázat a környéken. Az atomerőmű és Enerhodar helyzetéről beszéltünk a város elűzött polgármesterével, aki a 2020-as megválasztásáig főmérnökként dolgozott a létesítményben.

Alig maradt, aki működtetné az erőművet

Dmitro Orlovval az enerhodari menekültek közösségének érdekképviseletéhez kiutalt épületben találkoztunk Zaporizzsjában. Az egykor 53 ezres városból 15 ezren ide, a megyeszékhelyre menekültek. A polgármester az orosz megszállás után két hónappal hagyta el a várost.

„Kezdjük egy beszédes számmal: az orosz támadásig 11 ezer ember dolgozott az erőműben, most 2500” – mondta Orlov. Az állomány fele a megszállás után menekült el, a másik felét pedig az oroszok nem engedik dolgozni, mert nem vállalták, hogy új papírokat írjanak alá, elfogadva, hogy a területet Oroszország magához csatolta, és így a munkáltatójuk immár az orosz Roszenergoatom lenne.

Orlov szerint semmiképp sem tekinthetők kollaboránsoknak azok, akik aláírták a dokumentumokat. Nyomás alatt cselekednek, és elsősorban az objektum biztonsága lebeg a szemük előtt.

„Ráadásul sokan megjárták a kihallgatószobákat, tíz olyan esetről vannak megerősített információink, amikor az orosz kihallgatásba belehalt az előállított személy.”

Ahhoz, hogy valakit előállítsanak, nem kell sok. „Elég mobiltelefont használni vagy egyszerűen nem úgy nézni a katonára. Az utcára is veszélyes kimenni” – adott a megszállt területekre jellemző helyzetképet a városról, ahonnan még mindig kap friss információkat. Innen tudja azt is, milyen állapotban van most az erőmű, és hogyan dolgoznak ott a még meglévő munkatársak.

„De az a nyomás, amely alatt dolgozniuk és a városban élniük kell, nem növeli a biztonságot. És az sem, hogy már mindenhonnan, érdemi szakképesítés nélkül is toboroznak embereket a megszállók az erőműhöz.”

Egy leállított erőműben ugyanis még bőven van munka: a fűtőanyagok öt éven át működnek, ezután kerülnek víz alatti tárolóba, ahol további öt évig termelik a hőt. Utána emelik át őket a száraz tárolóba, ahol még mindig termelődik hő, de azt már el tudja vezetni a levegő is.

Sokszoros Fukusima

A rendszer hűtéséhez azonban folyamatos áramellátásra van szükség, amely a keringtető szivattyúkat működteti. Ha nincs hűtés, nincs, ami elvezesse a hőt, felforr a reaktorvíz, majd pára keletkezik, megolvad a fűtőelem, végül robban a reaktor – a folyamat épp olyan lenne, mint Fukusimában. (Ott forralóvizes reaktor működik, Enerhodarban nyomottvizes, a kettő hasonló, és eltér az egykori csernobili erőmű könnyűvizes reaktoraitól.)

A leggyengébb pont az áramellátás. A termeléssel leállt erőmű most maga igényel áramot, amelyet az oroszok által megszállt területre a hűtés fenntartásához Ukrajna szállít.

Ezt normális üzemmódban négy vezetéken és egy tartalékon tudja megtenni. „Ebből három azonban már most működésképtelen, a negyedik hol működik, hol nem. Ma épp nem, így csak a tartalékvezetéken át kap áramot az erőmű” – mondta Orlov. Ha leáll az áramellátás, ott vannak még a dízelüzemű generátorok. „Ez az utolsó szalmaszál: a készletek alapján, üzemanyag utánpótlása nélkül ez tíz napig működik.”

Problémákról enélkül is tud az egykori főmérnök, elpattanó csövekről, a radioaktív víz reaktoron belüli szivárgásáról is kapott információkat. „Ez a négyes blokkban történt augusztus 9-én. A négyből három védelmi vonalon már túl volt” – adta meg a veszély mértékét.

A civilek kétszer is megállították az orosz tankokat

Orlovot a tavaly február 24-i invázió az ország lakosságával együtt az aggasztó jelek ellenére is meglepetésként érte. Abban pedig kifejezetten bízott, hogy Enerhodart épp az atomerőmű miatt amennyire lehet, békén hagyják a megszállók. „Gondoltuk, nemzetközi konvenciók is léteznek, ide nem lőnek, nem jönnek tankkal.” Nem így történt.

A város körül tavaly február végére az orosz erők mindent elfoglaltak – az az ukrán hadsereg kezdeti helyi védelmi terveivel kapcsolatban is vet fel kérdéseket, hogy a Krím felől miért jöttek át olyan könnyen Herszon és Zaporizzsja megyébe a megszállók.

„Először beindult a városban a pánikvásárlás, mindenki pénzt vett ki az automatákból, azok hamar kifogytak. Mindenki benzint, benzinkannát, tartós élelmiszert, gyógyszert vásárolt.” Ezután jöttek a benzinvásárlásra vonatkozó mennyiségi korlátozások. Február 24-től már folyamatos volt az evakuálás, a polgármesteri hivatal a Telegram-csatornáján két-három óránként adott tájékoztatást. Egy ellenőrző pontot is felállítottak a város felé vezető úton.

„Persze, ez nem állhatta útját az orosz tankoknak, de tudatni akartuk, hogy nem várjuk őket tárt karokkal.”

A városba ekkor még nem jöttek be az orosz erők, csak március elején. „Volt, hogy tízezren mentünk ki eléjük, hogy tiltakozzunk” – ez óriási szám, a felnőtt lakosság java, hiszen az 53 ezres városból addigra sokan már elmenekültek, több ezren pedig az erőműben dolgoztak. „Zászlókkal vonultunk ki, fegyverek nélkül. Akkor még nem akartak civilekre támadni.”

Ezrek estek át kínvallatáson

Két hasonló próbálkozással később, március 3-án már igen. Akkor tankokkal lőttek az önkéntesekből álló területvédelmi egység egyik barikádjára, többen megsérültek. A következő nap hajnalán pedig már az erőműnél folytak a harcok. „A védők jelezték, hogy feladják az objektumot, mert túl nagy a reaktor körüli lövöldözések kockázata.” Az erőmű ekkor került orosz ellenőrzés alá.

„Addig önvédelmi erőkkel járőröztünk a városban, én meg a helyettesem a polgármesteri hivatalnál voltunk állandó őrségben.” A megszálláskor már az orosz erők intézkedtek, és együttműködést vártak a helyi vezetéstől, így Orlovtól is.

„Látták, hogy minket erre nem tudnak rábírni, ezután távolítottak el, hogy ne zavarjuk az általuk kialakított rendszert.”

Orlovval együtt az önkormányzat is átjött Zaporizzsjába, formálisan továbbra is hivatalban vannak. A polgármester úgy tudja, hogy ott maradt helyettesét nemrég el is rabolták az orosz erők.

„Már legalább kétezer felett van azok száma, akiket előállítottak, kihallgattak. Sokan verések nyomaival, áramütésből maradt sérülésekkel jönnek vissza, köztük nők is. Van egy kiskorú lány, őt két hétig tartották fogva. Ukránpártiakat, aktivistákat keresnek, bárkire rámondják, hogy terrorista” – adott helyzetképet a polgármester.

A diplomácia kevés az oroszok kivonulásához

Arról Orlov nem találgatott, hogy mikor térhet vissza a városba. „Ez a hadseregünktől függ, látható, hogy diplomáciával ez nem sikerülhet. A kahovkai víztározó gátjának felrobbantása is megmutatta, hogy Oroszország terrorista állam, amely mindenre képes.”

Orlov szerint erre utal, hogy az oroszok lőszereket, robbanóanyagokat is tartanak az erőmű közelében, a területet szerinte aláaknázták, ami további kockázatokat jelenthet. „Csak annyi biztos, hogy ha visszatérünk, tudjuk, mit kell tennünk az erőmű működésének helyreállításához, hogy Moszkva ne zsarolhassa többé a civilizált világot.”