Megnéztük a 102 méter magas szobrot, ami megmutatja, hogyan vetkőzi le Ukrajna végleg a szovjet múltat

Annak ellenére, hogy Oroszország kilenc éve elfoglalta a Krím félszigetet, keleten két megye egy-egy részét szakadárállamként szakította ki a 32 éve független Ukrajnából, majd az egész ország ellen inváziót indított tavaly februárban, Kijev egészen a hétvégéig őrizte a város fölé magasodó szovjet ereklyét: a hazát jelképező allegorikus nőalak a Dnyeper (Dnyipro) folyó felé fordulva mostanáig egy szovjet címerrel díszített pajzsot emelt az égig. Tényleg nagyon magasba: a folyó közelében lévő domb tetejére 1981-ben állított szobor a 40 méteres talapzattal együtt 102 méter magas, a pajzs 95 méteres magasságba emelkedik – hamarosan már a háromágú szigonnyal.

Lenintől a pajzsig

A Szovjetunió megszűnésével a kommunista jelképek levétele a kezdetektől deklarált cél volt Ukrajnában, a folyamat azonban változó intenzitással zajlott. Sok Lenin szobor élte túl a ’90-es éveket, a szovjet hatalom győzelmével zárult orosz polgárháború kanonizált alakjaival együtt. Kivéve persze a legnagyobbat: 1991-ben takarították el Lenin gránitszobrát az Októberi Forradalom teréről, amely nem más mint a 21. századi Ukrajna történelmében is fontos szerepet játszó Függetlenség Tér, (Majdan Nezalezsnoszti, röviden csak A tér, azaz Majdan). A szobor helyén ma a függetlenség emlékműve áll, a tér alá rejtett titkos objektumból meg áruház lett.

De miután Oroszország 2014-ben elfoglalta a Krímet és Kelet-Ukrajnában Moszkva támogatásával létrejöttek a luganszki és donyecki szakadárállamok, új lendületet vett a dekommunizáció. 2016-ban nevezték át az ország negyedik legnagyobb városát, a békeidőben még egymilliós Dnyipropetrovszkot, Dnyipróra rövidítve, a folyó nevéről levéve a kommunista Petrovszkot. Igaz, a megyeszékhellyel ellentétben a megye neve továbbra is Dnyipropetrovszk. A szovjet címer azonban ekkoriban is érintetlen maradt a Kijevben magasba tartott pajzson, Európa második legnagyobb szobrán. (Ez a talapzattal együtt számolva érvényes, ebben a kategóriában az első a portugáliai Krisztus király szobra, amely alig 28 méteres, viszont 82 méteres talapzaton áll.)

„Korábban is tervben volt, de 2022. február 24. után nem is volt kérdés, hogy a szovjet címerrel vаlamit kezdeni kell”

– mondta a Telexnek Szofija Topilko, a kulturális minisztérium munkatársa, aki többek között az emlékművek tudományos dokumentációjáért felel.

Döntött a nép

Hogy pontosan mit kellene kezdeni a címerrel, ahhoz jól jött a hivatali ügyintézés digitalizációját biztosító Diia alkalmazás. A program – amelynek neve az „Állam és Én” ukrán rövidítéséből ered – 2019-ben indult, de a háború miatt még szélesebb szolgáltatást nyújt, a személyi iratok őrzésétől a hitelesített aláírásig.

A kulturális minisztérium a Diia felületén már tavaly júliusban szavazást szervezett arról, mi legyen a címerrel: 778 ezer ember szavazott, 85 százalékuk arra voksolt, hogy a szovjet címert váltsa fel az ukrán. Kilenc százalék üresen hagyta volna a pajzsot, hat százalék pedig meghagyta volna az addigi formájában.

„Az ő érvük az volt, hogy ez része a történelemnek, nem kell eltagadni a múltat” – magyarázta Topilko. A 85 százalékos támogatottság azonban eldöntötte a vitát, így hamarosan az ukrán címer kerül a pajzsra. A munkálatok a tervek szerint Ukrajna függetlenségének 32. évfordulójára, augusztus 24-re fejeződnek be.

„Ez technikailag sem egyszerű feladat” – magyarázta Topilko, hogy miért nem vágtak bele korábban. Nemcsak azért, mert 95 méteres magasságban erős széllel kell számolni, de azért is, mert a szobrot alkotó acélelemek speciális összetételűek, pontosan azt kell reprodukálni. „A szobor negyven éve áll, az anyaga még további száz évig képes ellenállni a környezeti hatásnak” – adott prognózist a tudományos munkatárs.

Szombaton a tervek szerint már megérkezett volna az ukrán címer, a leszállítás végül aznap elmaradt, bár a kivitelezési munkálatok közvetlen felelőse, a hosszú nevű „Ukrajna történelme és a II. világháború nemzeti múzeuma” szerint ez nem befolyásolja a munka befejezésének dátumát.

Az ukrán címer tavaly a munkácsi várban is megjelent, akkor azonban nem a „dekommunizáció” és „deruszifikáció” volt a szempont, hanem az, hogy a 2008-ban visszaállított turulmadár kerüljön le a vár fokáról. Arról az inkább helyi intrikák, mint központi terv alapján irányított történetről itt olvashat bővebben.

1941 helyett 1939

A múzeum neve egyébként már önmagában a szovjettelenítés bizonyítéka. Ez a „második világháború” elnevezésből látszik, amely a világban ugyan triviális, a szovjet–orosz történeti zsargonban azonban nem. Ott ugyanis inkább a világháborúnak csak a Szovjetunió megtámadásától, 1941-től kezdődő időszakára fókuszálnak, és azt Nagy Honvédő Háború néven említik. Ez a Szovjetunió vagy akár a mai Oroszország területén elszenvedett pusztítás és a hatalmas áldozatok ismeretében nem indokolatlan, de mégis erősen orosz fókuszú, és a háborút kiragadja a globális összefüggésekből.

Ukrajna ezzel szakított, erre utal a II. világháború elnevezés és az is, hogy a náci Németország kapitulációját jelentő győzelem napját ma már nem a szovjet–orosz meghatározás szerinti május 9-re teszik, hanem a nyugati kánon szerinti május 8-ra.

Ennek megfelelően a világháborúra emlékező szovjet emlékművek is átalakulnak kissé. Arról ugyanis nincsen szó, hogy Ukrajnában ezeket a szovjet időben állított emlékműveket – általában obeliszkeket, amilyenhez hasonló Budapesten is áll a Szabadság téren – elmozdítanák, a felirat viszont módosulhat. „Az 1941-1945 helyett 1939-1945-ös dátumok kerülnek fel rá, és minden áldozatra emlékezik” – mondott példát a lehetséges átalakításokra Topilko. Igaz, ez a kijevi Győzelem téren még nem történt meg, ott továbbra is 1941-45-ös dátum áll.

Lenin szobrok mára valóban nem maradtak az országban, 2014-től az utolsókat is leemelték, megsemmisítették, esetleg múzeumba vagy elfeledett raktárakba helyezték őket. A háború azonban mozgásba hozta őket: az országra támadt orosz hadsereg által megszállt területeken több Lenin szobrot ismét felállítottak.

Annyian vannak, mint az oroszok

Kijevben így is maradtak 2023-ra is szovjet hősök, mint például Valerij Cskalov, a ’30-as években repülési rekordokat felállító pilóta, akinek a szobrát idén februárban vették le a talapzatról, az egykor nevét is viselő téren. Ezt ma Irodalom térnek nevezik, a talapzat ma lefedve áll, és az Oroszország által indított háború realitásának megfelelően

csak egy papírt tűztek rá, amelyen a legközelebbi óvóhelyek címei olvashatók.

A „dekommunizáció” azonban nem csak a kommunistákat sodorja le Ukrajna térképéről. Idén Kijevben Lev Tolsztoj két közterülete is eltűnt, lett helyettük Ukrán Hősök tere és Hetman Szkoropadszkij utca. Pavel Szkoropadszkij 1918-ban néhány hónapra lett a formálódó Ukrajna vezetője – hetmanja –, megítélése azonban ellentmondásos. Elvégre nemcsak eltörölte a forradalmi szociális reformokat, de végül a nagyorosz állam újbóli megteremtése felé fordult, ezzel azonban gyorsan elszigetelte magát. Nem is a bolsevikokkal, hanem a függetlenségre törekvő Ukrán Népköztársaság híveivel szemben maradt alul, végül német emigrációban halt meg a II. világháború alatt.

De idén már a Puskin parkot is átkeresztelték, Ivan Bahrjanij parkra. A politikust, írót ukrán nemzeti nézetei miatt a szovjet rendszer bebörtönözte, ám megítélését árnyalhatja, hogy a II. világháború idején a német megszállás alatt az Ukrán Nacionalista Szervezet (OUN) propagandaosztályán dolgozott, majd a szovjet előrenyomulás alatt a német megszállókkal együtt Németországba ment, ott is halt meg 1963-ban.

„Persze, Tolsztoj és Puskin nem kommunisták, de nem ez a lényeg, hanem, hogy a neveikkel már a szovjetek szórták tele a Szovjetunió minden szegletét” – érvelt egy grafikusként dolgozó kijevi férfi az egykori Cskalov téren a kommunizmustól távoli oroszok átnevezése mellett. Igaz, a Puskin tér még 1899-ben kapta a nevét, a költő születésének 100. évfordulójára.

„Vannak saját zenészeink, íróink, művészeink, akiket a szovjet rendszer betiltott. Az ő elismerésükkel kell kezdeni” – adott másik szempontot a kulturális minisztérium képviselője. Topilko szerint azt is érdemes figyelembe venni, hogy az adott személynek van-e bármi köze ahhoz a városrészhez, térséghez vagy legalább az országhoz, ahol a közteret szentelnek neki.

Ő maga a Lvivhez közeli Brodiban született, ahol állt egy Puskin szobor, de évekkel ezelőtt levették, egy ideig a város köztisztasági cégénél őrizték, de ma már nincs is meg. Az utca viszont az idei évig az ő nevét viselte – könnyen lehet, hogy ha Vlagyimir Putyin nem indít háborút tavaly egész Ukrajna ellen, akkor meg is maradt volna, ilyen szinten ugyanis nem üldözte senki az orosz kultúrát és nyelvet, ellentétben az orosz elnök állításával.

Jönnek az új hősök

Ukrajna a Krím orosz elcsatolásától számítva tizedik éve áll háborúban, de az Oroszország által az egész ország ellen indított invázió is másfél éve kezdődött, érthető, hogy a védekezés és a sikeres ellentámadások kitermelték az új hősöket, akik a függetlenség jelképeivé váltak.

Ilyen Lvivben Tarasz Bobanics, a tavalyi harcokban meghalt 33 éves tiszt. A radikális Jobboldali Szektor önkénteseként indult katona egyébként egy ukrán író, Volodimir Korolenko helyét vette át az utcanévtáblán. A népi író a cári rendszer ellen volt, de Leninnel is összekülönbözött, elutasította a hadikommunizmust, Lvivben mégis a deruszifikációs szabályozás alá esett.

„Az életüket az országért adó fiatalok nemcsak a múltról, hanem a jövőnkről is szólnak”

– mondta Topilko. Ilyennek látja az önkéntes katonaként 25 éves korában meghalt Roman Ratusnijt is, aki a háború előtt városvédő aktivista volt. „Méltányos az ő neveiket adni ezeknek a helyeknek azok helyett, akik nem kötődtek oda. Ez a legkevesebb, amit tehetünk emlékükért.”

A ló maradhat

Az átnevezések folyamata azonban még hosszasan eltart, egyszerűen az emlékművek nagy száma miatt is. Kijev belvárosában áll például Mikola Scsorsz lovasszobra. Az ukrajnai születésű tiszt a cári seregben szolgált, majd az orosz kommunista párt bolsevik szárnyát képviselte és a Vörös Hadsereg egyik hadosztályát vezette. Igaz, a polgárháború végét és a Szovjetunió hivatalos megalakulását nem érte meg, alig 24 évesen, 1919-ben meghalt, de a szovjet vezetés egyértelműen a rendszer előfutáraként kanonizálta, ezért is kapott lovasszobrot 1954-ben – formálisan Ukrajna és Oroszország egyesülésének 300. évfordulóján.

A szobor vélhetően nem sokáig áll majd, ezt jelzik a talapzatára firkált üzenetek is: „Vegyél le, az Ukrán Népköztársaság ellen harcoltam.”

Volt, aki ezt is átírta trágárabbra, de a lényeg ugyanaz. 2016-ban a kulturális minisztérium még nem támogatta a szobor levételét, idén már igen, de hogy miként, arról nincs döntés. Márciusban a kulturális miniszter azt javasolta, hogy csak Scsorszt vegyék le, de a ló maradjon meg, mert művészi értéket képvisel.

Olekszandr Tkacsenko javaslata akár meg is valósulhat, bár tény, hogy Scsorsz a lovon tovább bírta, mint Tkacsenko a miniszteri székben. Július végén elmozdították. Az egykor Ihor Kolomojszkij oligarcha médiabirodalmához köthető producer-műsorvezető szerint őt nem elbocsátották, hanem lemondott, mert nem értett egyet azzal, hogy az állami filmgyárat kivegyék a minisztérium ellenőrzése alól, és a miniszterelnöki hivatal alá kerüljön.

Ezzel szemben az elnök, Volodimir Zelenszkij – aki politikai karrierjét színészként épp Kolomojszkij tévécsatornáján alapozta meg – azt nyilatkozta, hogy ő utasította a kormányfőt a miniszter leváltására, amit a parlament meg is szavazott. Tkacsenko körül akkor fogyott el a levegő, amikor felmerült, hogy túl drágán, 33 millió hrivnyáért (1 hrivnya 10 forint) rendelt egy vígjátéksorozatot, amelyet egy korábbi munkatársának cége készített el. Hogy az összeg sok-e vagy kevés, nehéz eldönteni.

A címer eltávolítása Kijev ikonikus szobráról közel ugyanennyibe, hivatalosan 28 millió hrivnyába került. A tervek szerint nem semmisítik meg, hanem hamarosan a történeti múzeumban fogják kiállítani.