Biztosak abban, hogy az orosz tankok Kijev szívébe csak így, hadizsákmányként juthatnak el

A legfiatalabb egy négyéves kisfiú, a legidősebb egy 99 éves asszony. Köztük még 499 halott, akinek a neve ott áll a bucsai emlékművön. Azoké, akiket az orosz megszállók öltek meg a Kijev melletti város tavaly márciusi megszállásának idején, miután Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát.

Augusztus 24. ünnep lenne – a Szovjetunió megszűnésével 32 éve alakult meg a független Ukrajna –, de idén inkább a háború kezdetének másfél éves évfordulójaként emlékeznek rá. Bucsában – amely az orosz megszállók által elkövetett háborús bűncselekmények egyik legvéresebb helyszíne volt – az évorduló leginkább itt, az emlékműnél zajlott a Szent András és Mindenszentek templománál. Az emlékmű nem véletlenül épp itt áll: a templom udvarán volt az a tömegsír, ahová a megszállás alatt a megölt civilek nagy részét temették.

A helyreállítás gyorsabb, mint a lelkek gyógyulása

A gödröt betemették, a templomot felújították. Augusztus 24-én a háború bucsai áldozataira emlékezve tartottak misét, amely a templom udvarán, az emlékműnél ért véget.

„Hogyne emlékeznék rájuk egy ilyen napon. Itt voltam én is Bucsában végig. Egy részét az időmnek a fiam lakásában, egy részét a pincében töltöttem” – mondta a 80 éves Marija egy fa árnyékában meghúzódva az emlékmű közelében. „Mi megúsztuk, de az orosz katonák rengeteg embert megöltek, csak azért, mert itt éltek” – Marija hangja remegni kezdett a mondat végére, de aztán nagy levegőt vett.

„Soha nem hittem volna, hogy Oroszország, a barátunk és a testvérünk ránk támad.” Persze, a barátság és a testvériség már a múlté, a félelem azonban nagyon is élő. Marija szerint az ukrán hadsereg ma már sokkal erősebb, mint a háború kezdetén, de azért csak óvatosan jelenti ki, hogy ami 2022. február 27. és március 31. között történt, az nem ismétlődhet meg.

A háborús sebek a lelkekben lassan gyógyulnak, mindenképpen lassabban, mint az anyagi pusztítás nyomai. Bucsa felé sok szétlőtt bolt, benzinkút épült újjá, az aknatűztől, páncélosoktól megrongált utakat felújították vagy épp zajlanak a munkálatok.

A kiégett orosz haditechnikával és félig vagy teljesen lepusztított házakkal szegélyezett Vokzalna utca ma már semmiben sem emlékeztet a háborúra (2022 áprilisi helyszíni riportunkat itt olvashatják el). Az úttest megújult, a házakat renoválták. Ehhez a lakók külső segítséget kaptak, erre az egyforma kerítések és az egyforma háztetők is utalnak.

Az orosz katonák békét ígértek, gyilkolást hoztak

A háború előtt 38 ezres város ma ismét élettel teli, jelentős a napi ingázás Kijev felé, sok az autó, az utcákon is nagy a forgalom, vannak gyalogosok, rollerek, biciklik, a parkokban gyerekek.

„Félelmetes volt Bucsa, amikor elmenekültünk” – emlékezett vissza Vera, aki szintén kijött az emlékműnél tartott misére. A nyugdíjas asszony két héttel az orosz megszállás kezdete után ment el. „Emlékszem, március 10. volt, akkor engedélyezték az evakuálást. És akkor engedték meg az oroszok először, hogy összeszedjük az utcán lévő halottakat. Az utcán hevertek, én is láttam többet, amikor a buszunkkal elhagyhattuk a várost.” (Arról, hogyan zajlott a holttestek összegyűjtése a megszállás alatt, itt olvashat bővebben.)

Vera eleinte nem akart menni, inkább az orosz katonákat győzködte, hogy menjenek haza. „Kimentem eléjük egyedül is, kiabáltam nekik, hogy békét akarunk, úgyhogy menjenek haza. De aztán szóltak nekem többen is, hogy jobb, ha nem hívom fel magamra a figyelmet, nagyon feszültek az orosz katonák, bármi megtörténhet. Láttuk, sokakkal meg is történt.”

De így is talált alkalmat, hogy beszéljen az orosz katonákkal. „Volt egy fiatal legény, ukránul is tudott, az anyja innen származott. Kérdeztem tőle, minek jöttetek ide, nekünk nem kell a ti Putyinotok. Mire ő, hogy náluk már több mint húsz éve Putyin van, és az ország nyugalomban él, és most azért vannak itt, hogy mi is nyugalomban éljünk. De hát mi nyugalomban éltünk. Erre ő azt mondta, én tévedek, mert nem tudom, hogy Ukrajna már tele van amerikai katonai bázisokkal. Hát, így hatott rájuk az orosz propaganda. Maguknak is el kéne menniük oda, és megmutatni nekik a valóságot” – mondta Vera, aki itt gyorsan rá is fordult a magyar kormány oroszbarátként értelmezhető nyilatkozataira.

„Gondolom, ott sem mindenki ért egyet Orbán Viktorral.” Vera meglehetősen képben volt, arról is tudott, hogy Novák Katalin köztársasági elnök két nappal korábban Bucsában járt. (A köztársasági elnök előtte Kárpátalján volt, onnan pedig a Kijevben tartott Krími Platform nemzetközi fórumra érkezett, ahol négyszemközt beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is.) „Csak ő ezek szerint nem tehet semmit?” – mérte fel Vera a magyar belpolitikai erőviszonyokat anélkül, hogy valaha is látta volna a köztársasági elnököt Orbán Viktor-os fülbevalóban.

Hetvenhárom ismeretlen halott

A tavaly áprilisi exhumálás után a holttestek azonosítása megkezdődött, de a bucsai temetőben még ma is van 73 sírhant, amelyet csak számmal jelölnek, mert az ott elhelyezett áldozatok egyelőre ismeretlenek. Pár száz méterre onnan épp temetnek. Egy fúvószenekar búcsúztat katonák és rokonok körében egy férfit, himnusszal és a háború óta az azzal majdnem felérő Vörös Kányafával.

Alekszandr nem katona volt, de önkénteskedett, Bucsában az evakuálásban is részt vett. Egyszer aknatűz alá is került, a robbanás okozta légnyomástól meg is sérült. A tiszteletadás ennek a szerepvállalásnak járt, bár halála már nem közvetlen háborús volt: szívinfarktus vitte el két nappal korábban, otthon, ötvenévesen.

Sokan tartottak attól, hogy augusztus 24-én az oroszok a függetlenség napját és az invázió kezdetétől számított „másfélévfordulót” rakétatámadással fogják megzavarni. Ez nem történt meg, sem a főváros környékén, sem Kijevben. Egy nappal korábban a Krími Platform idején volt egy légiriadó, hasonló történt augusztus 24-én is, de ez inkább a mindennapok része, semmint kirívó esemény.

Így zavartalan volt a korzózás Kijevben a főutcán, a Hrescsatyikon is, ahol az úttesten a harcokban zsákmányolt és részben megsemmisített orosz haditechnikát pakolták ki, egészen a modernkori Ukrajna történelmének szívcsakrájáig, a Majdanig.

A szétlőtt páncélosok között sokan sétáltak, fiatalok, idősek, családosok. Sokan közülük bizonyára elhagyták a várost másfél éve, amikor nem tűnt lehetetlennek, hogy az orosz haderő Kijevet is megszállja. Ma ettől láthatóan a kijeviek nem tartanak, és bár a háborúnak nincsen vége, biztosak abban, hogy az egykor még győzedelmes kijevi felvonulással fenyegető Vlagyimir Putyin által elindított orosz hadsereg tankjai ide legfeljebb csak így, rozsdás hadizsákmányként juthatnak el.