Schanda Tamás: A köztársasági elnök tartalmas négyszemközti beszélgetést folytatott Zelenszkijjel

2023. augusztus 23. – 20:12

Schanda Tamás: A köztársasági elnök tartalmas négyszemközti beszélgetést folytatott Zelenszkijjel
Schanda Tamás, a köztársasági elnök kabinetfőnöke – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Négyszemközti találkozója volt Novák Katalinnak Volodimir Zelenszkijjel – tudtuk meg a köztársasági elnök kabinetfőnökétől. A konferencia után a köztársasági elnök nem, de Schanda Tamás talált módot arra, hogy néhány kérdésre röviden válaszoljon a Telexnek. A Kijevben tartott Krími Platform idején légiriadó is volt, amely ugyan nem szakította meg a rendezvényt, de a köztársasági elnök egy időre többekkel levonult a konferencia helyszínéül szolgáló szálloda óvóhelyére.

Fontos dolgokat említett a köztársasági elnök a beszédében, kijelentve, hogy Ukrajna a jogaiért harcol, elmondta, hogy az ország területi integritása vitán felül áll. Ennek alapján az is elképzelhető, hogy Magyarország akár fegyverszállítmánnyal is támogatná az ukrán haderő küzdelmét a megszálló orosz erőkkel szemben?

Az elnök beszéde szerintem egyértelmű volt és az is, amit már korábban elmondott. A magyar álláspont világos és egyértelmű.

Ellenkezőleg, a magyar álláspont nem világos, elég, ha a szankciókra gondolunk, amelyeket Magyarország ha meg is szavaz, hangosan kritizálja.

Érdemes meghallgatni az elnök mai beszédét, amely egy nagyon világos és egyértelmű álláspontot tükröz.

Épp ezért tűnik úgy, hogy a beszéddel nem lenne ellentétes, ha Magyarország akár fegyverszállítmánnyal is segítené ezek után Ukrajnát, vagy legalább átengedné a területén a más országokból Ukrajna felé tartó szállítmányokat.

Nem gondolom, hogy ilyesmit állított volna a köztársasági elnök.

A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy államfőként, de édesanyaként is átérzi Ukrajna szenvedését, beszélt Ukrajna jogos küzdelméről, márpedig ha a küzdelem megértéssel párosul, akkor úgy tűnik, nem volna Ukrajnával szomszédos államként Magyarország érdekeivel ellentétes, ha az ukrán hadsereg védelmi ereje az orosz megszálló erőkkel szemben erősödne.

A beszédben nem volt szó semmifajta fegyverszállítmányról vagy akár fegyverszállítmányok Magyarországon történő áthaladásának engedélyezéséről. A magyar álláspont világos és egyértelmű, az elnök álláspontja is világos és egyértelmű.

Nem tűnt úgy, hogy a köztársasági elnök a fórumon kissé egyedül volt? Elvégre a megjelent vendégek által képviselt országok között nem volt olyan Magyarországon kívül, ahol kormányfői szinten legyőzendő ellenfélnek nevezték volna Volodimir Zelenszkijt, aki Orbán Viktor szerint összefogott az ellenzékkel. Volt önnek olyan érzése, hogy Novák Katalinnak meg kellett küzdenie az ilyesfajta kormányfői nyilatkozatok okozta bizalmatlansággal?

Nagyon őszinte beszélgetéseket tapasztaltam már Kárpátalján is ukrajnai hivatalosságokkal. Nagyon jó hangulatú beszélgetések zajlottak, amelyekben megköszönték a magyar állam segítségét és a köztársasági elnök jelenlétét. Most az elmúlt percekben fejeződött be Zelenszkij elnök úrral a köztársasági elnök tárgyalása. Ez egy négyszemközti megbeszélés volt, amely a tervezettnél jóval tovább tartott, tartalmas beszélgetés volt, de ennek a részleteit még magam sem ismerem. Legutóbb novemberben, amikor az elnök Kijevben járt, szintén találkoztak, de ezúttal négyszemközt beszéltek.

Előremozdította ez a találkozó, hogy Zelenszkij belátható időn belül Orbán Viktorral is találkozzon?

Én a köztársasági elnök kabinetfőnöke vagyok, nem a miniszterelnöké.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!