Zelenszkij tanácsadója szerint Orbán szándékosan megalázza Európát az abszurd álláspontjával

2023. június 2. – 06:13

frissítve

Zelenszkij tanácsadója szerint Orbán szándékosan megalázza Európát az abszurd álláspontjával
Az Ukrán Nemzeti Gárda Spartan nevű rohamdandárjának katonái katonai gyakorlaton vesznek részt Harkiv térségében, június 1-jén – Fotó: Szergej Bobok / AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Legalább harminc drónt és rakétát semmisített meg a légvédelem éjszaka Kijev felett.
  • A nemzetközi elfogatóparancs ellenére Putyint is meghívták a dél-afrikai csúcstalálkozóra
  • Zelenszkij tanácsadója, Mihaljo Podoljak arról beszélt, Orbán álláspontja az orosz-ukrán háborúról abszurd, sértő, és egész Európára nézve megalázó.
  • A csecsen különleges erők támadást indítottak Donyeckben.
  • A Szabadságot Oroszországnak Légió szerint még Oroszország határain belül harcolnak

Az Európai Parlament csütörtökön támogatta a törvénytervezetet, amellyel az európai lőszer- és rakétagyártást fel lehet gyorsítani. Ahogy arról korábban írtunk, az EU három elemből álló programmal érné el, hogy képes legyen évi egymillió – főként nagy átmérőjű tüzérségi – lőszert juttatni Ukrajnának. A tegnap támogatott javaslat ennek a harmadik, hosszú távú lába, amellyel az uniós hadiipart segítenék, de azt nem kötik ki benne, hogy a fejlesztésekkel csak ukrán exportra gyárthatnak.

Ahogy arról a javaslatról szóló cikkünkben részletesen írtunk, a lőszergyártás támogatásáról szóló törvény (ASAP) 500 millió euróval és ideiglenesen lazább szabályokkal segítené az uniós lőszergyártást a következő két évben. A képviselők csütörtökön hivatalosan elfogadták az álláspontjukat, hogy támogatják a szöveget, így elkezdhetnek egyezkedni a másik döntéshozóval, a tagállami Tanáccsal. A végső alku után a júliusi parlamenti plenárison szavaznának a jogszabályról az EP közleménye alapján.

A javaslat mellett a Fidesz is kiállt. Gál Kinga, a párt EP-képviselője Facebookon arról írt, „a háborús eszkaláció Ukrajnában nemcsak a közös katonai védelmi kapacitás hiányosságaira mutatott rá, hanem arra is, hogy a védelmi ipar történelmi léptékű technológiai ugrás előtt áll”.

„Magyarország támogatja az európai védelmi infrastruktúra bővítését és megerősítését, ugyanakkor elkötelezettek vagyunk a szomszédos Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus mielőbbi lezárása iránt, és továbbra sem szállítunk fegyvereket Ukrajnába.

Európa védelmi képességei nem gyengülhetnek az Ukrajnában zajló katonai konfliktus miatt.” A szavazatot leadó fideszes politikusok a voksolás eredménye szerint is támogatták a javaslatot, amelyet 446 igennel, 67 nemmel és 112 tartózkodással fogadott el az EP.

Ahogy arról korábban írtunk, Oroszország Ukrajna elleni inváziója új lendületet adott az Európai Unió közös védelempolitikájának, és ez a magyar kormány katonai fejlesztési törekvéseihez is kapóra jöhet.

A Gazprom évi rendszeres karbantartás keretében június 5. és 12. között leállítja a földgáz szállítását a Török Áramlat gázvezetéken keresztül – jelentette be pénteken az orosz gázipari konszern.

„A leállásra minden érdekelt féllel lefolytatott előzetes egyeztetés alapján kerül sor” – írja a Gazprom közleménye.

Tavaly június 21. és 28. között állította le rendszeres karbantartási munkálatok elvégzésére a gázvezetéket a Gazprom. A terv szerinti leállást követően a szállításokat menetrend szerint újraindították.

A Török Áramlat két, egyenként évi 15,75 milliárd köbméter szállítási kapacitású vezetékből áll, amelyek 1100 kilométeres, többségében tenger alatti nyomvonalon szállítanak földgázt Oroszországból Törökországba. A vezetékpár egyik ága tovább halad Bulgáriába, ahonnan számos balkáni és közép-európai országba vezet tovább, közöttük Szerbiába és Magyarországra is. A karbantartás ideje alatt a Gazprom Ukrajnán keresztül továbbra is szállít földgázt Európába.

Tavaly 62 milliárd köbméter földgázt szállított vezetéken Európába a Gazprom.

(MTI)

Ukrajna megérti, hogy lehetetlen csatlakozniuk a NATO-hoz, amíg a háború véget nem ér – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken.

Az elnök hozzátette: „Ukrajna egyetlen NATO-országot sem fog háborúba rángatni”.

„Megértjük, hogy nem leszünk NATO-tagok, amíg ez a háború tart. Nem azért, mert nem akarunk, hanem mert lehetetlen” – fogalmazott.

Zelenszkij csütörtökön Moldovában tartott EU-s találkozón még azt mondta, Ukrajna „készen áll a NATO-tagságra”.

„Nem kerülhet napirendre egy háborúban álló ország csatlakozása a NATO vilniusi csúcstalálkozóján, az észak-atlanti szövetség nem válhat az ukrajnai konfliktus részesévé, az ugyanis a harmadik világháború kockázatával járna” – ezt pedig Szijjártó Péter külügyminiszter mondta csütörtökön Oslóban, ahol NATO informális külügyminiszteri ülésén vett részt.

Ezen az állásponton van Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is, aki egy hete nyilatkozta azt, hogy nincs napirenden Ukrajna csatakozása, amíg háború dúl az országban.

(SkyNews)

Az ukrán védelmi minisztérium pénteken megosztott egy képet egy macskáról, ami a gazdájával együtt a kijevi metróban vészelte át az újabb orosz rakétatámadásban.

„Újabb orosz légitámadás Kijev ellen.
Egy újabb álmatlan éjszaka a metróállomás fedezékében.
Nincs bennünk félelem. Csak düh” – kommentálta a képet a minisztérium.

A pokrócba bugyolált, morcos arcú macska képe hamar végigszáguldott az ukrán közösségi médián.

Az ukrán fővárost szinte minden nap, különösen éjszaka támadja drónokkal és rakétákkal az orosz hadsereg. Bár az ukrán légvédelem a drónok többségét semlegesítette, a csütörtök éjjeli rakétatámadásban hárman meghaltak.

Az orosz védelmi minisztérium már péntek délelőtt közölte, hogy visszavert támadásokat az ukrán-orosz határon, a Putyin-ellenes orosz milícia, a Szabadságot Oroszországnak Légió viszont állítja: továbbra is aktív harcok folynak Oroszország területén, az ukrán határ közelében.

A légió közleménye szerint az oroszországi Novaja Tavolzhanka falu határában folynak a harcok.

A légió továbbra is állítja, hogy az oroszországi támadásokat egy másik ukránpárti orosz milíciával, az Orosz Önkéntes Hadtesttel hajtják végre, és nem kapnak támogatást Ukrajnától. Oroszország a csoportokat Kijev megbízottjaként tevékenykedő terroristáknak minősíti.

A milícia azt is tagadta, hogy az ő lövedékeik öltek meg két belgorodi civilt. A légió szerint az orosz erők lőttek az autókra – tévedésből. „Ez Putyin hadseregének szakszerűtlenségének egyenes következménye” – közölte a szervezet.

(Guardian, SkyNews)

Csecsenföldi különleges erők offenzívát indítottak Kelet-Ukrajnában – közölte az orosz védelmi minisztérium. A csecsen harcosok csoportja Marinka közelében indított támadást Donyeck régióban.

A frontvonalon található várost már gyakorlatilag teljesen leromoblták a harcokban.

Ramzan Kadirov csecsen vezető, Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségese kedden egy Telegram-üzenetben közölte, hogy parancsot kapott erőinek átcsoportosítására a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai Donyecki Népköztársaságba (DPR). A megfogalmazása szerint „több település felszabadítására” kaptak parancsot.

Bár a csecsen erőkért Kadirov felel, a vezető már márciusi moszkvai látogatásán ígéretet tett Putyinnak, hogy harcosai a végsőkig támogatni fogják Oroszország ukrajnai győzelmét.

(SkyNews)

Zelenszkij elrendelte az összes ukrajnai bunker ellenőrzését, miután felmerült a gyanú, hogy a csütörtöki kijevi rakétatámadásban azért haltak meg hárman, mert le volt zárva az óvóhely, ahova bemenekültek volna.

Jaroszlav Riabcsuk, akinek a felesége, Natalia meghalt a bombázásban kijevi lapoknak azt nyilatkozta:

„Az alagsor zárva volt. Ezért történt az egész. A feleségem, a gyerekem és más nők és gyerekek álltak ott. Most a feleségem holtan fekszik, csak azért, mert az őr nem nyitotta ki az ajtót”.

A támadásban meghalt egy 33 éves nő és a kilencéves kislánya is.

Egy nőt vigasztalnak a lánya holtteste felett 2023. június 1-jén az orosz rakétatámadás után Kijevben – Fotó: Valentyn Ogirenko / Reuters
Egy nőt vigasztalnak a lánya holtteste felett 2023. június 1-jén az orosz rakétatámadás után Kijevben – Fotó: Valentyn Ogirenko / Reuters

A hatóságok közölték, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben.

(SkyNews)

Éles kritikát fogalmazott meg a magyar miniszterelnökkel kapcsolatban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója – írja a Sky News.

Mihaljo Podoljak arra reagált, hogy Orbán Viktor múlt héten a katari gazdasági fórumon azt mondta, az ukrán katonai erőfeszítések kudarcra vannak ítélve, és a még több segély csak még több halálhoz vezetne.

„Emberileg ez tragikus, és a szívünk az ukránokkal van. De most politikusként beszélek, akinek az a feladata, hogy emberéleteket mentsen. Esélytelen, hogy megnyerjék ezt a háborút” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

„Ha a magyar miniszterelnök valóban aggódik az áldozatok miatt, akkor hívja fel a barátját, Putyint, és kérje meg, hogy vonja ki az orosz fegyveres erőket Ukrajna nemzetközileg elismert határairól” – mondta Podoljak.

Az ukrán elnöki tanácsadó szerint Orbán álláspontja abszurd, sértő, és egész Európára nézve megalázó. Podoljak szerint Orbán a kijelentéseivel gyakorlatilag mentegeti Putyin terrorista akcióit, ezzel pedig a nemzetközi jogot is megsérti.

Az oroszországi Belgorod régió kormányzója pénteken közölte, hogy két ember meghalt, két másik pedig megsebesült, amikor az ukrán erők ágyúztak egy utat az ukrán határ közelében fekvő Maszlova Pristan városában. Az orosz jelentések szerint ukrán katonák hatoltak be a régióba, de ezt független hírforrás egyelőre nem erősítette meg.

Vjacseszlav Gladkov állítása szerint a lövedékek szilánkjai elhaladó autókba csapódtak. Az egyikben két nő utazott, akik a helyszínen belehaltak sérüléseikbe.

Péntek reggel több nyugat-oroszországi, Ukrajnával határos régióból érkeztek jelentések támadásokról. Brjanszk megye kormányzója a Telegramon azt írta, két falut lőtték az ukrán erők, egy ház kigyulladt, de senki sem sérült meg.

Ukrajna továbbra is tagadja, hogy részt venne a támadásokban és azt állítja, hogy azokat orosz Putyin-ellenes harcosok, például a Szabadságot Oroszországnak Légió tagjai hajtják végre.

(Guardian)

Oroszországra törő ukrán harcos likvidálásáról számolt be a Ria Novosztyi. Az orosz állami hírügynökség szerint az ukránok ismét az oroszországi Belgorod felé igyekeztek, amely alig 25 kilométerre fekszik az ukrán határtól. A híradás négy páncélozott autó és tüzérségi fegyverek megsemmisítéséről szólt.

A véleménycikkbe ágyazott hír azonban a sikeres közbelépésről szóló leírás ellenére beszédes. A tavaly február 24-én néhány napos villámháborúnak tervezett, Ukrajna elleni katonai beavatkozás 464. napján már magától értetődően szólnak jól felszerelt, taktikailag felkészült ukrán katonákról – noha egy bő éve az ukrán fél gyengeségének hangsúlyozása volt a cél.

Szokatlan, hogy a belgorodi, állítólagos ukrán betörési kísérletet a szerző a 2014-es donyecki szeparatisták szervezkedéséhez hasonlította, amely végül Ukrajna jelenlegi helyzetéhez vezetett.

Igaz, az írás végül arra hegyeződik ki, hogy Oroszország léte a tétje ennek a konfliktusnak – beszédes az is, hogy háborúként szól az Oroszországban hivatalosan csak rendkívüli katonai hadműveletnek nevezhető konfliktusról. „Ha ez a háború nem fejeződik be úgy, ahogyan Oroszország érdekei megkívánják, akkor az a háború mindenkit elér” – szólított fel a szerző a társadalmi közönnyel szemben.

Az írás jól illeszkedik abba, a folyamatba hogy az ukrajnai kudarcok után a Kreml inkább a Nagy Honvédő Háborúval – a II. világháboró 1941-1945 közötti, a Szovjetunió német megtámadásától Berlin kapitulációjáig tartó szakaszával – állítsa párhuzamba az ukrajnai harcokat, ami a társadalmi áldozatvállalás elfogadását, az elszigeteltség tudomásulvételét célozhatja meg, jelezve, hogy Oroszország sem készül a háború gyors lezárására.

Egy férfi meztelenre vetkőzött csütörtökön a Szent Péter-bazilikában, majd felállt a templom főoltárához, ezzel tiltakozott az ukrajnai háború ellen – közölte egy vatikáni forrás, írja a Reuters.

Az akcióról itt írtunk >>>

Vlagyimir Putyin orosz elnök is meghívást kapott a BRICS augusztusban esedékes dél-afrikai csúcstalálkozójára, miközben márciusban a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, amit Dél-Afrikának is végre kellene hajtania, írja az MTI.

A dél-afrikai vezetés eddig nem foglalt egyértelműen állást, hogy mit tervez tenni az orosz elnök esetleges megérkezésekor.

A meghívásról és az elfogatóparancsról itt írtunk bővebben >>>

Legalább harminc drónt és rakétát semmisített meg a légvédelem az éjszaka Kijev felett – írta az Unian. Ukrajna-szerte megszólaltak az éjszaka a légiriadókat jelző szirénák. A hajnali hírek alapján Kijevet egyetlen becsapódás sem érte. A szárnyas rakétákat az orosz erők a Kaszpi-tenger térségéből indították Ukrajna felé.

60 ezer orosz katonát veszíthetett az Ukrajnára támadó hadsereg egyedül Bahmutnál nyugati katonai szakértők szerint, a halottakat és a sebesülteket összesítve – írta a Sky News. A stratégiailag csekély jelentőségű kelet-ukrajnai várost 10 hónapon át ostromolta Oroszország, amelynek megszerzésével érdemben semmit sem változtak a megmerevedett frontvonalak.

Ha a becslés igaz, úgy a támadók az ukrajnai háborúban csaknem minden harmadik katonájukat – a toborzott zsoldosokkal együtt – az egykor 73 ezres városban veszítették el. A település megszerzése orosz részről már inkább presztízskérdés, mint gyakorlati jelentőségű cél volt. Az ukrán haderő is szenvedett veszteséget, de a védők oldalán volt gyakorlati cél is: jelentős orosz erőket tudtak így lekötni, tehermentesítve a frontvonal más pontjait, növelve az esélyét egy ellentámadásnak, amelynek kezdetéről már hetek óta szó van. Hogy ez pontosan hol és mikor történhet meg, arról csak találgatások vannak, leginkább Melitopol irányát sejtik, amelynek visszaszerzésével az ukrán erők elvághatnák az oroszok által még 2014-ben elfoglalt Krím és Oroszország között a szárazföldi összeköttetést.

Két gyerek és egy felnőtt meghalt és több mint egy tucat ember megsérült egy újabb éjszakai, Kijev elleni rakétatámadásban.

A Wagner-csoport zsoldosai hajlandók tovább harcolni Ukrajnában, ha nem az orosz hadsereget irányító „bohócoktól” kellene függniük – mondta Jevgenyij Prigozsin, a Wagner alapítója.

Civileket kellett evakuálni az oroszországi Belgorod régió egy részéből, miután katonák ismét megpróbáltak határmeneti településekre betörni. Csütörtökön három ilyen betörési kísérlet volt, eddig az összeset visszaverték az ukrán határ mentén – állítja az orosz védelmi minisztérium.

„Ukrajna készen áll arra, hogy a NATO tagja legyen” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij a csütörtöki, Moldovában tartott EU-s találkozón.

Nem kerülhet napirendre egy háborúban álló ország csatlakozása a NATO vilniusi csúcstalálkozóján, az észak-atlanti szövetség nem válhat az ukrajnai konfliktus részesévé, az ugyanis a harmadik világháború kockázatával járna – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter Oslóban.

A Pentagon megvásárolja a Starlink szolgáltatását Ukrajnának.

Az előző napi közvetítésünket itt lehet visszaolvasni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!