Putyin nagy gázfenyegetése úgy tűnik, hogy elszámolási trükké szelídült

Az ukrajnai orosz invázió kezdete óta kényes ügy, hogy mi lesz az európai orosz energiaimport sorsa. A háború kirobbantása miatt kiszabott súlyos pénzügyi szankciók és kereskedelmi korlátozások ellenére egy hónap alatt nem került terítékre a gázcsap, és sokáig mindkét fél látványosan próbálta kerülni, hogy az évtizedek óta bármilyen politikai feszültségek közepette is gördülékeny gázszállítások elapadjanak. Európa nem akart befagyni és/vagy még többet fizetni a világpiacon évtizedes csúcsokat döntögető áron adott és vett gázért, Oroszország pedig nem akart elesni egy fontos bevételi- és keményvalutaforrásától.

Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban nemrég mégis elkezdte a gázcsappal zsarolni Európát, és belengetések után csütörtökön egy rendelet aláírása mellett bejelentette, hogy április elsejétől a „nem baráti” (azaz Oroszország ellen szankciókat hozó) országok innentől csak rubelben fizethetnek majd az orosz gázért.

A lépés meglehetősen komoly eszkaláció lett volna. Mint korábban részletesen körüljártuk, Európa orosz gázfüggősége jelentős, és ezen belül Magyarországé különösen kiemelkedő. A gáz a lakossági fűtés mellett az iparban is fontos szerepet tölt be, többek között két nagy európai gazdaság, Németország és Olaszország számára is. A gázért pedig Európa hagyományosan euróban (esetleg dollárban) fizet, ezt jellemzően hosszú távú szerződések írják elő.

A nagy geopolitikai játszmák szerelmeseinek (akik az utóbbi időben látszólag a kelleténél többen lettek) ugyanakkor rossz hír, hogy egyelőre nincs szó európai energiaválságról és/vagy orosz gazdasági összeomlásról, és a jelen ismereteink szerint minden marad a régiben.

Az orosz gáz pénteken is gond nélkül áramlott Európába, és a nagy putyini fenyegetés a jelek szerint egyelőre valójában egy elszámolási trükk.

Az orosz elnök csütörtökön kiadott rendelete szerint a „rubelben fizetés” arról szól, hogy

• a Gazprom nevű orosz állami energiacég bankja nyit egy különleges számlát az orosz gáz „nem baráti” megrendelőinek, amelyre azok átutalják a gáz árát euróban.
• Ezután a Gazprombank a vevő nevében átváltja az eurót rubelbe, és egy másik, a vevő nevén lévő rubelszámlára utalja.
• Ezt követően pedig a vevő rubelszámlájáról átutalják a rubelt a Gazprom rubelszámlájára.

Azaz technikailag rubelben fizetnek, de a gyakorlatban ugyanúgy eurót utalnak. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő is arról beszélt, hogy „Oroszország tartja magát a hatályos szerződésekhez”, és „de facto nincs változás az orosz gáz vásárlói számára”. Azt is közölte, hogy a rubelre való átállás időt vesz igénybe, azaz valójában nem rögtön lép életbe a rendszer – egyelőre az sem világos, hogy pontosan mikor.

Hogy a gázháború még nem jött el, azt jelzi, hogy április 1-jén nem mutatkoztak fennakadások az orosz gáztranzitban a Reuters szerint, a Gazprom is azt közölte, hogy továbbra is kiszolgálják nyugati megrendelőiket. Közben viszont hivatalos értesítéseket küldtek ki az európai partnereknek.

Mire volt jó?

Mint korábban írtuk, a lépésnek két racionális magyarázata van:

1. az egyik szerint az oroszok azzal akarják megtámasztani a rubel történelmi mélyponton lévő árfolyamát, hogy a gázbizniszen keresztül rubelvásárlásra kényszerítik a nyugati világot;
2. a másik elképzelés szerint az orosz pénzügyi rendszer elleni szankciók enyhítését és a Nyugat megosztását akarják elérni a manőverezéssel.

Ebből az első sikerült, bár nem gazdasági, inkább pszichológiai okokból: a rubel árfolyamán nem az európai rubelvásárlások segítettek (hiszen ilyenek nem történtek), hanem részben a putyini kommunikáció hatása, részben az orosz jegybank által alkalmazott trükkök százai.

Bár egyes cikkek arról írtak, hogy Moszkva részéről okos húzás lenne rubelben fizettetni a gázt, mert „a vevő, aki majd megveszi a rubelt, hogy kifizethesse a földgázt, orosz bankoktól fogja venni azt, vagyis a deviza így is befolyik Oroszországba.”

Ezzel szemben a valóságban a rubelfizetés nem változtatott volna semmit az Oroszországba befolyó deviza mennyiségén.

Bár az Európai Unió, az Egyesült Államok és szövetségesei erős szankciók alá vonták az orosz pénzügyi rendszert és a jegybankot, ezek a szankciók nem az összes orosz bankot érintették. Emellett a gázüzletet direkt kizárták a szankciók alól, és az olaj terén csak Amerika hirdetett importtilalmat. Ebből fakadóan a gázüzletet elszámoló Gazprombank például nincs európai uniós szankciók alatt, azzal eddig is lehetett üzletelni (bár a britek szankcionálták, a brit gázimportnak csupán 4 százaléka jön Oroszországból). Ahogy szabadon megy a biznisz az orosz olaj és gáz nem európai vásárlóival is, amely országok eleve nem szankcionálták Oroszországot.

Egy szó mint száz, a deviza most is folyik be Oroszországba, sőt, februárban az orosz fizetési mérleg többlete, azaz az export és az import különbsége – az import csökkenése és az energiaárak emelkedése miatt – évtizedes csúcson volt.

Tízmilliárdos rejtett intervenció

A másik oldala a történetnek, hogy az orosz jegybank elég sokat tett azért, hogy a befolyó devizával erősítse a rubel zuhanó árfolyamát. Rögtön a háború elején arra kötelezte az orosz exportőröket, hogy devizabevételük 80 százalékát azonnal váltsák át rubelre, ami hasonlóképpen hatott, mint egy jegybanki intervenció. Utóbbi során a jegybank devizatartalékából külföldi devizáért hazai devizát vesz, hogy ezzel növelje a hazai deviza iránti keresletet, és ezzel felhajtsa annak árát.

A mostani helyzetben az orosz jegybankkal szembeni szankciók miatt ez valóban nehezebb, de az exportőrök csatasorba állítása mégis hasonló hatást hozott: rubelt voltak kénytelenek vásárolni euróért és dollárért, ezzel erősítve a rubelt. A dolog mértéke elég jelentős: az orosz exportbevétel 46 milliárd dollár volt februárban. Emiatt az orosz jegybanknak valójában nem is kellett beavatkoznia a piacon az invázió első két napjában elköltött 1,2 milliárd dolláros gyors intervención túl.

E tekintetben a gázbiznisz körüli machináció nem sokat jelent, csupán annyit, hogy a Gazprombank mostantól a beérkezett összeg 80 százaléka helyett 100 százalékát váltja át. Azonban a gáz az orosz importbevételek relatíve kis része, nagyjából 6 százaléka, tehát pénzügyi szempontból a mostani lépés hatása teljesen minimális.

A jegybank több más téren is radikális beavatkozást hozott. Az alapkamatot 9,5 százalékról 20 százalékra emelte, erősen korlátozta a tőkekivitelt és a devizaváltást, hogy ne menekülhessen a pénz Oroszországból. A jegybank egyes, eredetileg euróban vagy dollárban kibocsátott kötvényeket is csak rubelben enged elszámolni, a külföldi befektetőknek megtiltották helyi részvényvagyonuk eladását, sőt a moszkvai tőzsdét február 25. és március 24. között egy hónapra bezárták.

Azaz mindent megtettek azért, hogy elzárják azokat a csatornákat, amelyek a rubelt és az orosz gazdaság finanszírozási helyzetét rontanák.

Ebben pedig eddig elég sikeresek voltak: bár ez a putyini rezsim általános szakmai felkészültségének fényében meglepő lehet, az orosz jegybank vezetésének kifejezetten jó a nemzetközi szakmai megítélése.

„Az elején volt egy pillanat, amikor a rubel erősen esett (...), amikor sok orosz külföldre vitte a pénzét. Később viszont embargót vezettek be erre vonatkozóan, és nagyjából lehetetlenné vált a dollár használata az országban vagy azon kívül”, mondta erről a moszkvai tőzsde felügyelőbizottságának elnöke a Financial Timesnak.

Bejött a kommunikáció

A rubel árfolyamának stabilizálódása részben ezeknek a radikális lépéseknek, részben annak köszönhető, hogy Vlagyimir Putyin a jelek szerint képes volt egy időre elhitetni a piacokkal, hogy erősebb, mint valójában.

A gázfenyegetés azt a benyomást kelthette, hogy Moszkva tud még eszkalálni, és hajlandó is, ha úgy hozza a helyzet. Emellett a fent említett, második potenciális stratégiai célt is hitelesen tudta képviselni az orosz vezetés: a lépést a jelek szerint el tudták adni a szankciók gyengítéseként, illetve a további szankciók korlátozásaként. Utóbbinak a magyarázata, hogy ha arra kényszerítik az európai gázvásárlókat, hogy üzleteljenek az orosz pénzügyi rendszerrel, azzal jelzik, hogy nem lehet Oroszországot teljesen elzárni a nemzetközi pénzpiacoktól, sőt a jövőben Moszkva hasonló manőverekkel a szankciók esetleges enyhítését is elérheti.

Hogy ez mennyire reális, az egy másik kérdés, hiszen a mostani helyzet is inkább arról szól, hogy a szankciók eddig is ismert lyukait használja Putyin kommunikációs nyomásgyakorlásra, miközben az európai egység megbontását nem hozta el.

A rubelre viszont mindenképpen jó hatással volt a machináció, az orosz fizetőeszköz az amerikai dollárhoz viszonyítva visszatért az ukrajnai invázió előtti árfolyamra.

Sőt, az orosz bejelentés, illetve a nyugati szankciók hatására ismét számos olyan kommentár jelent meg, amelyek szerint az orosz nyersanyagexport rubelelszámolásra való átállítása és a szankciókkal elzárt hagyományos pénzügyi csatornák kiváltása elhozza majd az amerikai dollár dominanciájának végét a nemzetközi elszámolásokban.

Nem olyan egyszerű

Azzal egyébként a szankciók és a pénzügyi fegyverkezés elismert kutatói is egyetértenek, hogy az Egyesült Államok számára kétélű fegyver globális pénzügyi dominanciája (hogy ez mennyire jelentős, azt korábbi cikkünkben mutattuk be): minél inkább a pénzügyi furkósbotra támaszkodik az amerikai külpolitika, annál inkább szeretnék függetleníteni magukat az amerikai pénzügyi rendszertől a potenciális ellenségek, ami csökkenti a furkósbot erejét.

Az oroszok számára ugyanakkor az a helyzet, hogy nem nagyon van alternatíva: bár a Krím 2014-es elfoglalása óta próbálnak lejönni a dollárról, jobb híján a kereskedelmi elszámolásokban az euróra támaszkodnak, mert a rubel senkinek sem kell. Szintén nem jött be az aranyfelhalmozás, és a kínai jüan csábítása is mérsékelt, hiszen az nem konvertibilis, és a világban elég kevés helyen használható.

Egyes nyugati elemzők szerint a rubel feltámadása is átmeneti illúzió.

Az árfolyammal azt próbálják jelezni politikailag, hogy a szankciók nem működnek, de „ez nem egy valós piac” – mondta a Financial Timesnak Timothy Ash a BlueBay nevű alapkezelőtől. Egy másik alapkezelő arról beszélt a lapnak, hogy „a hatóságok olyan erősen kézben tartják (az árfolyamot), hogy nem hiszem, hogy az valós képet ad az orosz gazdaság helyzetéről vagy a szankciók hatékonyságáról”.

Olyan értékelések is vannak, hogy valójában egy defenzív lépésről van szó Moszkva részéről, amely inkább a helyzet további romlását akarja megakadályozni. „Oroszország világossá akarta tenni Európa számára, hogy ameddig a Gazprombankot nem szankcionálják, a gázszállítások folytatódhatnak Európába” – mondta a Bloombergben egy energiapiaci elemző.

A hosszabb távú hatások tekintetében sem tűnik mesterinek a putyini lépés, amennyiben az megingatta a nyugat-európai–orosz gazdasági kapcsolatok eddigi legszilárdabb pillérét, és vélhetően hozzájárul majd ahhoz, hogy az Európai Unió középtávon az orosz függőség jelentős csökkentésére törekedjen.