Hosszú egy helyben toporgással, de megvan a hatmillió beoltott

Legfontosabb

2021. november 16. – 11:40

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország elérte a hatmillió beoltottat: hétfőn 3898 fő kapta meg az első oltását, ezzel már összesen 6 003 414 fő kapott legalább egy adagot – derül ki a kedd reggeli járványadatokból.

Hosszú út, lassuló tempó

Magyarországon december 26-án kezdődött meg a koronavírus elleni oltások beadása. Először az egészségügyi dolgozók, illetve az idősotthonok lakói és dolgozói kapták meg a vakcinát. A tömeges oltás február 4-én kezdődött meg. Március 30-án értük el a kétmillió, április 30-án a négymillió beoltottat, majd május 22-én az ötmilliót. Akkor ebben a cikkben vettük végig részletesen, hogyan jutottunk el odáig, és milyen szervezési hibák, propagandaharc és kockázatok övezték ezt az eredményt, amellyel akkor egyébként Európa élmezőnyébe tartoztunk. Arról, hogy ezt mennyiben köszönhettük a keleti vakcinák korai beszerzésének, és mi volt ennek a kockázata, itt írtunk részletesen.

Az már a korábbi mérföldkövek elérésének a dátumából is látszik, hogy a tavasz végére jelentősen megcsappant az oltakozási hajlandóság.

A május végére látványosan belassuló oltási program miatt július végére elpárolgott az átoltottsági előnyünk, mostanra pedig egyre inkább leszakadtunk az Európai Unió mezőnyétől: Magyarországon a népesség bő 62 százaléka kapott legalább egy oltást, és szűk 60 százaléka van csak teljesen beoltva, azaz még mindig nagyon sok az oltatlan, és az ő számuk az elmúlt hónapokban szinte egy helyben toporog. Ráadásul a különösen veszélyeztetett idősek körében is magas az oltatlanok aránya.

Az alábbi grafikonon látszik, hogy pontosan milyen mértékű ez a lassulás. A hatodik millió eléréséhez közel nyolcszor annyi időre volt szükség, mint az ötmillió beoltotthoz, és tizenkétszer annyira, mint a leggyorsabban összejött harmadik millióhoz:

Egyre kevésbé fontos az első oltások száma

Fontos megjegyezni, hogy a hatmilliós szám – ahogy a korábbi milliós mérföldkövek is – arra vonatkozik, hogy ennyien kaptak legalább egy adagot. Ez egy politikailag jól kommunikálható mérőszám, és az oltási igazolást is az első adag után adják ki Magyarországon, de mivel egy adag még nem jelent teljes védelmet, továbbra is érdemesebb a teljesen beoltottak számát nézni: ez jelenleg 5,78 millió.

Mivel mára már világosan látszik, hogy az oltások hatása a második adag után fél évvel jelentősen csökkenni kezd (elsősorban a fertőzés elleni védelem, de kisebb mértékben a súlyosabb megbetegedés elleni is csökkenhet), amit magyarországi adatok is alátámasztanak, egyre inkább a harmadik oltást is megkapottak száma lesz fontos mutató. Ez Magyarországon 1,63 millió, ami regionális és uniós összehasonlításban jónak számít, de még így is azt jelenti, hogy sokan lehetnek, akik a két oltás ellenére már kevésbé számítanak védettnek, mivel a tavasszal nagyon felpörgött oltási kampányban oltották be őket.

Lazítás helyett szigorítás

Alapvető különbség a korábbi mérföldkövek eléréséhez képest, hogy azokhoz a kormány rendszerint lazító intézkedések bevezetését kötötte, míg most, a hatmillió oltott elérésénél épp felívelő szakaszában tart a járvány negyedik hulláma, és lakosságarányosan újra magas a magyarországi halálozás is. A kormány hosszas ellenállás után végül november elejétől szigorításokat vezetett be: visszahozta a kötelező maszkhasználatot a tömegközlekedésben, látogatási tilalmat vezetett be a kórházakban, és lehetővé tette a munkáltatóknak az oltás kötelezővé tételét a munkavállalóik körében. Ezeket a lépéseket a szakértők is üdvözölték, bár többen túl későinek tartják ahhoz, hogy a negyedik hullámot érdemben letörje, inkább a lecsengésére lehet már csak hatással.

Ugyanez igaz az oltási kampányra is: a kormány oltási akcióhetet hirdetett november 22. és 28. közöttre, amikor a kórházak országszerte megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül is várják a még teljesen oltatlanokat, de akár a második, harmadik oltást felvenni kívánókat is. Ez az akció a negyedik hullám megállításához már nem elég, de az átoltottság növelése továbbra is kulcsfontosságú a járvány elleni harcban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!