Hát minket meg ki pénzel? Jelentős részben az olvasók, ettől lehet a Telex az ország legnagyobb teljesen ingyenes független hírlapja. Köszönjük, hogy támogatásoddal segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy? Jelentkezz be! Beszállok! Elrejtés

Toroczkai: Eljött a zsidóság reneszánsza, a magyarokat a cigánysághoz integrálják

2025. január 25. – 17:04

frissítve

Toroczkai: Eljött a zsidóság reneszánsza, a magyarokat a cigánysághoz integrálják
Toroczkai László évértékelő beszédet mond 2025. január 25-én – Forrás: Mi Hazánk Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon és a nagyvilágban is földindulásszerű változások zajlanak, erről szólt 2024 is: az Egyesült Államokban az embereknek elegük lett a woke-ból, a szivárványos „hülyeségekből”, keleten meg az egypólusú világrendből. Közben Magyarországon néhány hónap alatt megváltozott a politikai képlet, „egy csomó párt szó szerint padlóra került”, és csak három maradt talpon: „az erkölcsi értelemben összeomlott” a Fidesz, a friss Tisza és a Mi Hazánk, mondta évértékelő beszédében Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, miután párttársa, Novák Előd magzatvédő dalpályázatának harmadik helyezettje zongorakísérettel, szívdobogással elénekelte a pályázatra beadott dalát.

Toroczkai ezután arról beszélt, hogy 2010-ben sokan azt hitték, a kormányváltás elhozhatja a magyarság reneszánszát, gyarapodását és gazdagodását. Ő maga arra jutott: „a zsidóság reneszánsza eljött”. Közben a cigányság gyarapodott, olyannyira, hogy „a magyarokat integrálják a cigánysághoz”. Felemlegette, hogy Orbán Viktor is cigányzenével ünnepelte a magyar kultúra napját, és Nagy Ervin színész is olyanokkal ünnepelt, „akik véletlenül sem a magyar kultúrát erősítették eddig, maradjunk ennyiben”. A gazdagodásról a globális nagyvállalatok jutottak eszébe, meg Mészáros Lőrinc és Tiborcz István.

Felemlegette, hogy 2024 a kegyelmi botránnyal kezdődött, amibe belebukott Novák Katalin és Varga Judit. Toroczkai szerint a gyerekvédelem problémát Magyar Péter sem fogja megoldani az „imázsvideóival”, hiszen a Mi Hazánkon kívül szerinte más még nem merte kimondani, „hogy olyan hálózatok működnek, amik a gyerekekre vadásznak”. Ide nem csak a pedofilokat sorolta, hanem „a homoszexuális és más szexuális devianciákkal” rendelkező embereket.

Ezután szinte kampánybeszédet tartva arról beszélt, hogy a Magyarországot érintő problémákra a kormánynak nincs megoldása, hiszen a Fidesznek nincs programja, a Tisza Párt meg összeollózta a programját innen-onnan. Na de, a Mi Hazánknak évek óta van már programja, amit tavaly elkezdtek csiszolni. A programnak most új címet is adott: Az új aranykor. De Donald Trump megelőzte, hiszen az amerikai elnök is az új aranykor eljövetelét ígérte. Úgyhogy Toroczkai arra jutott: Trump az amerikaiak új aranykorát, a Mi Hazánk pedig Magyarországét hozza majd el.

Toroczkaiék programjának egyik eleme, hogy javítanának a közbiztonságon, ennek része, hogy „a visszaeső bűnözőt örökre vissza kell vonni a társadalomból” – ha tehetné, szíve szerint népszavazást indítana a halálbüntetésről. Emellett ha Németországban a szélsőjobboldali AfD kerül kormányra, és a helyzet odáig fajul, akkor Toroczkai „megkéri” az AfD-s barátait, hogy lépjenek ki az unióból, mire összeomlik az unió, és „akkor mi létrehozunk egy új európai szövetséget”. Donald Trump példáját követve pedig ő is kiléptetné Magyarországot a WHO-ból.

És mindezt vajon „mibű”? Toroczkai megoldása: a globális nagyvállalatok egyrészt egy forintot sem kaphatnak majd, de azért a külföldi befektetéseket sem utasítaná el. Másrészt jönni fog az uniós pénz, hiszen az „nekünk jár”, méghozzá úgy, „hogy átvesszük az Európai Unióban az irányítást”. Ezen kívül felszámolják a korrupciót.

Végül megemlítette a pár nappal ezelőtti iskolai bombafenyegetéseket. Ő maga közel-keleti szakértőkkel megvizsgáltatta a fenyegető leveleket, akik egyértelműen azt mondták neki, hogy a fenyegető leveleket nem iszlamisták írták. És miért éppen Bulgária és Magyarország volt érintett ezekben a bombafenyegetésekben? – tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta: „mindenki mélyen gondolkozzon el azon, hogy a libanoni csipogók ügyébe a Moszad ezt a két országot keverte bele”. Rákosrendezőről pedig az jutott eszébe, hogy a dubajiak akár vidámparkot is építhetnének Budapestre.

Toroczkai László tavaly is tartott évértékelőt, akkor arról beszélt, hogy „ha a háború végén megszűnik Ukrajna államisága, akkor egyedüli parlamenti pártként a Mi Hazánk igényt fog tartani Kárpátaljára”. Az ukrán külügyminiszter erre azt üzente neki: Putyin foga is beletört Ukrajnába.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!