Csipogós robbantások: izraeli bankból kapott pénzt a Telex által megnevezett bolgár cég, amelynek eltűnt a tulajdonosa

Legfontosabb

2024. szeptember 30. – 09:06

Csipogós robbantások: izraeli bankból kapott pénzt a Telex által megnevezett bolgár cég, amelynek eltűnt a tulajdonosa
Mentőautó érkezik egy bejrúti kórházhoz szeptember 17-én – Fotó: Mohamed Azakir / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Egy izraeli bankból utaltak „nagy összegben” pénzt a szófiai bejegyzésű Norta Global nevű cégnek, amely utána a budapesti BAC Consultingnak utalt át pénzeket – írja a VG nevű norvég lap.

A norvég újság azt írja, hogy az általuk megszerzett információk egybeesnek azzal, amiről elsőként a Telex szerzett tudomást: eszerint a Hezbollah ellen elkövetett, történelmileg is példátlan merényletsorozat után hírbe hozott magyar cég valójában a Norta Globaltól kapta a megrendelést, az ügylet mögött a bolgár cég állt – legalábbis papíron. Merthogy a BAC és a Norta Global is csak amolyan dobós cég volt.

Mint ismert, szeptember 17-én több ezer személyhívó robbant fel libanoni és szíriai Hezbollah-tagoknál, szerdán pedig több száz adóvevővel történt ugyanez. A minden korábbinál nagyszabásúbb merénylet mögött a legtöbb elemző Izraelt valószínűsíti, de a zsidó állam nem vállalta a felelősséget.

A norvég sajtó azért is foglalkozik kiemelten az üggyel, mert a bolgár cégnek az egyedüli tulajdonosa egy norvég–indiai állampolgár, Rinson José. A 38 éves férfi azután vált köddé, hogy a Telex írt a Norta Global érintettségéről.

Noha Rinson már a robbantások idején külföldön tartózkodott, de a Telex első, a Norta Globalt hírbe hozó cikke után a Reuters még elérte, bár nem nyilatkozott. Azóta azonban teljesen eltűnt. Ismerősei és a munkaadója is úgy tudta, hogy egy bostoni konferenciára megy (ahová a munkaadója, egy dán médiavállalat küldte), de a konferenciára soha nem érkezett meg. A norvég rendőrség sárga jelzésű nemzetközi körözést adott ki: nem gyanúsítottként, hanem eltűntként keresik.

A sárga jelzésű körözés az eltűnt személyekre vonatkozó globális rendőrségi riasztás. Általában emberrablások vagy megmagyarázhatatlan eltűnések áldozatai számára teszik közzé, de sárga értesítés olyan személy azonosítására is használható, aki nem tudja magát azonosítani. „Ez egy értékes bűnüldözési eszköz, amely növelheti az eltűnt személy felkutatásának esélyét, különösen, ha fennáll annak a lehetősége, hogy a személy külföldre utazik, vagy külföldre viszik” – olvasható az Interpol honlapján.

A sárga riasztás egy része nem nyilvános, csak az Interpol családjában lévő rendvédelmi szervek előtt látható. De vannak nyilvános körözések is. Mi kilenc olyan sárga jelzésű Interpol-körözést találtunk az adatbázisban, amit norvég állampolgár keresésére adtak ki, de ezek között nem szerepel Rinson José.

Izraeli pénz ment a bolgár cégen keresztül a magyarnak

A norvég VG hétfőn megjelent cikkében azt írja, hogy Rinson José cége nagy összegű pénzátutalásokat kapott egy izraeli bankszámláról. A VG látott is egy írásos összefoglalót az átutalásokról.

Az összefoglalóból a lap szerint az derül ki, hogy a norvég tulajdonú cég két év alatt mintegy 18 millió norvég koronát számlázott ki egy – a lap által meg nem nevezett, de beazonosított – hongkongi cégnek.

A pénzt azonban nem Hongkongból, hanem az izraeli Mizrahi Tefahot Bankban vezetett bankszámláról fizették ki a Norta Globalnak.

A norvég céghez befolyt pénz ezután közvetlenül egy másik magyarországi céghez, a BAC Consultinghoz került. Az izraeli számláról származó milliók tehát a norvég tulajdonú cégen keresztül Bulgáriába és onnan Magyarországra áramlottak.

Az izraeli bank nem válaszolt a VG megkeresésére, a norvég lap pedig nem tudta kideríteni, ki a számla tulajdonosa.

Ahogy azt az üggyel foglalkozó korábbi cikkünkben megírtuk, a Norta Global szerepéről először Cristiana Bársony-Arcidiacono, a BAC Consulting Kft. ügyvezetője beszélt az őt meghallgató magyar titkosszolgáknak. Ekkor vált világossá a magyar hatóság számára, hogy Bársony-Arcidiacono és a BAC csak egy közvetítő az ügyben.

Úgy tudjuk, hogy nemcsak a Bársony-Arcidiacono átadott dokumentumok, számlák, bizonylatok, de az olasz–magyar nő viselkedése, reakciói is arra utaltak, hogy fogalma sem volt, mihez adja a nevét, amikor a dobós cég ügyvezetését – némi pénzért – elvállalta. „Nem tudom, hogy lehet egy ehhez hasonló traumát feldolgozni. Azzal kapcsolatban, hogy hozzájárult egy halom ember megöléséhez és ezrek megnyomorításához, nem hiszem hogy túl sok vigaszt nyújthat az, hogy tudtán kívül tette” – mondta a Telexnek Bársony-Arcidiacono egyik magyar ismerőse.

Információnk szerint az ügyletben kulcsszerepet játszott egy Tom néven ismert, egyes hírek szerint Ausztriában élő férfi. Ám őt valószínűleg nem Tomnak hívják, csak ilyen néven mutatkozott be, mindenesetre ez a férfi amolyan koordináló szerepet játszhatott és bizonyosan többet tud(ott) az ügy hátteréről, mint Bársony-Arcidiacono.

A Bársony-Arcidiaconónak szánt strómanszerepet oszthattak ki az izraeliek Rinson Josénak is, akiről a barátai, ismerősei nem feltételeznék, hogy belement volna egy ilyen ügyletbe, ha tudja, mi áll mögötte valójában. A norvég titkosszolgálat is vizsgálatokat folytat az ügyben, azt próbálják tisztázni, hogy bárki gyanúsítható-e azzal, hogy törvénytelen dolgot tett.

A Norta Global bulgáriai alapítása állítólag úgy történt, hogy Rinson José sosem járt Bulgáriában, a cégalapításhoz szükséges papírokat a norvég Oslóban írta alá. A cégalapítással és a cég bankszámláinak létrehozásával kapcsolatos gyakorlati teendőket pedig egy bolgár ügyvéd intézte.

Így vándoroltak a pénzek cégről cégre

A norvég VG azután rakott egy újabb mozaikdarabkát a helyére, hogy a Telex csütörtökön megírta, milyen pénzmozgások zajlottak a BAC Consulting Kft. környékén.

A BAC Consulting és a Norta Global cég közötti pénzmozgás részleteiről megtudtuk, hogy a Norta Global 2023. március 10. és idén június 7. között többször összesen több mint egymillió eurót utalt a budapesti cégnek, míg a magyar cég egyetlen utalást sem végzett a bolgár cég felé. Ellenben a BAC – éppen abban az időszakban, amikor a Norta Globaltól pénzt kapott – a tajvani Gold Apollónak tucatnyi alkalommal folyósított több mint 717 ezer eurót. A felrobbant személyhívóknak a Gold Apollo nevű tajvani cég a licenctulajdonosa, ennek vezetője azonban egy velük szerződésben álló magyar céget, a budapesti székhelyű BAC Consultingot nevezte meg, mint a csipogók gyártásáért és forgalmazásáért felelős céget.

A BAC Consulting budapesti irodája – Fotó: Mónus Márton / Reuters
A BAC Consulting budapesti irodája – Fotó: Mónus Márton / Reuters

Ezen kívül a budapesti cég utalt legalább négy alkalommal egy Apollo Systems Ltd. nevű cégnek is összesen több mint 122 ezer dollárt, míg a cég ügyvezetőjének összesen több mint 43 ezer dollárt.

A BAC az ügylet során fizetett egy hongkongi cégnek is a logisztikai tevékenységért, tizennégyszer közel 9 ezer eurót utalt. (Az ominózus hongkongi cég szintén részt vett a láncolatban, de a nevét a Telex forrásai nem árulták el.) Ezen kívül a budapesti cég a személyhívók kijelzőmodulját gyártó cégnek is utalt összesen több mint 54 ezer eurót.

Információnk szerint a hatóságok azt is vizsgálták, hogy a BAC Consultingnak milyen vámeljárásai voltak. Így derült ki, hogy 2022-ben összesen két importeljárása volt a cégnek. Az egyik 2022. augusztus 30-án, amikor egy Theresa Wu nevű nő adott fel 250 dollár értékben egy fémláncot és 65 dollár értékben folyadékkristályos kijelzőmodulokat.

Bár a sajtóhírek szerint a BAC Consultingnak volt egy tajvani irodája és Theresa Wu ezt az irodát vezette, Cristiana Bársony-Arcidiacono ezt másképp adta elő az őt kihallgatóknak. A nő azt mondta, hogy Theresa Wu valójában az Apollo Systems Ltd. alkalmazásában állt.

Az Apollo Systems az a cég, aminek a BAC összesen több mint 122 ezer dollárt utalt. Ennek a cégnek a szerepéről még annyit sikerült megtudnunk, hogy 2022. október 18-án küldött egyetlen darab személyhívót a BAC-nak (ez a mintadarab lehetett), ezt a terméket le is vámolták, de mindössze 10 dollár értékben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!