Az ukrán külügyminiszter üzent Toroczkainak: Putyin foga is beletört Ukrajnába
2024. január 30. – 10:23
„Megértjük, hogy nem mindenki akar jó kapcsolatokat Ukrajna és Magyarország között, ezért tegnap Magyarországról is hallottunk erre vonatkozó nyilatkozatokat, fenyegetéseket. De azt szeretném mondani, hogy ha Putyin foga is beletört Ukrajnába, akkor egyes magyar politikusoknak, akik ilyen kijelentéseket tesznek, még jobban beletörik majd” – idézte az Unian ukrán hírügynökség Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert, aki Toroczkai László kijelentéseire utalt.
A Mi Hazánk elnöke pártjának hétvégi évértékelőjén azt mondta, hogy ha a háború következtében megszűnne Ukrajna államisága, akkor a Mi Hazánk egyetlen magyarországi pártként igényt tartana Kárpátaljára. Toroczkai hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában bővebben is kifejtette, hogyan gondolja ezt: azt mondta, hogy egy 1991-es népszavazáson úgy döntöttek, amikor a mai Ukrajna létrejött, hogy Kárpátalja önrendelkezési jogot kapjon, azon belül pedig a beregszászi járás magyar területi autonómia legyen. Ezt szerinte a kijevi kormány nem tartja be, és a Mi Hazánk pártelnöke kifogásolta azt is, hogy ezt sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem Szijjártó Péter külügyminiszter nem hozza soha szóba.
Hétfőn az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdete óta először találkozott kétoldalú, hivatalos tárgyaláson a magyar és az ukrán külügyminiszter Ungváron. Szijjártó Péter azt mondta, a magyar kormány kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. A találkozó részleteit ebben a cikkünkben foglaltuk össze.