A fagyira, jégkrémre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint ami a nyár kötelező kelléke, egy teljesen hétköznapi dolog, és egyben az ember életkorának tökéletes mércéje, hogy milyen olcsó fagyira képes visszaemlékezni gyerekkorából (részemről 3 forint per gombóc Vácon az úgynevezett kistemplom melletti fagyizóban, ha ez bárkit érdekel). Persze nem mindig volt ez így. Bő száz éve, amikor a hűtési technológiák fejlődésével és terjedésével a jégkrém egyre szélesebb körben elérhetővé vált, Amerikában igazi őrület bontakozott ki körülötte. Ezt tetézte az alkoholtilalom időszaka, amikor a bárok és sörözők helyett kényszerűen a cukrászdák és fagyizók lettek a szocializálódás magától értetődő helyszínei. A talpon maradás érdekében ebben az időben több nagy sörfőzde is átállt jégkrémgyártásra. Az Egyesült Államok jégkrémfogyasztása a szesztilalom első pár évében 55 százalékkal nőtt.
Az alkoholtilalom vége nem okozott törést a jégkrém karrierjében, sőt. A második világháború idején csak még népszerűbbé vált, köszönhetően annak, hogy a nagy tejipari cégek kijárták, hogy a jégkrémet az alapvető élelmiszerek közé sorolják, illetve a katonaságnál is a hadi ellátmány részévé vált a csoki, a cigaretta és a rágógumi mellett.
A katonaságon belül leginkább a haditengerészet pörgött rá a jégkrémre. Az amerikai hadihajókról már jóval az országos alkoholtilalom előtt, még az első világháború alatt, 1914-ben száműzték a szeszes italokat. Persze a tengerészeknek kellett valami morálnövelő, ez lett a hadi ellátás részét adó jégkrémfejadag, ami hamar elképesztően népszerű lett a hadihajókon szolgáló katonák között, főleg a Csendes-óceán trópusi vizein. Legendássá vált az az eset, amikor a USS Lexington repülőgép-hordozó a korall-tengeri csatában több japán bomba- és torpedótalálat nyomán elsüllyedt, és közben a katonák a hajó hűtőkamrájában rávetették magukat a fagyikészletre, mondván, a hajónak már annyi, de a süllyedés sokáig tart, menekülni ráérnek, legalább a jégkrém ne vesszen kárba.
Miután az amerikaiak az európai hadszíntéren is beszálltak a háborúba, évi 80 millió gallon volt a sereg fagyifogyasztása, ehhez külön mini-jégkrémgyártó üzemeket állítottak fel a front hátországában. Ugyanez a flottánál nemigen volt kivitelezhető – gondolná az ember, de az amerikai haditengerészet megoldotta. 1945-ben állt szolgálatba a csendes-óceáni hadszíntér hadihajóit kiszolgáló jégkrémbárka, amit egymillió dollárból építettek meg (ez mai dollárban 16 milliót jelent, forintban 5,7 milliárdot), a hűtőkamrái 7600 liter fagyit voltak képesek tárolni, és 38 literes adagokban gyártotta is az utánpótlást. Egy ilyen adagot 7 perc alatt készített el.
Egy kicsit időzzünk el az elnevezésen, az imént bárkának neveztük, ami teljesen szabatos, bár ránézésre az ember inkább uszályként azonosítaná. A kettő között az a különbség, hogy az uszálynak nincs saját meghajtása, kormánya van, de vontatni kell. A bárkának se motorja, se kormánya, és nem húzza vontatóhajó, hanem egy tolóhajó tolja. A helyzetet bonyolítja, hogy a köznyelv bárkának nevez mindenféle házibarkács hajót, ami nagyobb, mint egy csónak; Noé bárkáját; illetve az 1800-as években divatba jött háromárbócos vitorlás hajókat is. Ha bárkit is vigasztal, az angolban ez még zavarosabb, hasonló kiejtésű szavakkal: amit uszálynak hiszünk, de bárka, az a barge, amit Noé épített, az az ark, és a viszonylag modern háromárbócos a barque. Annak, aki hozzám hasonlóan a Commodore 64-es Sid Meier’s Pirates számítógépes játékkal alapozta meg a tengerhajózási ismereteit, még nehezebb átlátnia a helyzetet, a játékban ugyanis abszolút történelemhamisító módon szereplő bárka (barque) valójában inkább egy lugger lehet, amit viszont sosem használtak a Karib-tengeren.
De vissza a jégkrémhajóhoz! A hajó a Csendes-óceán nyugati részén teljesített szolgálatot, de a háború utáni pályafutását és a végső sorsát homály fedi. Senki nem tudja, mi lett vele, meddig boldogította a tengerészeket, elsüllyedt-e, vagy nyugdíjazták, esetleg átépítették, és hol lehet ma.
A koreai háború idején a tengerészgyalogság legendás tábornoka, Lewis B. Puller tett egy tétova kísérletet, hogy száműzze a katonák ellátmányából az általa „buzisnak” tartott jégkrémet, és a férfihoz illő sörre, illetve whiskey-re cserélje. Ez olyan felháborodást váltott ki a hadseregben és a közvéleményben egyaránt, hogy a Pentagonnak hivatalos közleményt kellett kiadnia arról, hogy a heti három adag jégkrém továbbra is a katonák étrendjének kötelező része.