Sima 0–3 itthon a törökök ellen, a B divízióban folytatja a magyar fociválogatott az NL-ben
2025. március 23. – 18:54

Két és fél év után szenvedett vereséget hazai pályán a magyar fociválogatott, amivel elköszönt a Nemzetek Ligája A divíziójától. A török válogatott pontosabb volt most is a kapu előtt, és az első félidőben megszerzett kétgólos előnyét nem fenyegette veszély a folytatásban. A hajrában alakították ki a 0–3-as végeredményt, amivel a párharc 1–6-ra módosult.
2005 májusa után fordult elő ismét a magyar válogatott történetében, hogy két testvér egyszerre a pályán legyen. Akkor Vincze Ottó és Gábor játszott egymás mellett, most Dárdai Pál két fia, a balhátvéd Márton és a középpályán bárhol bevethető, most bemutatkozó Bence. Marco Rossi a kapuban nem változtatott, Dibusz Dénes kezdett, az eltiltott Schäfer András helyére Vécsei Bálint került. Gazdag Dániel is új arc volt az Isztambulban felálló csapathoz képest. Rájuk várt a feladat, hogy kivívják a Nemzetek Ligájának A divíziós tagságát a kétgólos csütörtöki vereség után. Nem sikerült, ha végig akarja követni percről percre az eseményeket, itt megnézheti.
A törököknél Arda Güler (Real Madrid) és Kenan Yıldız (Juventus) is a pályán volt, hogy csak két BL-győztes klub játékosát említsük. A rivális kapitányának, Vincenzo Montellának sok változtatásra egyébként sem volt oka az előnyük tudatában.
Nagy iramban kezdett a magyar csapat, Szoboszlai Dominik belőtt labdája után Gazdag került helyzetbe az ötödik percben, de nem találta el a kaput, Varga Barnabás középen pedig nem tudott úgy beleérni, hogy a kapu felé irányítsa a labdát. Szoboszlai megpróbálta tizennyolcról, de erejét veszítette a kísérlete.
A 27. percben is a magyar csapatkapitány volt a főszereplő, a kiugratása hajszállal volt hosszabb, mint kellett volna, így Eren Elmalı becsúszva menteni tudott Bolla Bendegúz elől. A törökök nem tudtak felszabadítani, Orbán Willi pazar labdával hozta helyzetbe Gazdagot, aki tíz méterről el akarta pörgetni a labdát Uğurcan Çakır mellett, de ez nem volt igazán jó gondolat, számított rá a kapus is.

A 31. percben Szoboszlai gyorsított fel, a török védők közt, İsmail Yüksek visszarántotta egy sárgáért, így azt is megakadályozta, hogy ziccerbe hozza önmagát vagy a mellette futó Vargát. Szoboszlai 26 méteres szabadrúgása nagyon veszélyesen csapódott, lazán, mégis nagy erővel rúgta el a sorfal felett a labdát, ami a felső lécet érintve hagyta el a játékteret.
A folytatásban életjelet adtak magukról a törökök: Arda Güler is megiramodott, és 20 méterről a bal alsót vette célba, Dibusz Dénes bravúros vetődéssel, ujjheggyel tolta ki, de ezt a bíró nem vette észre.
A törökök nem feltétlenül tudatosan elöl maradtak, de igazából két perc alatt le is zárták a párharcot.
Kerem Aktürkoğlu csinált egy cselt Fiola Attila mellett, elvitte mellette a labdát a tizenhatoson belül, nyilvánvalóan összeértek, Felix Zwayer játékvezető pedig azonnal a büntetőpontra mutatott. A VAR megerősítette az ítéletet, Fiola megúszta második sárga és kiállítás nélkül, mert már túlzott keménységért összeszedett egyet előtte. Az Internazionale sztárja, Hakan Çalhanoğlu állt a labda mögé, és higgadtan gurított a bal alsóba a 37. percben.
Bő egy perc múlva gyors kontrát vittek végig a törökök. Aktürkoğlu ugyan hosszan passzolt a jobb oldalon zárkózó Oğuz Aydınhoz, aki miután átvette a labdát, remekül passzolt vissza. Arda Güler pedig egyből, tíz méterről, ütemtelenül, Vécsei Bálint mellett elrúgta laposan a jobb alsóba. Dibusz repült érte, de semmi esélye nem volt arra, hogy kiüsse.
A félidő vége előtt érezhetően letargiában volt a magyar csapat, a törökök pedig élvezték, hogy könnyen alakítják ki a helyzeteiket. Aktürkoğlu és Yüksek sem összepontosított azonban kellően a lövésénél, maradt a 0–2 a szünetre.


A félidőben bejött Nikitscher Tamás és Loïc Négo, utóbbi Fiolát váltotta, de az ő helyére a védelembe Bolla lépett vissza, míg Négo előretoltan, kvázi jobbszélsőként játszott.
A második félidő elején Dibusz volt munkában, majd Çakır is, Kerkez Millos bal oldali beadása után Négo kapásból lőhetett, a kapus kiütötte a léc alá tartó labdát. Akkor még nem tudhattuk, hogy ez volt a legnagyobb esély a szépítésre. A törököknek az eredmény megfelelő volt, a magyar csapat pedig nem tudott váltani, pontatlanul, erőtlenül játszott.
A 75. percben felhördült a közönség, mert Csoboth Kevin a tizenhatoson belül esett el – ez volt az első labdaérintése – egy védővel a nyakán, de lesről indult, így nem járt a tizenegyes.
A kegyelemdöfést Abdülkerim Bardakcı adta meg a magyar csapatnak a 90. percben, miután senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba az ötösről. A védelem szétesett, Dibusz is lemaradt az akcióról. A 6–1-es összesítés talán túlzó a két meccs képe alapján, de ilyen pocsék helyzetkihasználással ez is benne volt. A mérkőzés összefoglalóját itt nézheti meg.


A szeptemberben kezdődő vb-selejtezőkön ennél jóval több kell. Dublinban az írek ellen kezdünk, vasárnap este pedig az is kiderül, hogy Portugália vagy Dánia kerül a csoportunkba.
Magyarország–Törökország 0–3 (0–2)
Puskás Aréna, 55 ezer néző
gólszerzők: Çalhanoğlu (37., 11-esből), Güler (39.), Bardakcı (90.)
Magyarország: Dibusz – Fiola (Nego, a szünetben), Orbán, Dárdai M. (Szalai, 60.) – Bolla, Dárdai B. (Nikitscher, a szünetben), Vécsei (Csoboth, 74.), Kerkez – Szoboszlai, Gazdag (Tóth, 60.) – Varga
Törökország: Çakır – Elmali, Bardakcı, Akaydin, Müldür – Yüksek (Özcan, a szünetben), Çalhanoğlu – Aydin (Gül, 71.), Güler (Kahveci, 64.), Yıldız (Akçiçek, 82.) – Aktürkoğlu (Yılmaz, 64.)
![]() | Magyarország | Törökország | ![]() |
---|---|---|---|
2 | Kaput eltalált lövés | 4 | |
5 | Kaput el nem talált lövés | 3 | |
10 | Összes kapuralövés | 9 | |
3 | Blokkolt lövés | 2 | |
8 | Lövések a büntetőterületen belülről | 5 | |
2 | Lövések a büntetőterületen kívülről | 4 | |
18 | Szabálytalanság | 13 | |
2 | Szöglet | 3 | |
1 | Les | 2 | |
55% | Labdabirtoklás | 45% | |
4 | Sárga lap | 3 | |
1 | Védés | 2 | |
496 | Összes átadás | 414 | |
425 | Pontos átadás | 341 | |
86% | Pontosság | 82% |