Nem engedélyezi a rendőrség, hogy az Erzsébet hídon tartsák Hadházyék keddi tüntetését
2025. március 24. – 09:12
A rendőrség nem engedélyezi, hogy az Erzsébet hídon tartsák a Hadházy Ákos által keddre bejelentett, „technofasizmus” elleni tüntetést – derül ki a független országgyűlési képviselő hétfői posztjából.
Hadházy azt írja, a gyülekezési jog korlátozása már a gyakorlatban is elkezdődött.
„Nekünk már papírunk van róla, hogy tilos tiltakozni a Pride betiltása ellen, vagy legalábbis csak úgy szabad tiltakozni, hogy az ne legyen kellemetlen a hatalomnak. Az eredetileg az Erzsébet hídra szabályosan bejelentett demonstrációt ugyanis a rendőrség nem engedélyezte (pedig máskor számtalan alkalommal volt példa ilyesmire). Természetesen fellebbeztünk, az ügy a Kúrián van, de ebben kár lenne bízni”
– írja a képviselő.
A Hadházy által hivatkozott nyilvános rendőrségi határozatban többek között az szerepel, hogy „a megtartani szándékozott gyűlés az adott helyszín, adott időpontban, az Erzsébet híd úttestjének a gyűlés megtartása céljából történő igénybevétele mindenképpen a közlekedés sérelmével járna”. A rendőrség a határozat szerint ezért egy alternatív helyszínt ajánlott a Március 15. téren – mégpedig a képen látható, pirossal körberajzolt területen.
„Valójában egyetlen megoldás van: nagyon sokan kell kimennünk kedden 17 órától a Ferenciek terére! Ha elegen leszünk, a Ferenciek terén, maga a rendőrség fog segíteni a híd lezárásában, ugyanúgy, mint a múlt héten: amikor elállta előlünk az utat, azzal ugye ő maga zárta le a hidat. Ha most kedden elegen leszünk, akkor a tömeg miatt a rendőrök kénytelenek lesznek lezárni a hídra vezető utat” – írja Hadházy, arra kérve a tüntetésre érkezőket, ezúttal se lökdösődjenek a rendőrökkel.
Hadházy a Momentum múlt keddi, Pride-ot betiltó törvény ellen tartott tüntetés után jelentette be az újabb demonstrációt. A múlt heti tüntetésen – amelyen Hadházy mellett több ellenzéki párt is részt vett – a Kossuth téren tartott beszédek után a tüntetők átvonultak a Margit hídhoz, amit majdnem este 11 óráig lezárva tudtak tartani a tiltakozók.