Orbán Viktor
Megkérdeztük, elfogadja-e Zelenszkij meghívását Orbán Viktor
Nem derült ki, de a miniszterelnök sajtófőnöke azt ígérte, hogy kellő időben tájékoztatást adnak a kormányfő minden hivatalos nemzetközi programjáról.
Orbán és Zelenszkij telefonozott: Magyarország támogatja Ukrajna EU-tagjelöltségét
Orbán energiaügyi együttműködésről, menekültekről és a gabona vasúti szállításáról is beszélt az ukrán elnökkel, aki meghívta a magyar kormányfőt Ukrajnába.
Feltételekkel, de Orbán is támogatja Ukrajna és Moldova uniós tagjelöltségét
A miniszterelnök a csütörtök-pénteki uniós csúcs előtt egyeztetett.
Orbán: Nagyon nehéz idők jönnek, de a kormány képes kezelni a kihívásokat
Szerinte ez a kormány az ellenfeleivel ellentétben már bizonyította is ezt. A kormányfő a kormánymegbízottak kinevezésén beszélt hétfőn.
Orbán Viktor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével tárgyalt
Az Orbán-Bach megbeszélésen részt vett Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, illetve Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök is.
Budapesti atlétikai vb: Minden a terv szerint halad
Ezt állapította meg együtt Orbán Viktor és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke vasárnap a Karmelitában.
Novák Katalin: Van egy kapu a Sándor-palota és a Karmelita között
Első írott nagyinterjúját a Telexnek adta Novák Katalin köztársasági elnök. Kiderült, hogy hetente találkozik Orbán Viktorral, és eddig is volt lehetősége neki kritikát megfogalmazni, de nem ezt...
Október elsejéig biztosan marad a 480 forintos üzemanyag és az élelmiszerárstop
A hitelmoratóriumot és a kamatstopot pedig december 31-ig hosszabbította meg a kormány.
Tényleg itt van Amerika
Orbán amerikai segítséggel tanulta meg, hogyan csiszolhatja az ösztönt módszerré, és ma már a kultúrharcba belefeledkezett republikánusok Magyarországot tartják Európa Texasának.
Furcsa békemisszió és üres nyilatkozatok a Fidesz uniós barátkozásában
Hiába Navracsics Tibor meglepő néppárti jelenése, egyelőre nem látszik, hogyan farolhatna vissza a Fidesz a korábbi uniós pártcsaládja közelébe, közben pedig a többi lehetséges partnerrel sem...