Giro2022

RSS

Csak azért, mert szép a táj, és van pénzed, még nem jön ide a Giro d'Italia

A Giro d'Italia hazai fogadtatása sokakat meglepett, mert eddig itthon nem voltak jelei az ilyen szintű bringaimádatnak. Erre a hullámra kell felülni a Magyar Kerékpáros Szövetségnek is, mondta...

Amikor két órán át gyilkolta egymást a mezőny, csak annyit mondtunk: ez mi az isten?!

A Giro d'Italia három magyar bringása, Fetter Erik, Peák Barnabás és Valter Attila értékelte a fesztiválként kezdődő, de sok nehézséget is tartogató körversenyt.

Giro: először született ausztrál győzelem, mindhárom magyar célba ért

Jai Hindley az utolsó szakaszon megvédte a rózsaszín trikót. Először fordult elő az is, hogy három magyar bringás teljesített háromhetest.

Főzelék rizsből, amit imád a világ: mi a jó a rizottóban, és mi lesz belőle másnap?

Miért fogadjuk el olyan nehezen, ha a rizs szaftos? Kellemes tevékenység-e a félórás kevergetés? Megmutatjuk azt is, hogyan lesz csodás partikaja a maradékból.

Giro: a harmadik hét végére maradt az igazi dráma, gazdát cserélt a rózsaszín trikó

A bringaverseny utolsó előtti szakaszán hatalmasat fordított az eddigi második helyezett Hindley. Félelmetesen gyorsan mászta meg az utolsó hegyet.

Valter Attila az utolsó kanyarban kisodródott, de így is negyedik lett a Giro d'Italia 19. szakaszán

A Groupama-FDJ magyar bringása egész nap szökésben volt, majd egy idegfeszítő hegymenet végén sprintelt. Előtte ütközött két bringás, így ő sem tudta bevenni a célegyenesre ráfordító kanyart.

Valter szétdolgozta magát csapattársáért, de szökevények meghekkelték a sprintet

A Giro 18. szakaszán nem jött össze a mezőnyhajrá, mert négy bringás nagyon okosan játszott az idővel és erejével. Valter sokat vezette az üldözőbolyt.

Giro: Valter Attilának összejött a szökés, 15. lett a szakaszon

A kolumbiai hegyimenő, Santiago Buitrago nyerte az olasz körverseny 17. etapját.

„Végre, ez az igazi Giro-időjárás” – Valter Attila örült az esőnek

Szakadó esőben indult a kerékpárverseny 17. etapja a hőségnapok után. Vannak olyanok, aki kifejezetten jól tudnak ilyenkor menni.

Dolce vita és ártalmatlan őrjöngés a bringások szent hegyén

A Giro 16. szakaszán az Alpok híres-hírhedt hágóján szurkoltunk, ahová a profik előtt amatőr bringások tömegei özönlöttek. Ez a hegyi etap a bringasport minden szépségét megmutatta a...

Kövess minket Facebookon is!