Csak azért, mert szép a táj, és van pénzed, még nem jön ide a Giro d'Italia

A becslések szerint 250 ezer ember nézte az utak mellett a Giro d’Italia magyar szakaszait. Sokakat meglepett, hogy ennyi embert képes megmozgatni itthon a profi kerékpár. Ezt a fogadtatást várták?

Ilyen euforikus élményt, amit a csapatbemutatón vagy a szakaszokon láttunk, csak futball-, vízilabdameccseken, komoly úszóversenyeken, esetleg olimpián tapasztalhatunk, ahol magyarok indultak. A Girón nem lehetett érzékelni politikai ellentéteket, az emberek egyszerűen együtt örültek és jól érezték magukat. A Forma-1-ben vagy a BL-döntőben is jó a látvány, jó a meccs, minden oké, de nincs ott magyar. Itt pedig három is volt, és nem kegyelemből, hanem a teljesítményük miatt kerültek be a csapatukba. Abban biztosak voltunk, hogy Budapesten sokan lesznek, hiszen ha lezárod a fél várost, aki nem akarja, az is a bicikliversenyt nézi. Az viszont nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a másik két napon jóformán nem volt olyan szakasza az útnak – és itt kétszáz kilométerekről beszélünk –, ahol ne álltak volna nézők mindkét oldalon. Ráadásul a többség nemcsak arra tévedt, hanem láthatóan készült is valamivel: rózsaszínű dekorációval, zászlóval, performansszal. A Giro hazai fogadtatása számunkra minimum két dolgot jelez. Az egyik az, hogy óriási a támogatottsága a kerékpársportnak, a másik pedig, hogy ilyen minőségű, színvonalú, volumenű dolgot kell mutatni, mert ez az átlagembert is eléri, nemcsak a kerékpársport-rajongót.

A Giro a világ egyik legnagyobb kerékpárversenye, és nyilván nem fog mindig Budapestről rajtolni, de más, hasonló kaliberű rendezvényben gondolkodhat Magyarország?

Tőlem is kérdezték többen, hogy ugye jövőre is lesz Giro, de az elkövetkező száz évben nem valószínű, hogy erre jönne. Arra viszont van esély, hogy pár éven belül idecsalogassuk a Tour de France-rajtot. Nem kérdés, hogy kell hasonló esemény. Már a Tour de Hongrie-n érezhető volt, hogy többen vannak kint a nézők az utak mellett. Sokan lehet, hogy nem is tudták, hogy ez egy másik verseny, hiszen a tévében ugyanazokat kulisszákat, ugyanazokat a csapatokat látják.

Amit biztosan akarunk csinálni az egy Giro Granfondo, ami a félprofiknak és amatőröknek szól. Ezt évente kéne megrendezni, és az lenne szerencsés, ha az idei Giro valamelyik szakaszát érintené, hogy ugyanazt az élményt átélhessék az indulók, mint a profik. Rendezésben, kiszolgálásban, felvezetésben, útvonalbiztosításban, látványban.

Említette a Tour de France-t, tényleg van annak realitása, hogy egyszer Magyarországról induljon?

Ennek az öt napnak a hatalmas hozadéka, hogy itt volt a nemzetközi és az európai kerékpáros szövetség elnöke is, és azt nyugtázták, hogy a „mi Girónk” pont ugyanolyan volt, mintha Olaszországban rendezték volna. A Tour de France-ot rendező cég, az ASO kereskedelmi vezetőjével megállapítottuk, hogy fekete-rózsaszín helyett fekete-sárga is lehetett volna az uralkodó színkombináció. Szakmailag, rendezési minőségben, biztonságban, megjelenésben a Giro Grande Partenza a Tour de France feltételeinek is megfelelt volna. Egy másik irány lehet, hogy erre a sikeres három napra alapozva megpályázzunk Európa-bajnoki vagy világbajnoki versenyeket. Országúton nyugodtan lehet ezt ambicionálni, mountain bike-ban is meg tudnánk csinálni, teremkerékpárban pedig már idén is Eb-t rendezünk. Ha kicsit messzebbre nézünk, akkor látjuk, hogy óriási felfutásban van a gravel (a kerékpározás népszerű új irányzata, alapvetően terepen zajlik, de a bringa a hagyományos országútira hasonlít – a szerk.), célszerű lenne megpályázni egy gravel vb-t 2025-re, vagy 2026-ra. A BMX freestyle-ban is van fantázia, például a Hősök terén nagyon jól nézne ki egy világverseny pályája.

Ezek a rendezvények kormányzati támogatás nélkül nem valósulhatnak meg, a Girót is állami pénzből finanszírozták. Most ráadásul az is látszik, hogy a sportra is megfontoltabban akar költeni a kormány.

Szerintem az a Giro igazi hozadéka, hogy a magyar döntéshozók láthatták, hogy hogyan néz ki egy ilyen kerékpárverseny, és ezt mennyire szeretik az emberek. Miközben az esemény nem okozott semmilyen galibát, minimálisan korlátozta a lakosság mozgását. Nem nagyon olvastam áskálódást, elítélő véleményt az eseményről. Nekünk kell kitalálni, hogy ezt a kedvező hullámot hogyan lovagoljuk meg a kerékpársport támogatásának növelése érdekében. Új kormány alakult, amint lehet, a szükséges és elégséges információkkal megkeressük a terület új felelőseit. Ha megnézzük, hogy a kerékpár hová jutott el 2013-2014 óta, akár a sporteredményeket, akár az országmarketinget tekintve, elég jó a mérleg. Egy nagy hullám tetején ülünk, csak magunknak tehetünk szemrehányást, ha nem használjuk ki. Nagyon remélem, hogy sokaknak leesik, hogy hoppá, ez népszerűbb, mint gondoltuk. A Giro sikere megmutatta, hogy a labdajátékok és más sikersportágak mellett a kerékpározásnak is óriási a rajongótábora, a tömegbázisa. A szövetségnek az a dolga, hogy az üzleti és a kormányzati világban is magas szinten prezentálja ezt, hogy megnyíljanak újabb források. Külföldön sem találtak ki jobbat a központi finanszírozásnál és a klubtámogatási rendszernél, amelyet piaci szponzoráció egészít ki.

Ha már a pénznél járunk: abban talán nincs vita, hogy a közvetítések jól szolgálják az országimázst, de forintosítható mindez? A Giro valóban lehet nyereséges?

Érdemes kicsit számolgatni. Itt volt közel 200 versenyző, az őket kiszolgáló stábok, szervezők, rendezők, versenybírók, újságírók, a produkció lebonyolításában közreműködők, körülbelül háromezer külföldi vendég. Ők úgy mehettek haza, hogy szép helyen, jó kiszolgálásban volt részük. Van, aki kellemesen csalódott, van, aki azt mondta, hogy eddig nem gondoltam rá, hogy ide eljövök, most itt dolgozni voltam, de biztosan vissza fogok jönni turistaként is. Jó hírét viszik Budapestnek, az országnak, ami azért is fontos, mert ők influenszerek a maguk környezetében.

A kormány által biztosított támogatás (a kormányhatározatban 7,8 milliárd forint szerepel – a szerk.) kevesebb mint felét kellett kifizetni az olasz szervezőknek, de tévedés, hogy ez csak jogdíjra ment el, hiszen fedezte a komplett sportprodukciót és a roppant értékes médiamegjelenést is. A kapott összeg nagy részét is itt költötte el az RCS szállodákra, vendéglátásra, rendezvényszervezésre, színpad- és kordonépítésre, az esemény előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos költségekre, tehát a kifizetett pénz viszonylag nagy százaléka egyből visszapörgött. Ezért naponta sok órányi magyarországi „desztinációbemutatást” kaptunk, angol nyelvű felirattal és kommentárral, a világszerte legnézettebb sportcsatornákon. Naponta két-három órán át mutatták hazánk természeti kincseit, tájainkat, épített örökségünket, majd a felvételeket ismételték a napi szakaszösszefoglalókban. Persze, ha nagyon izgalmas a verseny, a kommentátor nem fogja elmondani, hogy most a martonvásári Brunszvik-kastélyt láthatjuk, de ha éppen nem történik semmi különös a mezőnyben, akkor ezzel töltik ki az időt.

Ez jól hangzik, de kimutatható, hogy valaki a Giro miatt költi el később a pénzét itthon?

Sportközgazdász legyen a talpán, aki megmondja, hogy mennyi időn belül és hogyan hasznosul ez a három nap. Nyilván hosszútávon. Nagy mintás piackutatást lehet majd csinálni, hogy mennyi köze van a versenyhez a későbbi vedégérkezéseknek és költéseknek. De biztos, hogy nem álltunk be rossz sorba. Az írek és az izraeliek is nagyjából ennyit fizettek, hogy Dublinba és Jeruzsálembe vigyék a Nagy Rajtot. Ez nem olyan, mint egy világ- vagy Európa-bajnokság, amire pályázni kell. Ez egy üzleti vállalkozás, ami az olaszoknak sem mindegy, hogyan sikerül. Csak azért, mert van pénzed és szép a táj, még nem hozzák oda a Girót. Az első beszélgetés 2018 őszén zajlott Mauro Vegni főszervezővel, ez egy 3-4 órás vacsora volt, pénzről szó nem esett, baráti tapogatózás volt. Arra voltak kíváncsiak, hogy milyen versenyeink, útjaink, szervezési kapacitásaink vannak. Ezeket pedig később meg is tapasztalhatták, az olyan versenyeken, mint a Tour de Hongrie.

Ha most egy gyerek el akar menni a Giro hatására bringaversenyzőnek, hol tud jelentkezni? Hosszú ideig szünetelt itthon az edzőképzés, és azért nincs olyan sok egyesület itthon.

Ha valaki körülnéz a szövetség tagszervezetei között a bringasport.hu-n, 166 klubot talál. Elég vegyes a kép: van olyan, amelyik csak versenyeket szervez, olyan is, amelyik egykor patinás volt, de ma már csak egy-két versenyzője van, akik jellemzően elit vagy master kategóriákban indulnak. Vannak kizárólag utánpótlásneveléssel és vannak csak felnőttekkel foglalkozó egyesületek, és persze szakágak szerint is külön-külön szerveződnek például a BMX klubok. Ebben a rendszerben megvan az a 16-20 klub, ahol kifejezetten kisgyerekekkel foglalkoznak. Nekik az a feladatuk, hogy ne vegyék el a gyerekek kedvét, megszerettessék velük a bringát. Azután a tehetségesebbeket vagy továbbadják egy másik egyesületnek, vagy idősebb korcsoportokban is versenyeztetik őket. Ha egy gyerek ügyes, akkor hamar megtalálja az utat az XCO- vagy az országúti válogatottba, ahol már 15-16 évesen felkarolja Benkó László vagy Dér Zsolt szövetségi kapitány. Közülük kerülnek majd ki a nemzeti válogatott kerettagok, úgymond a színe-java, az ő versenyeztetésük már szövetségi feladat.

Ami az országúti szakágban a nagyon nagy hiány, hogy jelenleg nincs kontinentális csapatunk (ez a profi világ belépőszintje – a szerk.). 2019-ben kettő is volt, a Pannon Cycling Team és a Kőbánya Cycling Team, ma már hiányzik ez a lépcsőfok, ahol megfelelő szintű menedzselés és versenyeztetés van. A kontinentális csapatokban 19-23 éves srácoknak kellene tekerniük, egy-két olyan tapasztaltabb versenyző mellett, mint mondjuk Karl Ádám vagy Dina Márton. Ebben a korukban figyelhetnek fel rájuk a nagyobb csapatok, ahogy ez Valter Attilával is történt. Most az olyan tehetségek, mint Szijártó Zétény vagy Mészáros Bence, akik amúgy a válogatottban tekernek, egy monacó-i csapat tagjai U23-as korosztályban. Az U19-es korcsoportból fellépő tehetségek számára a kontinentális csapat jelentheti az ugródeszkát a Pro Tour vagy a World Tour felé. Muszáj lesz egy kontinentális csapatot alapítanunk. Ehhez jó nagy levegőt kell venni, mert nehezen találsz ma olyan vállalkozót, szponzort, aki minimum 250-300 millió forintnyi évi működési költségre valót beletesz. És ebben még nincs benne az egyszeri beruházás: a kerékpárok, a kísérőautók, a buszok, a ruházat, a sisakok, a táplálékkiegészítők, egyéb felszerelések, amiket részben egyébként szponzorok biztosíthatnak.

Ha jól tudom, a szövetségnek az egész éves költségvetése nincs ennyi – akkor mégis ki fogja ezt kifizetni? Nem furcsa, hogy alapvetően profi sportba közpénz megy?

Egyrészt valóban nincs ennyi, másrészt a szövetség költségvetésének alapvetően az összes szakágat, a hazai versenyrendszert, a válogatott keretek felkészülését és utazásait, versenyeztetését, valamint az ezekhez szükséges menedzsmentet és kommunikációt kell szolgálnia. A profi sportba tehát nem megy közpénz. A szövetség feladata ebben az, hogy felkutassa és meggyőzze azokat a potenciális támogatókat, akik a sportág növekvő népszerűsége láttán készek beszállni a csapat működtetésébe. Ez nem mecenatúra! Egy profi kerékpáros csapat gyakorlatilag nem más, mint egy egész évben úton lévő, a hagyományos és a digitális médiában nemzetközi szinten is jól látható hirdetési felület. A versenyzők ruházata, a kísérőjárművek felülete, a különböző ajándéktárgyak, a csapatok weboldala, közösségi médiás felületei, a versenyzők Insta- vagy Twitter-profilja – megannyi hirdetési felület, amelyek a szponzor nevét, logóját vonzó környezetben juttatják el nézők, szurkolók millióihoz.

Magyarországon rengetegen bicikliznek, az amatőr versenyeken több ezres létszámok vannak, de ez mintha nem lenne egyensúlyban az igazolt versenyzők létszámával. Hogyan lehet közelíteni egymást a kettőhöz?

Az amatőr, a szabadidős vagy a hobbista bringásokból sosem lesz World Tour-versenyző, de a gyerekekből még lehet, azért kell megfogni őket. A kerékpár nagyon kemény sport, nehéz rávenni a gyerekeket, hogy naponta 4-5 órákat edzzenek. De ha visszanézünk, lakosságszám-arányosan régebben sem volt sokkal több igazolt versenyzőnk, 1400-1500 fő az a tömeg, amiben gondolkodhatunk. Ha Valter Attila vagy Filutás Viktor karrierjét megnézzük, ott is fontos volt a szülői háttér, hiszen a kerékpársportból érkeztek, de olyan családokat is meg kell szólítani, ahol nincs ilyen háttér. Amikor a család sportot választ a gyereknek, a kerékpárnak is a horizonton kell lennie a foci vagy az úszás mellett, a szülőknek tudniuk kell azt, hogy ez a sportág sem veszélyesebb a másiknál, ehhez erdőben vagy zárt, járműforgalomtól védett pályán, biztonságosan kell az edzést megszervezni. Minden gyerek szeret biciklizni, az is, aki nem tudja, hogy mi az a dzsúdó vagy épp a kosárlabda. Itthon a mountain bike XCO-ban (ez a hegyikerékpár klasszikus száma – a szerk.), gravelben, ciklokrosszban és országútiban van leginkább perspektíva, – és reméljük, hamarosan a pálya szakágban is lesz. Valter Attilának vagy Vas Blankának köszönhetően pedig már hihetővé kezd válni, hogy ha jól nyomod és külföldi mezőnyben is megmutatod magadat, felfedezhetnek. Nem mindig születnek Fetter Erikek, de majdnem minden korcsoportban van 2-3 gyerek, akik, ha kellő támogatást kapnak, valamely szakágban kiteljesedhetnek.

Ahhoz persze, hogy felfedezzenek valakit, sportesemények is kellenek. Újjá kell élesztenünk a Magyar Kupa sorozatot és több olyan szintű versenyt kell rendeznünk, mint például az újraéledő Gemenc Kupa. Legalább 4-5 ilyen nemzetközi egynaposra lenne szükség, amelyek egyenként pár tízmillió forintból kihozhatók. Ezek mellett a környező országokban kell keresnünk hasonló kategóriájú versenyeket, mint mondjuk a Belgrad-Banja Luka, hogy a fiatalokat helyzetbe hozzuk.