Húszévesen a világ legjobbjaival versenyez a magyar bringás, de ezt még ő sem hiszi el

2021. november 30. – 20:04

Másolás

Vágólapra másolva

A legtöbb magyar nézőnek a tokiói olimpián tűnt fel Vas Kata Blanka, aki azóta is versenyről versenyre halad, és a legjobb kerékpárosok közé vezet az útja. Elkísértük őt és a csapatát egy csehországi versenyre: ismerjék meg közelebbről a 20 éves versenyzőt!

A ciklokrossz legtöbb nagy versenyét Belgiumban és Hollandiában rendezik, de a szakágnak Csehországban is nagy hagyományai vannak, több világbajnok is került már ki innen. Ha nem is minden évben, de időről időre visszatér a világkupa a történelemkönyvekből és a huszitákról ismerős Táborba.

A kisváros tökéletes példája annak, hogy akár egy a szocialista időszakban felhúzott panelrengeteg mellett megmaradó, pár focipályányi füves területen is rendkívül izgalmas futamokat lehet rendezni. A nagyon sok kanyarral, tereplépcsővel, átugrásra váró palánkkal megtört pálya komoly kihívások elé állítja a versenyzőket.

A terepkerékpár-világkupában Vas eddig nagyszerűen teljesített. Az első két amerikai állomáson hatodik helyeket szerzett, majd Iowa Cityben életében először dobogós lett a felnőttek között, a harmadik helyen ért be. Ezután kihagyott egy futamot, majd óriási eredménnyel tért vissza, a magyar kerékpársport történetének első világkupa-győzelmét szerezte a belgiumi Overijsében. Tábor előtt a vk-sorozat leállt, de ekkor rendezték meg az Eb-t Hollandiában, ahol Vas a világbajnok Lucinda Brand mögött ezüstérmes lett. A magyar bringás Táborban újra hatodik lett, pár futamot kihagyva decemberben tér vissza a világkupa-sorozatba, ahol további dobogós helyeket céloz meg.

Vas Kata Blanka a nyáron igazolt le a holland SD Worx csapatába, amellyel a legmagasabb szinten versenyezhet országúton is. Szeptemberben világbajnoki negyedik helyével máris megmutatta, hogy abban a szakágban is gyorsan a szűk elitbe küzdheti fel magát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!