Amikor két órán át gyilkolta egymást a mezőny, csak annyit mondtunk: ez mi az isten?!

A három magyarországi nap fesztiválhangulatát korábban is méltatták már a kerékpárosok, de most is megjegyezték, hogy mindannyiuk életében mérföldkő volt a Nagy Rajt.

Fetter Erik szerint az itteni fogadtatás a magyar kerékpárosok megítélésén is javított a mezőnyben. „Meglátták, hogy ez egy gyönyörű ország, ahol imádják a kerékpársportot. Bevallom, az utóbbi engem is meglepett.”

Peák sem számított ekkora szurkolásra. „Az első szakasz rajtjánál a Hősök terétől a Lánchídig végig álltak az út mellett az emberek, és mindenki a nevünket üvöltötte. Aztán az időfutamon ennek hatványozott változata jött. Te jó ég, milyen őrült szurkolók a magyarok!” – mondta. Majd felidézte, hogy csapata (Intermarché-Wanty Gobert) tagjai azt hitték, hogy nekik is rengetegen szurkolnak, mert mindenhonnan azt vélték hallani, hogy „Hajrá, Wanty!”, pedig ez ugye „Hajrá, Ati!” volt, és Valter Attilának szólt.

Valter azt mondta az első három nap egy ünnep volt számukra, de az igazi verseny utána kezdődött.

„Ez volt a harmadik Grand Tourom, de meglepetést tudott okozni. Ez volt az eddigi legnehezebb, nagyon megbolondult a mezőny, sok szakasz elvesztette a normális jellegét, mintha egynapos versenyekbe csöppentünk volna. Csapattársaim, 7-10 Grand Tourral a hátuk mögött, is mondták, hogy a Girók közül ez volt a legnehezebb. Sokszor tűnhet úgy egy laikusnak, hogy nem csinálunk semmit, de a nem csinálás mögött is nagy teljesítmény van.”

Valter hullámvölgyesnek írta le három hetét. Jó leckeként élte meg. Az első napok energialökete után szembetalálkozott a valósággal, és meg kellett birkózni a versennyel. Ahogy Peák fogalmazott, a valóság lett furcsa számukra, hiszen Olaszországban nem állították meg őket folyton fotókért, autogramokért, nem ők voltak a középpontban.

„Magyarországon nagy felelősségünk is volt. Mindenki megérdemelte tőlünk azt, hogy visszaintegessünk, aláírjunk, nem tehettük meg, hogy ne értékeljük azt az energiát, amit kihoztak nekünk. Megnyugodtam, hogy ez a felelősség lekerült a vállunkról” – mondta Peák. Abban mindhárman egyetértettek, hogy ezeket a pillanatokat meg kellett élniük, még ha a teljesítményüknek ez nem is feltétlenül tett jót.

Fetter azt mondta, egy kicsit félt a Girótól, miután más bringások beszámolóit hallotta az olasz körről, de pozitívan csalódott. „Egészen jól bírtam, nem volt nagy megzuhanásom, hogy úristen, még vagy nyolc-tíz szakaszt le kell nyomni. Minden szakaszt vártam, próbáltam élvezni a versenyt, a feladatomat.

Bebizonyítottam, hogy van helyem a Grand Tourokon, nem csak az életemért küzdöttem. Nem éreztem azt, hogy jövőre inkább nem jövök el.”

Az Eolo-Kometa bringása elégedett a teljesítményével, csak amiatt van benne némi hiányérzet, hogy nem ért haza egyik szökéssel sem. „Ez mostanra átformálódott motivációvá, hogy még többet kell edzeni, még többet kell belefektetni abba, hogy még eggyel feljebb jussak, és a győzelemért tekerhessek.” Úgy látja, nem feltétlenül az edzésórák növelésével tud előrejutni, a tudatosabb pihenésben, táplálkozásban lát még lehetőségeket.

Valterben felemásan élte meg a Girót, az első két héten többet várt magától, de valami nem működött, csak a harmadik hétre tudott kilábalni egy mély gödörből.

„Fejben nehéz volt, mindent megtettem, de éreztem, hogy egy kevés hiányzik a száz százalékból. Úgy kellett csitítgatni verseny közben, hogy ne elégedetlenkedjek. Volt egy olyan szakasz, amelyik előtt remegtem az izgalomtól, tízéves koromban izgultam így utoljára” – utalt ezzel arra, hogy mekkora stresszel is versenyzett. Úgy érezte, elvárják tőle, hogy idén is jól menjen, és ő próbálkozott is, mert mint mondta, nem a három rózsaszín trikóban eltöltött napból akarja végignyomni a karrierjét.

„Két éve összetettem volna egy ilyen eredményért a két kezemet, de most rajtam múlik, hogy ezt a Girót jó vagy elszalasztott Grand Tourként teszem el inkább magamban. Én inkább jó és hasznosként akarok gondolni rá” – mondta az összetettben 35. helyen végző bringás.

A 19. szakaszon elért negyedik helyével is volt még munkája. Ezen a szakaszon Valter elmérte az utolsó kanyart, így esélye sem volt hajrázni a győzelemért. Azt mondta sokat rágódott az eseten, de már kezdi feldolgozni. Utólag már tudja, hogy rossz helyről kezdte a hajrát, nem tudott volna a kanyarban 3-4 embert lekerülni, és azt is látja, hogy a kommunikáció sem volt tökéletes a csapat és közte. Azzal azért vigasztalja magát, hogy egy jó szökés és jó helyezés így is összejött neki. Azt is pozitív dologként élte meg, hogy a Groupama-FDJ sprinterének, Arnaud Démare-nak segíthetett a szakaszgyőzelmeikor.

Valternek több tanulsággal is szolgált ez a Giro. Úgy érzi, legközelebb egy magaslati edzőtábort is be kell iktatnia a verseny előtt, és nem szabad nagyon korán csúcsformába kerülnie, mert most nem tudta átmenteni azt a formát, amelyet az alpesi körön mutatott két héttel a Giro előtt. Azt is látja, hogy bár eddig jól kezelte a versenyzés lelki oldalát, szüksége lehet sportpszichológusi segítségre is.

Valter nagyon élvezte, hogy három magyar tekerte le a Girót. Az első olasz körén rosszul élte meg, hogy egy hónapig senkihez sem tudott szólni a mezőnyben magyarul, szerinte most mindegyiküknek könnyített a helyzetén, hogy tudtak poénkodni, beszélgetni olykor tekerés közben.

„Volt egy olyan szakasz, amikor vagy két órán át gyilkolta egymást a mezőny. Akkor egymás mellé kerültünk, és mondtuk, ez mi az isten. Jó volt látni, hogy ő is szenved, mint az állat, nem csak én, és hogy ezt együtt kell túlélnünk” – mondta Fetter. Míg Peák azt idézte fel, hogy az egyik hegyi szakaszon nem volt túl jó állapotban, de miután Fetterék csoportjához csatlakozott már simán be tudta fejezni a szakaszt.

A három magyar Giro-indulót itthon legközelebb a júniusi országos bajnokságon lehet majd látni versenyezni. Valter előtte még a franciaországi Mont Ventoux Challenge-en is indul majd.