Fidesz-KDNP

Az Európai Bizottság szerint nem helyénvaló a kormány bombás plakátkampánya
Adatokkal alátámasztva cáfolták, hogy a szankciók többet ártanának az EU-nak, mint Oroszországnak.
A pedagógusok követelését kritizáló tanárként mutatták be a Fidesz budaörsi elnökét a Hír TV-ben
Czuczor Gergely a tanári fizetése mellett havi bruttó 800 ezer forintért ad PR-tanácsokat egy cégnek.
Zalaegerszegen mond beszédet október 23-án Orbán Viktor
A Mindszenty József bíboros életét bemutató múzeum átadóján beszél a miniszterelnök.
Csatát vesztett a Fidesz–KDNP Százhalombattán
Jelöltjük csak a harmadik helyen végzett a vasárnapi időközi választáson.
Feloszlatta magát a jászberényi képviselő-testület, új választást fognak tartani a városban
A polgármester és ellenzéki képviselők is igennel szavaztak az előterjesztésre.
Már a fideszesek 32 százalékának is komoly gondot jelent az áremelkedés
Az ellenzékiek közül 52 százalék számolt be súlyos nehézségekről.
Navracsics Tibor mostantól hivatalosan is a KDNP tagja
A miniszter mostantól a KDNP színeiben dolgozik az Európai Néppárt és a Fidesz közelítésén.
Kétnapos frakcióüléssel nyitja a szezont Balatonalmádiban a Fidesz
A brüsszeli szankciók és az azok által kiváltott drasztikus energiaárak lesznek a központban.
Fidesz-győzelem született az időközin Zuglóban, Újbudán egy helyen tudott nyerni az ellenzék
A kormánypárti Juhász-Pintér Pál csupán 70 szavazattal előzte meg Kökény Dalmát az ellenzéki fellegvárnak számító XIV. kerületben. Újbudán a momentumos Lados Tamás győzte le a Fidesz jelöltjét.
Kövess minket Facebookon is!