IDEA: A magyar felnőttek többsége támogatná az aktív eutanáziát

2023. november 26. – 19:30

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar felnőttek többsége a passzív mellett az aktív eutanáziára is lehetőséget adna. A nők, a 30 év felettiek, az iskolázottabbak, a nagyobb településeken élők az átlagnál nyitottabbak, de igazán jelentős különbségek a válaszadók pártszimpátiája alapján érzékelhetők, ez derült ki az IDEA Intézet novemberben elvégzett kutatásából, melyet az aktív és passzív eutanázia engedélyezésének véleményezéséről készítettek. A Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk szavazóinak többsége elzárkózik az aktív eutanázia engedélyezésétől.

A felnőtt lakosság körében végzett felmérésben az alábbi kérdéseket tették fel:

  • Ön egyetért azzal, hogy Magyarországon engedélyezett a passzív eutanázia, azaz, hogy a betegek vagy azok gondviselői, szigorúan ellenőrzött feltételekkel, visszautasíthatják az életfenntartó vagy életmentő beavatkozásokat?
  • Ön egyetért vagy nem ért egyet azzal, hogy Magyarországon engedélyezni kellene az aktív eutanáziát, azaz azt, hogy a gyógyíthatatlan betegek vagy azok gondviselői, szigorúan ellenőrzött feltételekkel, orvos vagy egészségügyi szakembert segítségét vehessék igénybe haláluk előidézése érdekében?

Támogatónak azokat vették, akik a „teljes mértékben” és az „inkább egyetértek”
válaszokat adták.

Magyarországon a passzív eutanázia engedélyezett, a betegek vagy azok gondviselői, szigorúan ellenőrzött feltételek mellett, visszautasíthatják az életfenntartó vagy életmentő orvosi beavatkozásokat, kezeléseket. Mint a felmérésből kiderült, a felnőtt lakosság több mint kétharmada a legtöbb társadalmi csoportban egyetért ezzel, de bizonyos társadalmi csoportban eltérő a támogatók és az ellenzők aránya.

Így is azonban jellemzően a passzív eutanázia engedélyezésének támogatói vannak többségben. A 30 év alattiak, illetve a falvakban élők és a kormánypárti szavazók is támogatják ezt a lehetőséget, de közülük a teljes sokasághoz képest kevesebben értenek vele egyet. Csak a Mi Hazánk támogatói között vannak kifejezetten azok
többségben, akik elutasítják a passzív eutanázia engedélyezését is.

Az aktív eutanázia viszont, tehát amikor a gyógyíthatatlan betegek vagy azok gondviselői ellenőrzött feltételekkel egészségügyi szakember segítségét veszik igénybe a haláluk előidézése érdekében, nem engedélyezett Magyarországon.

A téma azután került ismét napirendre, hogy Karsai Dániel 46 éves ügyvéd, alkotmányjogász két hónapja bejelentette, Strasbourghoz fordul, hogy lehetősége legyen méltósággal befejezni az életét. Karsai több interjúban beszélt az őt sújtó ALS, azaz amiotrófiás laterálszklerózis betegségről, amely miatt az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadnak, és ez idővel teljes bénuláshoz vezet. A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek, és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti.

A felmérés szerint a magyar felnőttek többsége inkább vagy teljes mértékben egyetértene azzal, ha az aktív eutanáziát is engedélyeznék, ugyanakkor ennek a lehetőségnek a támogatottsága 62 százalék, vagyis némiképp elmarad a passzív eutanáziáétól, amelyet a válaszadók 69 százaléka támogat.

Az aktív eutanázia engedélyezését a nők 69 százaléka, a férfiak 53 százaléka támogatná. Jelentős az eltérés a támogatók és az ellenzők korcsoportok szerinti megoszlásában, hiszen a 30 év alattiaknak csak 37 százaléka engedélyezné az aktív eutanáziát, az ennél idősebb korosztályok tagjai közt viszont a támogatók vannak többségben.

A támogatók többsége az iskolázottabb, nagyobb településeken élők közül került ki. A DK-közeli intézet felmérése szerint az alapfokú végzettségűek 59, a középfokú végzettségűek 63 és a felsőfokú végzettségűek 67 százaléka támogatná az aktív eutanáziát. A Budapesten élők között 68, a megyeszékhelyeken 59, a városokban 66, a falvakban pedig 55 százalék volt ez az arány.

A felmérés rámutatott arra is, hogy míg a Fidesz–KDNP szavazóinak 34 százaléka, a Mi Hazánk támogatóinak pedig a 27 százaléka adna lehetőséget Magyarországon az aktív eutanáziára, addig az 5 százalékos parlamenti küszöböt nagy valószínűséggel átlépni képes ellenzéki pártok döntő többsége, például a DK szavazóinak 81, a Momentum szavazóinak 84, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szavazóinak pedig 85 százaléka engedélyezné ezt az orvosi megoldást. A felmérésben a bizonytalanok közé sorolt szavazók 72 százaléka szintén egyetértene azzal, ha Magyarországon, ellenőrzött körülmények közt lehetőség lenne aktív eutanáziára.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2023. október 31. és 2023. november 16. között vette fel közösségimédia-alapú kérdőív segítségével. Az 1500 fős mintán végzett vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, iskolai végzettség, életkor, településtípus és régió tekintetében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!