IDEA: Mélyponton a Fidesz-KDNP támogatottsága

2023. november 24. – 12:14

Másolás

Vágólapra másolva

Az IDEA Intézet 2023. október 31. és november 16. között készített reprezentatív közvélemény-kutatásának eredményei szerint a teljes szavazókorú népesség 26 százaléka szavazna egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson a Fidesz−KDNP-re. Az intézet 2018 novembere óta zajló mérései óta

még sosem volt ilyen alacsony a Fidesz eredménye.

Az intézet közleményében azt írja, elképzelhető, hogy az utóbbi időszakot figyelembe véve a kormányzópárt támogatottsága most van a mélypontján. A biztos szavazók között ugyanakkor idén szeptember óta változatlanul 45 százalékos a Fidesz támogatottsága.

Az ellenzéki oldalon viszont nem történtek érdemi mozgások,

vagyis, ha 2023 novemberében parlamenti választásokat tartanának Magyarországon, a Fidesz−KDNP győzelmét továbbra sem veszélyeztetnék. A második legerősebb pártra, a Demokratikus Koalícióra a teljes népesség 12, a biztos szavazó pártot választók 20 százaléka szavazna. Rajtuk kívül csak két másik párt lépné át az öt százalékos parlamenti belépési küszöböt: a Mi Hazánk (6 százalék) és a Momentum Mozgalom (5 százalék). A biztos szavazó pártot választók körében a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak is megvan az öt százalékos támogatottsága.

Az IDEA novemberi mérése alapján a Jakab Péter vezette Nép Pártján Mozgalom a teljes népességben és a biztos szavazó pártot választók körében is megelőzi Jakab korábbi pártját, a Jobbik – Konzervatívokat, bár az intézet figyelmeztet, a mikrotámogatottságú pártok esetében nagyobb mérési hibákkal is számolni kell. A Mi Hazánk az őszi időszakban nem tudta érdemben növelni a támogatottságát, vagyis a gazdasági és szociális problémák egyelőre nem terelték jelentős arányban a radikális párt irányába az elégedetlen szavazókat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!