Hétfőn kezdődik Karsai Dániel pere a strasbourgi emberi jogi bíróságon
Az első napon szakértőket fognak meghallgatni, kedden pedig maga a tárgyalás következik. A döntés januárban várható az ALS-szel diagnosztizált alkotmányjogász ügyében.
Karsai Dániel a halálos betegek szuverenitását védené meg a nemzeti konzultációval
Plusz egy, az eutanáziáról szóló kérdéssel egészítené ki a konzultációt.
Az emberi jogi bíróság szerint diszkriminatív a Caster Semenya miatt hozott tesztoszteronszabály
A dél-afrikai interszexuális futó azért fordult a bírósághoz, mert a magas tesztoszteronszintje miatt nem versenyezhetett nőként.
Pegasus-ügy: az EP hiteles vizsgálatot és érdemi jogorvoslatot kér Magyarországtól
A képviselők többek között Magyarországnak is ajánlásokat adtak a kémszoftverek használatáról, és uniós szabályokkal korlátoznák a bevetésüket.
Romák oktatási szegregációja miatt marasztalta el Magyarországot a strasbourgi bíróság
A magyar államnak hétezer eurót kell fizetnie a felperesnek.
Kétezer nő beperelte a svájci kormányt a klímapolitikája miatt Strasbourgban
A 73 év átlagéletkorú Klímaszeniorok Klubja így akarja elérni, hogy Svájc még jobban csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Elítélték Magyarországot a jelentősebb adótartozók adatainak nyilvános listázása miatt
Az európai emberi jogi bíróság szerint a magánélet védelmét sérti, hogy rendszeresen nyilvánosságra hozzák a legnagyobb adósok nevét és címét.
Reagált a belügy a szír menekült halálával kapcsolatban hozott elmarasztaló ítéletre: A...
Magyarország várhatóan fellebbez a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának végzése ellen, ami a magyar hatóságokat teszi felelőssé egy 22 éves szír vízbe fulladásáért.
A strasbourgi bírósághoz fordultak a pedagógus-szakszervezetek, mert elvették tőlük a sztrájkjogot
Az Alkotmánybíróság elutasította a jogorvoslati kérelmüket, most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak.
Emberi jogok megsértéséért ítélték el Törökországot, miután 426 török bírót és ügyészt tartottak...
Az Emberi Jogok Európai Bírósága a 2016-os sikertelen puccskísérlet utáni megtorlásokban hozott ítéletet.
Kövess minket Facebookon is!