Elítélték Magyarországot a jelentősebb adótartozók adatainak nyilvános listázása miatt

2023. március 9. – 21:33

Elítélték Magyarországot a jelentősebb adótartozók adatainak nyilvános listázása miatt
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának épülete Strasbourgban – Fotó: Mustafa Yalcin / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elítélte Magyarországot, amiért az adóhatóság rendszeresen nyilvánosságra hozza a legnagyobb összeggel tartozó személyek listáját.

A pert L. B. indította (akinek a strasbourgi testület egyből elfogadta a kérelmét, hogy csak a monogramját tüntessék fel) 2016-ban. A nem uniós bíróság – amely a kilépését nemrég bejelentő Oroszoroszágot már nem beleszámolva 46 ország által aláírt Emberi Jogok Európai Egyezménye felett őrködik – csütörtökön hirdetett ítéletet az ügyben. A 17-ből 15 bíró úgy találta, az állandó magyar listázás megsérti az egyezmény magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szóló pontját.

Egy 2006-os módosítás miatt a „jelentősebb” (azaz legalább 180 napja minimum 10 millió forintnyi adóval) tartozók adatait rendszeresen nyilvánosságra hozták és nem mérlegelték az egyének személyiségi jogait az adózási fegyelemhez fűződő közérdekkel szemben. A bíróság szerint alig vagy egyáltalán nem törődtek többek között az adatok védelmével és azzal sem, hogy visszaélhetnek az adósok magánlakcímével.

A bíróság elismerte, hogy az államoknak a hasonló esetekben széles jogkörei vannak, de nem volt elégedett a magyar indokokkal, és

20 ezer eurót (nagyjából 7,6 millió forintot) ítélt meg a sértettnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!