Emberi jogok megsértéséért ítélték el Törökországot, miután 426 török bírót és ügyészt tartottak önkényesen fogva

2021. november 23. – 16:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden elítélte Törökországot 426 török bíró és ügyész önkényes fogva tartása miatt a 2016-os sikertelen puccskísérletet követően, írja az MTI.

A hatóságok azzal vádolták meg az érintetteket, hogy tagjai az 1999 óta az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muszlim hitszónok nemzetközi hálózatának, amelyet Ankara terrorszervezetnek nyilvánított, és amely Recep Tayyip Erdoğan török elnök rendszere szerint a 2016. július 15-ei puccskísérlet mögött állt.

Az európai bírák egyöntetűen úgy ítélték meg, hogy a török állam megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezménye által garantált „szabadsághoz való jogot” azzal, hogy a bírákat és ügyészeket letartóztatták.

A strasbourgi testület bírái szerint ezek az önkényes fogva tartások nem „a törvény által előírt eljárásnak megfelelően” történtek, és nem voltak szükségszerűek.

Az EJEB emlékeztetett arra is, hogy „a jogbiztonság még nagyobb hangsúlyt kap az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások esetében”, és 5000 euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg minden sértett számára.

A 2016-os hatalomátvételi kísérlet során a puccsistákat leszámítva csaknem 250 ember halt meg, körülbelül kétezren pedig megsebesültek. A történtek után átfogó tisztogatás kezdődött Törökországban a fegyveres erők és a rendőrség soraiban, az igazságszolgáltatás berkeiben, valamint a közigazgatásban. Legalább 140 ezer embert függesztettek fel hivatalából vagy bocsátottak el, és tízezreket vettek őrizetbe.

Az EUObserver írta meg 2019-ben kiszivárgott bizalmas iratok alapján, hogy a török felsővezetés tudott a 2016-os készülő puccskísérletről, de nem akadályozta azt meg, csak ellenőrzött mederbe terelte az eseményeket, hogy ezzel is megerősítsék Erdoğan török elnök egyszemélyi uralmát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!