Egyiptom
Kiszélesítik a Szuezi-csatornát az Ever Given fennakadása miatt
A csatorna déli részét szélesítenék ki, amivel a tervek szerint két éven belül végezhetnek.
Először találtak várandós egyiptomi múmiát kutatók
A szarkofágon egy férfi papról írtak, a kutatók ezért is lepődtek meg, amikor pénisz helyett magzati kezeket és lábakat találtak.
Négy év után kiszabadult hajófogságából a világ legmagányosabb tengerésze
2017 óta nem hagyhatta el lefoglalt hajóját, ma végre hazamehetett Mohamed.
A világ legszerencsétlenebb tengerésze négy éven át élt egy szellemhajón Szuez partjainál
Mohammed Aishát egy 2017-es bírósági ítélet sokáig a megfeneklett és elhagyatott MV Aman konténerszállító hajóhoz láncolta.
A férfi, aki megszólalásig hasonlít Szaddám Huszeinre, és ez tette pokollá az életét
A Mohamed Bishr nevű férfit korábban elraboltak, pornóra akarták kényszeríteni, de sok fenyegetést is kapott már.
Háromezer éve elveszett várost fedeztek föl Luxor közelében
Ez az elmúlt száz év legjelentősebb régészeti felfedezése a környéken.
Az igazi senkiföldje: azért nem tartozik egy országhoz sem, mert egy országnak sem kell
Van egy négybudapestnyi terület Afrikában, amire egyszerűen senki nem tart igényt, a szomszédjai egymásra próbálják tukmálni, de hiába. Oda lehet menni és kikiáltani egy országot.
Egyiptom első női hajóskapitányát hibáztatták az Ever Given elakadása miatt, pedig több száz...
„Azt üzenem minden nőnek, aki tengerész szeretne lenni, hogy harcoljon azért, amit szeret, és ne engedje, hogy a sok negatívum befolyásolja a döntésében” – mondta Elselehdar.
Múmiaparádé volt Egyiptomban, látványos show-val költöztették át huszonkét uralkodó múmiáját
Még az utat is felújították, hogy bukkanók nélkül tudjanak rajta végiggurulni az erre a célra átalakított járművek.
Úgy próbálták kiszabadítani a Szuezi-csatornában elakadt hajót, mintha fogat húznának
Bár az egyiptomi elnök már győzelmet hirdetett a Szuezi-csatornában kialakult káosz felszámolásában, a hírek alapján egyelőre csak annyi világos, hogy a hajó tatját, azaz hátsó részét sikerült...









