Egyiptomi mulatókban táncoltak a magyar lányok a két háború között

Kardos Sándor édesanyja, Bíró Ilona fiatalkorában, a huszadik század első felében, amikor a távoli tájak még ismeretlen, egzotikus vidéknek számítottak, táncosnőként több kontinenst is bejárt. Az 1920-as és az 1930-as években többször is megfordult Egyiptomban, itt készült fényképei egy különleges világba engednek betekintést.

Bíró Ilona 1908. február 20-án született Budapesten Bíró Sándor és Várnai Jolán második lányaként. Tizenöt éves volt, amikor meghalt az apja. Ilona orvos szeretett volna lenni, de zsidó származása miatt orvosnak nem tanulhatott, így már fiatalon az artista/táncosnői pályát választotta. (A korban artistának nevezték az előadóművészeket, vagyis a zenészeket, a táncosokat és a cirkuszi akrobatákat is.)
Magyarországon az első világháborút követő nehéz gazdasági helyzet sokakat az ország elhagyására, külföldi munkavállalásra kényszerített.

Jó alakú, fiatal és magas lányokat kerestek

Így voltak ezzel a táncosok, artisták is: képzett táncosnők, operai növendékek tömegesen döntöttek az ország elhagyása mellett, több fiatal lány pedig egy rövidebb tánciskolai képzés után váltotta ki az – amúgy könnyen megszerezhető és a munkavégzéshez szükséges – artistaigazolványt. Nincs ebben semmi meglepő, a magyar kabarék és táncos mulatók rendkívül rossz körülmények között, alacsony fizetésekkel működtek, a táncosnők minden tekintetben kiszolgáltatott helyzetben voltak, míg külföldön jóval nagyobb fizetés várta őket.
A külföldi szerződéseket közvetítő budapesti ügynökök, illetve tánccsoportvezetők gyakran újsághirdetésekben kerestek jó alakú, fiatal és magas lányokat. A két világháború között Dél-Amerikától Sanghajig a világ minden részén dolgoztak magyar artistanők. A táncosnők repertoárja igen széles volt: balettszámok, modern revütáncok, kánkán, csárdás, flamenco, akrobatikus táncok stb. Olykor a tánc mellett a zenéről, illetve az énekről is ők gondoskodtak.

Bíró Ilona (művészneve: Lya Berry) és a két évvel idősebb nővére, Izabella 1926-ban már Isztambulban dolgoztak mint artisták, anyjuk is velük volt a török városban. 1927-ben járt először Egyiptomban Bíró Ilona – az ifjú lányt ide is elkísérte anyja –, táncpartnere ekkor Schneller Miklós (művészneve: Ariga) volt.

Ebben az időszakban Egyiptom független királyság volt, igen erős angol külpolitikai és gazdasági befolyással, számos nyugatias intézménnyel és sok külföldi állampolgárságú – angol, francia, olasz és görög – lakossal a nagyvárosokban. Az országban körülbelül egytucatnyi mulató foglalkoztatott külföldi táncosokat és táncosnőket, zömük Alexandriában és Kairóban, egy-egy pedig Port Szaídban és Szuezben működött. Tulajdonosaik között voltak arabok, olaszok, görögök, sőt 1933-ban egy ideig a Tabarin nevű alexandriai mulatónak az egyik tulajdonosa egy magyar artista, Németh Nándor volt, egészen addig, míg a konkurencia – a helyi rendőrség közreműködésével – el nem űzte. A mulatók vendégei többnyire – de nem kizárólag – európaiak voltak.

Ellentmondásos jelentések

1934-ben a kairói magyar ügyvivő készített egy jellemzést a városi mulatókról és az egyiptomi artistaügynökökről. Az anyag szerint a lokálok egy-két kivételtől eltekintve kihasználják, és lényegében prostitúcióra kényszerítik a táncosnőket. Az ügynököket valóságos despotaként jellemzi, akik megvágják a táncosnők fizetését, és a munkalehetőségért szerelmet kérnek. Ennek ellentmond viszont az, hogy az alexandriai magyar konzul a hozzá forduló egyiptomi mulatóknak kivétel nélkül adott megbízhatósági nyilatkozatot.

Egyes kortárs vélemények szerint az Egyiptomban dolgozó külföldi táncosnők túlnyomó része magyar volt. Az 1920-as években bukkantak fel először nagyobb számban magyar artistanők az országban, az igazi felfutás azonban az 1930-as évekre tehető. Ebben az évtizedben összesen több száz magyar táncosnő fordult meg Egyiptomban. 1939 augusztusában csak Alexandriában 6 mulatóban összesen 40 magyar táncosnő és 2 táncos lépett fel. Egy 1940-es kimutatás pedig 16 alexandriai, 2 Port Szaíd-i és 40 kairói magyar artistanőt (valamint 6 férfi artistát) sorol fel.

A nagy többség egyhuzamban csak rövidebb ideig – legfeljebb néhány hónapig – maradt Egyiptomban. A táncosnők egy-egy mulatóban, dance hallban ugyanis – és ez nem egyiptomi sajátosság volt – általában csak 2 vagy 4 hétig dolgoztak, azután új helyen léptek fel. Egy részük tánccsoport („trupp”) tagjaként dolgozott, mások önállóan, szólótáncosnőként vagy kisebb formációkban: duóban, trióban, kvartettben. A nagyobb csoportok alapvetően védelmet jelentettek a táncosnőknek, ugyanakkor az összezártság, illetve a bezártság számos konfliktus forrása volt a tagok és a csoportvezető között.

A táncosnők túlnyomó része huszonéves volt, amikor a Nílus partjára érkezett. Nagyjából minden második Budapesten született, nagy többségük hajadon volt. Az artisták csak egyiptomi szerződés birtokában kaphattak vízumot, az 1930-as évek második felében 21 éves kor alatt Egyiptomban nem dolgozhatott artista. Egy ízben, 1930-ban, előfordult, hogy az egyiptomi hatóságok nem engedtek partra szállni egy csupa fiatal magyar lányból álló csoportot. Többször is megtörtént, hogy 21 év alatti táncosnők hamisított – őket idősebbnek feltüntető – útlevéllel tartózkodtak az országban. Máskor pedig egy magyar táncosnő éppenséggel fiatalítani akarta magát a vonatkozó útlevélsor átírásával, mert 30 éves kor felett nem lett volna esélye munkát kapni. Több eset is ismert, amikor egy-egy magyar táncosnő Egyiptomban egyiptomi, iráni, görög, angol, francia, jugoszláv állampolgárokkal kötött házasságot. A kairói magyar követség ügyvivőjének egy 1939-es követségi jelentése úgy ír a táncosnőkről, mint akik szégyent hoznak erkölcstelen viselkedésükkel a magyarságra, egy évvel később viszont azt írta az alexandriai magyar konzul egy jelentésében, hogy az országban tartózkodó artisták túlnyomórészt tisztességesek.

Bíró Ilona története a budapesti gettóig

Bíró Ilona az első egyiptomi útja után Görögországban is táncolt (1930), majd 1932-ben Brazíliába is eljutott. Rio de Janeiróban már a „Trio Rocking” tagjaként lépett fel, amelynek vezetője a nagyváradi születésű, Ilonánál 12 évvel idősebb Kakasy Margit (művészneve: Irene Rocking) volt. 1937-ben Máltán tartózkodott az időközben kibővült tánccsoport („Sisters Rocking”). 1937 nyarától Egyiptomban élt Ilona testvére, Izabella is férjével, az Alexandriában dolgozó textilmérnökkel, Matheser Lászlóval, valamint a kislányával. Az anya, Várnai Jolán is velük volt, 1938 januárjáig, ekkor halt meg Alexandriában. 1938-ban ismét Egyiptomban járt Bíró Ilona az akkor már 5 fős táncformációval (további tagok: Kakasy Margit, Ginál Leona, Kassai Ibolya és Horváth Rozália), a nyár folyamán Szudán fővárosába, Kartúmba is eljutott a tánccsoport.

A táncosnőkre – nem alaptalanul – potenciális kémként tekintettek a világ minden részén, így Egyiptomban is. 1939-től az egyiptomi katonatisztek már nem látogathatták a helyi táncos mulatókat, 1940 nyarán pedig – az angol hatóságok nyomására – az összes külföldi artistát kiutasították Egyiptomból.

Az országban a második világháború idején a kairói Kit-Kat mulató volt a legjelentősebb kémfészek. A magyar artisták között is terjengtek olyan mendemondák, miszerint valamelyik társuk kém lenne, vagy hogy kémkedésért utasították volna ki. Arra is volt példa, hogy az egyiptomi kémelhárítás egyik ügynöke próbált „beugratni” egy magyar táncosnőt.
A külföldi artisták 1940-es kiutasítása már nem érintette Bíró Ilonát. Még 1939 januárjában Port Szaídban kikeresztelkedett, ezt követően hamarosan elhagyta Egyiptomot (feltehetően Ciprusba szólt a következő szerződése). 1940 februárjában már Szófiában tartózkodott, egy összeírás szerint 1942-ben is Bulgáriában dolgozott táncosnőként.
Magyarországra rendszerint csak rövidebb időre tért vissza (itt ismerte meg későbbi férjét, Kardos Gyulát), de az ország 1944. március 19-i német megszállása következtében már nem utazhatott vissza külföldre, így gyermekét, Kardos Sándort a budapesti gettóban hozta világra 1944 nyarán.

A háborút követően már nem lépett fel többé Bíró Ilona, hanem a fényképész férje mellett dolgozott, ő retusálta a fotókat. Soha nem panaszkodott a sorsára, hogy a tánc fényes és végtelen világát egy sötét, szűk szobával kellett felcserélnie. 1981-ben halt meg.

Szöveg: Balogh János Mátyás történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa; képszerkesztő: Barakonyi Szabolcs