Kiszélesítik a Szuezi-csatornát az Ever Given fennakadása miatt

2021. május 11. – 18:28

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiszélesítik és kimélyítik a Szuezi-csatorna déli részét, ahol márciusban beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, hat napig eltorlaszolva a forgalmas vízi utat – írja Oszama Rabi, a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnökének keddi bejelentése alapján az MTI.

A csatorna Szuez városa és a Nagy Keserű-tó közti 30 kilométer hosszú szakaszát keleti irányban 40 méterrel szélesítenék ki, és a medret hat lábbal (1,8 méter) mélyítenék. A projektet két éven belül akarják megvalósítani.

Rabi közölte azt is, hogy a csatorna a Nagy Keserű-tótól északra található, kétirányú közlekedést lehetővé tevő, 2015-ben átadott szakaszát a tótól déli irányban 10 kilométerrel meghosszabbítják, hogy tovább növeljék a forgalmat.

Szíszi hangsúlyozta, hogy a Szuezi-csatorna további kiszélesítését is fontolgatják. Mint mondta, az Ever Given balesete hívta fel a figyelmet arra, hogy minél hamarabb ki kell szélesíteni a csatornát.

A 440 méter hosszú, több mint 200 ezer tonnás Ever Given – amely a világ egyik legnagyobb konténerszállító hajója – március 23-án erős szélben átlósan beszorult a csatorna egyik szűk, déli szakaszában, aminek következtében teljesen leállt a forgalom az Európa és Ázsia közötti legrövidebb hajózási útvonalon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!