Leállt a forgalom a Szuezi-csatornán, mert beszorult egy hatalmas teherhajó

2021. március 24. – 07:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Keresztbe fordult és beszorult a világ egyik legnagyobb teherhajója a Szuezi-csatornán, írja az MTI a Financial Times alapján. A brit lapnak megerősítette a hírt a hajót üzemeltető vállalat, a tajvani Evergreen Marine.

A hajókövető műholdas szolgáltatók adatainak tanúsága szerint az Ever Given nevű konténerszállító óriás kedd reggel fordult keresztbe és futott partra az Egyiptomot átszelő szűk vízi út déli végének közelében. Vontatóhajók próbálják kiszabadítani.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, amely miatt a konténerszállító blokkolja a forgalmat, nagy számban feltorlódtak mögötte a hajók.

„Mintegy hat tengeri mérföldre a csatorna déli végétől a hajót feltehetően egy váratlan erős széllökés érte, ez eltérítette a menetirányától, amely így véletlenül partra futott” – írta az Evergreen Marine.

A MarineTraffic.com hajókövető alkalmazás adatainak tanúsága szerint a konténerszállító orr-része a csatorna keleti falának szorult, fara pedig beékelődött a nyugati oldalába.

A Földközi-tengert a Vörös-tengerrel és Ázsiával összekötő, 1869-ben elkészült, 120 mérföld hosszú csatornán naponta körülbelül ötven hajó halad át, amikor zavartalan a forgalom.

A tartályhajókat követő TankerTrackers szolgáltató egyik képviselője, Szamír Madani elmondta, hogy a baleset jelenleg 10 millió hordónyi olajszállítmány célba juttatását hátráltatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!