Négy év után kiszabadult hajófogságából a világ legmagányosabb tengerésze

2021. április 22. – 22:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kiszabadult négyéves hajón töltött fogságából a világ egyik legpechesebb tengerésze, Mohamed Aisa, a szír első tiszt, aki tengeri Robinsonként 2017 nyara óta nem hagyhatta el lefoglalt teherhajóját.

A bahreini zászló alatt hajózó MV Aman nem egész négy évvel ezelőtt a Szuezi-öbölben járt, amikor az egyiptomi hatóságok feltartóztatták egy sor hiányosság, kifizetetlen bérek, lejárt szerződések, lejárt biztonsági berendezések és egyéb csekélységek miatt. Az eljáró bíróság a hajó őrzésével a jó Mohamed Aisát, a hajó első tisztjét bízta meg, és bevonták az útlevelét is.

Mint azt a globális kereskedelmi dugót okozó szuezi elakadás kapcsán részletesebben is megírtuk, Aisa akkor maradt végképp egyedül, amikor 2019 szeptemberében a legénység utolsó tagja is hazament, egyedül hagyva tisztünket az áram nélkül maradt szellemhajón.

„Olyan az élet a hajón, mintha egy magányos börtönben lennék. Az éjszaka olyan, mint egy sírban, semmit sem látok, semmit sem hallok”

– mondta Aisa, akinek kegyetlenül nehéz lehetett a fedélzeten: hónapokig nem kommunikálhatott senkivel, és akkor sem hagyhatta el a hajót, amikor otthon meghalt az édesanyja. Mint utólag beszámolt róla, ekkor komolyan foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata.

Miután az egyiptomi hatóságok éveken át nem léptek érdemben az ügy rendezése érdekében, és a hajó bahreini tulajdonosai sem igyekeztek segíteni alkalmazottjukon, idén márciusban a Szállítási Dolgozók Nemzetközi Szövetsége közbenjárása mozdította el a bürokráciát a holtpontról. A szakszervezeti fellépésre a bahreini kormány végül rábírta a tulajt, hogy vessenek véget feledésre ítélt első tisztjük kálváriájának.

Aisát, mint a BBC írja, csütörtökön kiengedték végre a szárazföldre, és hazarepülhetett Szíriába.

„Megkönnyebbülés. Öröm”

– foglalta össze érzéseit tömören a kairói reptérről, majd arról beszélt, micsoda boldogságot jelent, hogy újra láthatja családtagjait.

És utána? Elsőre talán meglepő, de Mohamed alig várja, hogy újra hajóra szálljon. Ez a munkája, ehhez ért, elmondása szerint minél hamarabb újrakezdené ott, ahol négy évvel ezelőtt abbahagyta.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!