Donáth Anna
Donáth Anna: Bocsánatot kérünk, és megnézzük, mit és hol rontottunk el
Még nem tudják, mi lehet az új, helyes út, de ki fogják találni – mondta.
Ez volt az ellenzék vereségének éjszakája
Az ellenzéki szavazók szerint iszonyatosan kiábrándító a helyzet, volt, aki arról beszélt, hogy nemcsak kormányzót kell váltani, hanem népet is. Márki-Zay Péter kimondta: az orbáni szabályok...
Donáth Anna: Orbán oroszbarát politikájának következménye, hogy a visegrádi négyek felbomlottak
A Momentum elnöke szerint Magyarország Európa trójai falova Oroszország számára, és Orbánnak már a régiós szövetségesei is hátat fordítottak.
Márki-Zay: A magyar miniszterelnök a Nyugat legnagyobb árulója, Putyin legfontosabb kitartottja
Gyurcsány azt kéri, a magyar kormány ne bújjon Brüsszel szoknyája mögé, Jakab Péter szerint Orbán Putyin trójai falova, és immár a hazánkra leselkedő legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat.
Donáth Anna: Lesz roma származású politikus befutó helyen a Momentum listáján
A párt elnöke a Telex élő választási műsorában jelentette be, hogy Lőcsei Lajos befutó helyen lesz a listájukon.
A Fidesz azt akarja bemutatni, hogy Márki-Zay Péter egy senki – Elemeztük a kampányrajtot
Elindult a kampány, mi pedig vezető politikusokat kérdezünk élőben a Telexen, a vendégünk lesz Dobrev Klára, Donáth Anna és Navracsics Tibor. A kampány elemzésében, az erőviszonyok felmérésében...
Hétfő este élőben kérdezünk vezető politikusokat a Telexen
A kampány hivatalos kezdetének apropóján Dull Szabolcs mellett vendégünk lesz Dobrev Klára, Donáth Anna, Navracsics Tibor és Török Gábor is.
Donáth Anna arra utalt, hogy a DK lassítja a közös lista felállítását
A Momentum elnöke szerint a megélhetési és lakhatási válság súlyosabb probléma, mint a jogállam gyengülése.
Bénázás, szivárogtatás, kóstolgatás: eluralkodott a bizalmatlanság az ellenzéki oldalon
A kétkérdéses népszavazási kampánnyal rázná fel az ellenzéki tömb az előválasztás után természetszerűen lankadó választói lelkesedést, ám a célhoz vezető utat bizalmatlanság kövezi ki, ami...
Márki-Zay a Macronnal való találkozás után: Orbán korrupciója blokkolja az EU-s forrásokat, de egy...
Dobrev szerint Macron ígéretet tett, hogy a jogállamisági mechanizmust be fogják vezetni a francia EU-s elnökség idején.









