Donáth Anna: Lesz roma származású politikus befutó helyen a Momentum listáján

2022. február 14. – 21:28

Donáth Anna: Lesz roma származású politikus befutó helyen a Momentum listáján
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

Másolás

Vágólapra másolva

Lőcsei Lajos személyében lesz roma származású politikus befutó helyen a Momentum listáján – jelentette ki Donáth Anna, a Momentum elnöke a Telex élő választási műsorában.

Donáth az ellenzéki lista összeállításáról azt mondta, folyamatosan zajlanak erről a tárgyalások, legkésőbb pedig február 26-ig nyilvánosságra fogják hozni a közös listát. Donáth szerint a Momentum mindig azon az állásponton volt, hogy minél hamarabb fejezzék be az erről szóló tárgyalássorozatot. „Amikor ennyi partner van, akkor sok megbeszélnivaló van ezen. Zajlanak a tárgyalások, mindenképp lesz közös megoldás” – jelentette ki. Donáth arról is beszélt, hogy a Momentum listáján van roma származású politikus Lőcsei Lajos személyében.

„Márki-Zay Péter kérésének eleget téve a Momentum küldöttgyűlése és közösségünk úgy döntött, hogy Lőcsei Lajost szeretnénk befutó helyen tudni, ezzel is hozzásegítve a kormányváltáshoz az összellenzéki együttműködést”

– mondta, hozzátéve, hogy számukra az a legfontosabb a valódi roma képviseletben, hogy a jövőbeli minisztériumokhoz járuljanak olyan „romaügyi referensek”, akik jogkörökkel és forrásokkal is rendelkeznek.

A Momentum tavaly novemberben, az ellenzéki előválasztás után megválasztott új elnöke azt mondta, jelenleg a kormányváltásra fókuszál, és nem a pártja nyári tisztújítására. „Amikor eldöntöttem, hogy elindulok elnöknek, azt azért is tettem, mert van egy hosszú távú vízióm mind a Momentummal, mind leginkább Magyarországgal kapcsolatban” – mondta, és hozzátette: a nyári tisztújítás után is nagyon szívesen vezetné tovább a Momentumot, ha megkapja ehhez a bizalmat.

A magyar parlamentbe viszont biztosan nem ülne be az április 3-i választás után. „2019 májusában öt évre kaptam bizalmat a választóktól, hogy az Európai Parlamentben képviselhessem őket. Azt hiszem, az elmúlt két és fél éves munkásságom is mutatja, hogy jó helyen vagyok. (…) Most jelenleg pártelnökként a kormányváltásra fordítom minden energiámat, és ezzel párhuzamosan veszek részt az európai parlamenti munkában. Nagyon remélem, a kormányváltás után mindenkinek meglesz az a pozíciója, ahol a lehető legjobban tudja Magyarország jövőjét segíteni” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy vállalna-e szerepet Márki-Zay Péter kormányában, azt válaszolta, majd akkor fog ezen elgondolkodni, „amikor át kell menni ezen a hídon”. „Nem gondolom azt, hogy nekem ugrálnom kéne pozíciók között. Azt gondolom, nagyon fontos pozícióban vagyok most benne” – mondta.

Az interjút meg lehet nézni itt:

Számos újdonsággal készülünk a választási kampányra (ezekről itt írtunk részletesen), például már a hétvégén elindult Dull Szabolcs választási hírlevele, amelyben a következő hetekben minden szombaton öt pontban értesülhetnek az adott hét legfontosabb kampányhíreiről főszerkesztői magyarázattal és politikai minielemzéssel. A hírlevélre itt lehet feliratkozni!

A Választás 2022-es értesítési csatorna bekerült az androidos és az iOS-es applikációinkba, már azokra is fel lehet iratkozni. Ha szeretné megkapni a legfontosabb választási híreket push notification formájában a mobiljára, akkor ne habozzon, kapcsolja be ezt a lehetőséget a Telex app menürendszerében! Ha pedig eddig nem volt Telex applikáció a telefonján, akkor íziben töltse le!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!