DK

Három városban kezdeményez előválasztást a DK
Szerintük ezeken a településeken a Mometum az ellenzék győzelmét „veszélyezteti”.
A leginkább elöregedett megyében dúl igazán a szomszéd várak csatája
Zala megye 20. századi történtét meghatározta Nagykanizsa és Zalaegerszeg rivalizálása. Utóbbiban már az is csoda lenne, ha egyetlen körzetet is elveszítene a Fidesz, Kanizsán ugyanakkor könnyen...
Áder János húgának lemondását követeli a DK
Pölöskei Gáborné Áder Annamária vezette 2011-ben azt az osztályt, amelynek többen is jelezték, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója belenyúlt egy kisgyerek nadrágjába.
Donáth Annát a hányinger kerülgeti a DK Fideszt pedofilozó plakátjaitól
Isten? Haza? Pedofília! Ez áll az egyik DK-plakáton, amit hamarosan az ország több pontján látni lehet majd. A Momentum elnöke nem ért egyet.
Hatpárti támogatással indul az önkormányzati választáson az óbudai polgármester
Kiss László mögé nemcsak saját pártja, de az MSZP, a Momentum, az LPM és a Párbeszéd is beállt, majd a Jobbik is csatlakozott az együttműködéshez.
Megállapodott a DK és a Momentum az önkormányzati választásra, Budafokon előválasztást tartanak
Több fővárosi kerületben és vidéki nagyvárosban is visszaléptetik a már bejelentett polgármesterjelöltjüket a másik javára. A DK beáll Juhász Péter mögé, és Csepelen is a momentumos jelöltet...
Azt állítja a DK, pedofil szálat talált a tiszaföldvári borozói balhéban
Egy állítólagos szemtanú beszélt a párt helyi emberének arról, miért tették ki az azóta lemondott alpolgármestert és barátját a borozóból.
Ritkábbá tehetik az idősek orvosi vizsgálatát a jogosítványokhoz egy uniós tervezet miatt
A korábban is viták kereszttüzébe került uniós javaslatot rengeteg módosítóval sorozták meg, és még a tagállamokkal is meg kell egyezni a végső változatról.
Csak a Jobbik ellenezte a magyarok közül az EP-ben az uniós természet-helyreállítási jogszabályt
A gazdatüntetések árnyékában a jobboldal egy része megpróbálta visszautasíttatni a javaslatot, de hiába, végül átment a korábban felvizezett kompromisszumos javaslat.
Kövess minket Facebookon is!