DK
Ötpárti támogatással indul a nagykanizsai polgármesteri címért a DK-s Horváth Jácint
Horváth az országgyűlési választáson simán kikapott ebben a körzetben, de csak a várost nézve nagyon szoros versenyben, így akár reális esélye is lehet.
Elutasították a DK feljelentését a túlárazott kínai lélegeztetőgépek ügyében
A Nemzeti Nyomozóiroda szerint a minisztérium a közpénzzel felelősen gazdálkodik.
A héten tartják az előválasztást ott, ahol 2019-ben 312 szavazat miatt kapott ki az ellenzék
A XXII. kerületet három indulóval szinte biztosan bukná az ellenzék, de 2019-ből kiindulva egy közös jelölttel akár fordíthatnak is. Az újrapróbálkozó jelölt és a tapasztalt önkormányzati képviselő...
Áder húga feljelenti Gy. Németh Erzsébetet a bicskei gyerekotthonról szóló vádjai miatt
Pölöskei Gáborné Áder Annamária magánindítványát, amivel kérik a DK-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, Áder János jelentette be az MTI-nek.
Kilépett a pártból, a jobbikos jelölt támogatásához nem asszisztál a mosonmagyaróvári DK-elnök
A Demokratikus Koalíció országos elnöksége a közös ellenzéki polgármesterjelölt helyett a Jobbikost támogatja Mosonmagyaróváron. Emiatt a pártból is kilépett a helyi DK-elnök.
A független jelölt szerint milliók megfizettetésével golyóznák ki a pártok az V. kerületi...
Kovács Alex Gábor szerint hárommilliót kérnek tőle a lebonyolítási költségek szétdobása miatt.
DK: Kovács Gergely a humora mellett az igazmondási képességét is elvesztette
Antidemokratikus lenne a DK szerint, ha a XII. kerületben az előválasztáson győztes polgármesterjelölt dönthetne a hét párt közös képviselőjelöltjeinek személyéről.
A Kutyapárt elnöke szerint lehet, hogy végül nem lesz előválasztás a XII. kerületben
Kovács Gergely azt mondta, előbb a DK, majd a Momentum is visszatáncolt a megegyezéstől.
Republikon: Évek óta nem látott mélyponton a Fidesz népszerűsége a kegyelmi botrány után
Több mint 325 ezer választó hagyta ott Orbánékat egy hónap alatt. Az ellenzék nem tudott profitálni a kormánypárti válságból, 90 nappal az EP- és önkormányzati választás előtt fej fej mellett áll a...
Áder szerint a húga azonnal intézkedett, amikor megtudta, hogy a bicskei gyermekotthon vezetője...
A volt államfő szerint a DK Orbánt lepedofilozó plakátkampánya Gyurcsány Ferenc 14 éve tartó kudarcsorozatáról és mérhetetlen frusztrációjáról szól.









