Hatpárti támogatással indul az önkormányzati választáson az óbudai polgármester

2024. március 2. – 11:59

Másolás

Vágólapra másolva

Saját pártja, a DK mellett az MSZP, a Momentum, az LMP, a Párbeszéd, majd a Jobbik is csatlakozott az Óbuda-Békásmegyer körzetben kötött választási szövetséghez, így Kiss László jelenlegi polgármester hatpárti támogatással indul az idei önkormányzati választáson, jelentette be Facebook-oldalán a politikus.

A bejegyzésben Kiss méltatja az elmúlt években folytatott pártok közti együttműködést, és mint írta, ezért döntöttek a közös folytatás mellett. A pártok közös listát állítanak a kerületben, illetve közösen kampányolnak és egymás jelöltjeit kölcsönösen támogatják a június 9-én megtartott önkormányzati választás előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!