Kormányszóvivő: Az nem penész volt a kórház konyhájában, csak zsírra szállt por

2024. augusztus 22. – 10:10

frissítve

Kormányszóvivő: Az nem penész volt a kórház konyhájában, csak zsírra szállt por
Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. augusztus 22-én – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány hét nyári szünet után kezdődik a Kormányinfó a miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergellyel a kormányszóvivő, Vitályos Eszter jelenlétében.

Fontosabb részletek:

  • A kormány szerint nem igaz, amit a kórházakban tapasztaltakról Magyar Péter mondott. Szerintük egy bezárt, meleg szobát mért Magyar, a penész a falon pedig nem penész volt, hanem bekoszolt zsír. A miniszter szerint sok helyen működött a klíma, csak az extrém melegben nem hűtött eléggé. Elismerte ugyanakkor, hogy nem szabad a betegeknek 40 fokban lenniük a kórházakban.
  • A szakemberek szerint túlárazott állami irodaházakról a miniszter azt mondta: azokkal jól jár a kormány. Ezeket a miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló Garancsi Istvánhoz, illetve a kormányfő vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető cégektől veszik.
  • Gulyás szerint rosszul néz ki, de helyes döntés Paks adóinak egy részét elvonni. Leül viszont Lázár János vezetésével a kormány tárgyalni majd Paks új vezetésével is.
  • A kormány azt ígérte, ha nem sikerül megegyezniük az EU-val a menekültügy kezeléséről, akkor majd egyirányú jegyeket biztosítanak a migránsoknak Brüsszelbe.
  • Drágábban és kockázatosabban, de lesz megoldás a kőolajbeszerzésre: a tervek szerint ukrán területen veszi át a Mol az orosz kőolajat a jövőben.
  • Gulyás a kárpátaljai menekültek ügyéről azt mondta: kialakult itthon egy olyan gyakorlat, hogy munkaképes emberek voltak itt a magyar állam pénzén, akik munkát nem vállaltak. Arról szerinte lehet vitázni, hogy kellett-e volna méltányosság az utcára kerülő emberek ügyében.
  • A kormány folytatja a pedagógusok megígért bérfejlesztését, 2025-re újabb emelést kapnak a tanárok.
  • A gazdaságban kétszázalékos növekedésre számítanak jövőre.
  • Reptéri gyorsvasutat is akar a kormány, csak az a kérdés, hogy mikor.
  • Gulyás Gergely szerint az operatív törzs bravúrosan kezelte a vihar miatt egy órával elhalasztott augusztus 20-i tűzijátékot.

Ombudsmani jelentés már évekkel korábban felhívta a figyelmet a kórházi klímaberendezések fejlesztésének szükségességére. A helyzet azonban 2024-ben sem megfelelő. Ki ennek a felelőse? – kérdezte a Telex.

Gulyás szerint a műtők klimatizálása teljeskörűen megtörtént, a kórtermek klimatizálásánál „is léptünk előre, egyetértek, nagyobbat és még gyorsabban kell előrelépni.”

„Igyekszünk a rendelkezésre álló forrásokat jól elosztani. Lehet, hogy még jelentősebbet kell.” A források azonban végesek, ezeket a kormánynak be kell osztania – mondta Gulyás, megjegyezve, hogy ismert külső gazdasági nehézségek voltak, ennek ellenére is jelentős összegeket költött a kormány a klimatizálásra.

1200 milliárd forintot költött a repülőtérre a kormány, 15 milliárdot tűzijátékra, helyén vannak a kormány prioritásai, miközben emberek a kórházakban fekszenek 35-36 fokban? – hangzott el a kérdés.

Gulyás szerint az egészségügyet a kormány kiemelten kezelte, hiszen négy éve 68 ezer ápolónő volt szolgálatban, most 77 ezer van.

Az engedéllyel praktizáló orvosok száma 34 ezerről 42 ezerre nőtt, 2020-as helyzethez képest. 14 ezer helyett most 23 ezer orvos van szolgálatban a kórházakban.

A kormány tehát prioritásként kezelte az egészségügyet, mondta Gulyás, euróban megadva a fizetéseket – kiküszöbölve ezzel az inflációt: 2010-ben egy kezdő orvos 465 eurót keresett, most 1748 eurót. Egy orvosnál „600 euróval szemben áll közel 5000 euró.”

Az ápolók bérét is megsokszorozták, 70 milliárdot költöttek kórházfelújításokra, ebben a klímaberendezések is benne vannak – mondta Gulyás, jelezve, hogy a kormány nem hanyagolta el az egészségügyet.

A Telex arról kérdezte Gulyást, rendjén valónak találja-e, hogy „a miniszterelnök vejétől vásárol százmilliárdos értékben irodakomplexumokat az állam.”

Gulyás szerint „a négyzetméterárakat és a működési struktúrát tekintve jól járnak a magyar adófizetők” –, mert szerinte kedvezőbb a tulajdonlás, mint a bérlés.

A döntés azonban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő honlapjára sem került fel, honnan tudható, hogy ez jó döntés volt? – kérdezte a Telex.

Gulyás válaszul azt mondta, hogy a piaci áraknak megfelelően költekezett a magyar állam. Az állami intézményeknek helyesebb állami tulajdonban működniük, az állam ezzel 9-10 éves távlatban nyer, nem veszít, az pedig mellékes, hogy eladói oldalon milyen tulajdonviszonyok állnak fenn.

A Telex arra is kíváncsi volt, Gulyás szerint rendben van-e, hogy egy 580 milliárdos vásárlásról ilyen keveset tudni, erről lényegében csak a kormányinfón számol be részadatokkal a miniszter.

Gulyás az ezzel kapcsolatos számítások nyilvánosságra hozataláról elmondta: minden olyan közadat, ami közpénzek kifizetésével kapcsolatos, „az megtudható, megismerhető.”

Miért nem a paksi döntés előtt ültek le egyeztetni, miért utána? – kérdezte a Telex. Gulyás szerint utólag látta be ezt a kormány. Most meg fogják tenni, hogy leülnek tárgyalni azokkal is, akik októbertől vezetik a várost.

A Telex úgy értesült, hogy Kocson a gyerekek tudtak csak fedett részen aludni, a felnőttek nem. Gulyás más információt kapott: azt, hogy a Máltaiak biztosítanák a 120 ember ellátását. Gulyás szerint az úgynevezett Soros-szervezetek (akikről nem derült ki, kik) azt mondták a menekülteknek, hogy „menjenek vissza a szállásra, és ne hagyják azt el”, mert úgy egy nehezebb procedúra jön.

Gulyás úgy tudja, ennek ellenére a szállásadó beengedte ezt a 120 embert, és megoldotta az ellátásukat. „80-120 embernél kellett-e volna méltányosságot gyakorolni, vagy sem, állunk elébe ennek a vitának” – tette hozzá.

Hogy kell elképzelni, hogy Donald Trump véget vet a háborúnak? – kérdezte a 444 Gulyás Gergelyt, hozzátéve, hogy mi van akkor, ha Oroszország nem tárgyal akkor sem. Gulyás szerint ha az Egyesült Államok békét akar, akkor kellően erős ahhoz, hogy béke legyen. „Egy erős amerikai vezetés mellett ki sem tört volna ez a háború” Gulyás véleménye szerint.

Gulyás úgy látja, hogyha béke van, akkor más lesz a költségvetés, mint most, a háború mellett. Így, ha Trump nyer, más lesz a magyar költségvetés is. Gulyás szerint nem mindegy, hogy milyen béke lesz, de a fő érdek az, hogy legyen. Magasabb költségvetés, olcsóbb nyersanyag lesz, ha béke lesz – mondta.

„Nem beszéltem erről a hitelről Varga Mihállyal. Közvetítsek? Teszek egy kísérletet” – mondta a 444.hu-nak Gulyás, aki az előző kormányinfón azt javasolta, hogy a Pénzügyminisztériumtól kérjenek az újságírók tájékoztatást. Varga Mihály tárcája azonban nem válaszolt arra, mire is vette fel a magyar kormány ezt a hitelt.

Gulyás szerint azonban nincs szó vészes függőségről az újabb egymilliárdos hitellel kapcsolatban. (Korábban a Budapest–Belgrád-vasútvonalra vett fel a kormány Kínától hasonló összeget.)

Egy megállapodás alapján idén nyáron már járőrözhettek kínai rendőrök Magyarországon, magyar rendőrökkel közösen. A kínai rendőrök önállóan nem intézkedhetnek, Gulyás szerint feladatuk elsősorban nyelvi: „A kínaiak értik az intézkedést” – mondta elsődleges előnyként Gulyás a megállapodásról.

Évről évre vizsgálja meg a magyar rendőrség az együttműködést, ha kölcsönösen folytatni akarják, akkor ezt fenntartják. Gulyás nem tudott arról tájékoztatást adni, hogy mennyi bűnöző elfogásához segített hozzá a kínai járőrök hazai megjelenése.

A miniszter némi hezitálás után arra jutott, hogy ez az adat valószínűleg közérdekű lehet, így kikérhető.

Gulyás a BME gólyatáboráról szóló híreket olvasta, és bár távoli a példa, de a mentelmi jog szabályozása jutott eszébe róla. Szerinte az ilyen esetek szabályozása eddig azért nem merült fel, mert nem volt olyan, aki miatt kellett volna:

„Ha azok az emberek oktatnak, akik ilyen szabályokat kitalálnak, akkor inkább a gólyák oktassák őket.”

Gulyást meglepte, hogy a józan ész minimuma sem merült fel a gólyatáborban, ahonnan először kitiltották az óvszert, aztán motozták a gólyákat, majd stopperrel mérték a mosdószünetüket és megalázták őket. Vitályos Eszter szerint az is felmerül ilyenkor, hogy az egyetemi autonómia mindig elhangzik, de most, amikor van egy ilyen, „a kormánytól várnak egyből megoldást”.

„Az intézkedés optikája rossz, időzítése szerencsétlen, még akkor is, ha belátható és helyes, hogy miközben Paksnak iszonyatos iparűzésiadó- és építésiadó-bevétele van, aközben a fejlesztések a környező települések számára infrastrukturális fejlesztést igényelnek és megterhelést jelentenek” – mondta Gulyás arról, hogy Pakstól egyik napról a másikra elvonták a város bevételének csaknem 40 százalékát jelentő adókat, amelyek a Paksi Atomerőmű felől érkeztek. A 7 milliárdos összeget a fideszes vezetésű Tolna és Bács-Kiskun vármegyei önkormányzat kapta.

Az adók elosztása önmagában helyes célkitűzés Gulyás szerint, de elismerte, nem helyes, ha az összeg égészében illet másokat. A kormány szerinte nyitott, erről tárgyalások is folynak a várossal Lázár János vezetésével. Gulyás azt elutasította, hogy a döntés összefüggésben állna azzal, hogy Pakson 26 év után ellenzéki képviselők nyertek az önkormányzati választáson.

Az embercsempészek hamar elhagyják az országot, a munkájukat úgyis elvégzi helyettük Brüsszel – vélekedett Gulyás Gergely a 24.hu kérdésére.

Gulyás ezután a Blikk kérdésére arról beszélt, hogy az óbudai korrupciós ügyről korábban is lehetett olvasni, ez ismert volt. Klímafelújítást és -felszerelést továbbra is kész támogatni a kormány.

Gulyás szerint semmi kivetnivaló nincsen abban, hogy az építkezési adatok nem lesznek ezentúl elérhetők nyilvánosan. A miniszter úgy látja, elég annyit tudnia a nyilvánosságnak, hogy hány százalékos lehet a beépítettség, milyen magasságban. Azon túl, hogy ezt a tulajdonos mivel teljesíti ki, „az nem tartozik senkire” – vélte.

Pedig néha villáknak látszó ingatlanok lesznek gazdasági épületekből.

Pedig az, hogy egyes helyeken hivatalosan gazdasági épületnek kellene állnia, épp a nyilvános adatokból tudható.

Gulyás szerint a magyar állam jól jár azzal, hogy albérletfizetés helyett saját tulajdont akar. Nemrég írtuk meg, hogy brutálisan túlárazva venne az állam irodákat ingatlanbecslők szerint: Gulyás erről azt mondta, hogy piaci ár-összehasonlításban nézve három állami irodaház épül, ezeknek a négyzetméterára több mint 1,7 millió forint. Ez a három épület a

Gulyás nem látja, hogy az állam rossz üzletet kötne ezzel, mert speckó helyeket is ki kell építeni az irodákban.

(Itt írtunk arról, hogy szakemberek szerint valójában mennyit érnének ezek az irodák.)

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Milyen értékelést adna egy ötös skálán egy olyan kórháznak, ahova befeküdve 30 fokot tapasztalna? – kérdezte a 24.hu.

Gulyás elismeri, hogy ez nem megfelelő helyzet, de az állam 10 milliárdokat költött a klímaberendezésekre.,A miniszter nem tudta megmondani, hogy a kórházi termek hány százalékában van berendezés. Szerinte azonban, ha 100 százalék is lenne, akkor sem lehetne mindenütt 22 fokot biztosítani, ha kint 38-39 fok van, mert a hálózat kapacitása nem bírja el.

De át kell tekinteni a fejlesztés lehetőségeit, mert hosszabb távon egyre gyakrabban kell számolni a nagy hőséggel.

„A hálózatfejlesztés elképesztő összegbe kerülhet.

Mint egy stadion?

Sokkal több, értem, hogy ön stadionban számol.

Cél, hogy mindenhol a betegek megfelelő körülmények között legyenek, de vannak ennek objektív korlátai” – mondta Gulyás.

Gulyásnak még a legjobb kórházakban is rossz tapasztalatai voltak szappanügyben. A kormány több tízmilliárdot fordított a mellékhelyiségek felújítására, így Gulyás elvárná, hogy legyen folyékony szappan.

Gulyás remélte, hogy nem kerül szóba a kérdés, de mégis felmerült: mi van a határon túli magyaroknak adott 100 ezer forintos kedvezménnyel? Gulyás szerint támogatják a magyar családokat is, de ha valaki a határon túl úgy dönt, hogy be akarja íratni magyar iskolába a gyerekét, akkor a kormány egyszeri 100 ezer forinttal tudja támogatni az iskolakezdést.

Ez lényegesen kevesebb, mint amit az anyaországi magyarok adnak, de „mindenkinek az az érdeke, hogy minél többen maradjanak magyarok” a határon túlon is szerinte.

Gulyás a magyar pénzügyekről azt mondta, hogy nem akarnak kommunizmust, amiben mindenki egyenlő, de a cél, hogy a minimálbér és a medián közelebb kerüljenek egymáshoz. Szerinte a háború mérsékli a fogyasztást egyébként, nem az erről folyó kommunikáció.

Ha csökken a világpiaci ár, a hazai áraknak is csökkenniük kell – mondta Gulyás, aki szerint eddig ez meg is történt néhány nap csúszással, az nem elfogadható, hogy a régióból kiemelkedjenek a hazai árak.

„Fogalmam sincsen” – válaszolta Gulyás arra, miért térhetett át a Központi Statisztikai Hivatal a heti tájékoztatásról havi tájékoztatásra a környező országok átlagos üzemanyagárairól. Gulyás szerint helyesebb heti tájékoztatást adni, ha van erre a KSH-nál elég ember, bár szerinte a neten tíz perc alatt így is megtalálhatók az adatok.

Minden kórház adott jelentést arról, hogy hogy áll a klímák fertőtlenítésével, mondta Gulyás. Ez mindenhol történik, azt a tájékoztatást kapták, hogy „a fertőzések kizárása érdekében a klímák fertőtlenítése folyamatos” – tette hozzá Gulyás az RTL kérdésére. Így kizárják, hogy kórházi fertőzések származnának ebből.

Ha ez a fertőtlenítés nem történt meg, eljárást kell indítani Gulyás szerint: de reméli, hogy ilyen nem történt. Az RTL jelezte, hogy nekik az illetékesek nem válaszoltak az erre vonatkozó kérdésre, Gulyás erre azt mondta, hogy akkor adják oda nekik az erről szóló levelet, ami a laphoz eljutott.

Gulyás szerint gyakorlatilag mindenhol megtörtént a műtők és a várótermek klimatizálása. A baj szerinte az, hogy hosszú azoknak a kórházaknak a listája, ahol van klíma, de csak 10 fokot tud hűteni, így továbbra is meleg lesz. „Le kell vonni a tanulságot abból, hogy egyre melegebb nyarak vannak” – mondta Gulyás, aki szerint ki kell alakítani erre egészségügyi protokollt is. De szerinte a mediterrán országokban sem tudják ezeket rendesen megoldani.

„Számtalan nehézség van, még azt is elfogadom, hogy jobban, alaposabban fel kell készülni, nem szabad, hogy betegek 40 fokban legyenek” – mondta Gulyás, de az általános kritikát eltúlzottnak tartja.

A kormány szerint nem igaz, amit a kórházakban tapasztaltakról Magyar Péter mondott. Gulyás Gergely felolvasott néhány kórházi jelentést, amelyek szerint nem igaz a Tisza Párt elnöke által bemutatott helyzet. Célzott lejárató kampánynak tartja mindezt, noha az egészségügyi dolgozókat köszönet illetné, mert helytállnak a nehéz helyzetben.

Ha van szabálytalanság, ott vizsgálatot kell indítani. Gulyás szerint Magyarék azonban bizonyos állításokban „nyíltan hazudtak.”

A Jahn Ferenc Kórház étkezőjével kapcsolatban Vitályos Eszter kormányszóvivő elmondta a kórház közleményéből idézve:

„Nem penész található a plafonon, hanem a főzés során a kicsapódott zsírra por szállhat.”

Gulyás szerint Magyar olyan részeket mutatott a kórházakból, amelyek valójában munkaterületként el voltak zárva, eközben a kórház akadálytalanul működött. Szerinte nem igaz az sem, amit a Jávorszky Ödön váci kórházról állított, mert „a kórház szülészeti osztálya kiemelkedő minőségi ellátást nyújt”, „a fertőző és nem fertőző sebek kezelése külön helyiségben történik”.

„Azt látjuk, hogy az egészségügyben dolgozók lejáratására van egy kísérlet, de elsősorban köszönetet kell mondanunk azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik rendkívüli körülmények között” a váratlan hőségben is helytálltak.

„Minden egyes olyan kórházban, ahol nehézségek merültek fel, akár a hőség miatt, azt eredményezte, hogy a műtétek öt ezreléke maradt el. Ez a magyar egészségügy erejét mutató adat” – közölte Gulyás.

Szerinte a sajtóban megjelent ferdítések az intézmény iránti bizalmat ássák alá, a kórházak jelentése szerint Magyar állításai több ponton tényszerűen nem igazak.

Ha bárhol szabálytalanság van, azt azonban ki kell vizsgálni. Attól azonban elzárkózott, hogy kijelentse, hogy a Magyar által bemutatottak alapján kellene indítani vizsgálatot.

Orbán Viktor nem fog lemondani a békemisszióról semmilyen körülmények között – mondta Gulyás.

Arról is beszélt, hogy a jövő évtől (és már idén is) új beruházások lesznek. Érdemi változást nem tervez a kormány a beruházási stopban, sőt, néhányat még támogatni is fognak – mondta. Hozzátette,

  • Magyarország tud egyelőre bármit fizetni, amire szükség van, hogy fizesse;
  • Az infláció radikálisan csökkent idén az élelmiszerek területén is, az infláció 4 százalék alatt marad idén Gulyás szerint.

A jövőben a Mol veszi át az orosz–ukrán határon az Oroszországból érkező kőolajat, amely a kőolajvezetéken ugyanúgy, ugyanolyan mennyiségben jön tovább, mint korábban, de ez hordónként másfél dollár pluszköltséget jelent a szállítás biztosítása miatt.

Ehhez meg kell állapodni az ukrán féllel, amely szankciót vetett ki a Lukoil orosz olajvállalat által exportált olajra, elzárva előle a Magyarországra is vezető tranzit útját. Ezt korábban Gulyás zsarolásnak tartotta. A mostani megállapodás azonban kiutat jelenthet a helyzetből. Az ukrán féllel „ahogy alá tudjuk írni a szerződéseket, hatályba is lépnek”, Gulyás szerint már ősz elején.

Gulyás reményei szerint nem akarja a kormány, hogy a fogyasztói árak emelkedjenek emiatt, de van tere a tárgyalásoknak. Azt nem mondta, hogy a cégre kivetett extraprofitadó lenne a tárgyalások középpontjában, csak annyit, hogy „van tere a tárgyalásoknak.”

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A múltkori kormányinfón Ukrajna általi zsarolásról beszélt Gulyás, most arról, hogy ezt az EU teszi az EU-s források egy részének visszatartásával.

Gulyás szerint az EU nem azért blokkolja ezeket, mert valamilyen korrupcióellenes jelentés nem tetszene neki, hanem azért, mert hatalmi harc folyik, „ezzel zsarolnak minket.”

A miniszter azonban árnyalta a visszatartások mértékét: a 21 milliárdos keretből 13 milliárd most is hozzáférhető. A helyreállítási alaphoz nem férhet hozzá az ország, ám abból Gulyás szerint le kell vonni a hitelt biztosító részt, mivel hitelt kedvezőbb kamatokkal máshonnan is lehet szerezni.

Ugyanakkor szerinte az, amit Brüsszel Magyarországgal tesz, az messze van a szerződések tiszteletben tartásának és a jog tiszteletének gyakorlatától.

Gulyás Gergely visszautasította, hogy a Nemzeti Kártya nemzetbiztonsági kockázatot jelentene azzal, hogy azt orosz és belarusz állampolgárok is megkaphatják.

„Kár Magyarországért aggódni, Magyarországon hatezer orosz dolgozik, Németországban 300 ezer. Ha valaki nemzetbiztonsági kockázatot lát az oroszokban, amit nem javasolnék, mert rossz időkre emlékeztet, akkor sok országba elmehet.”

Gulyás szerint a nemzetbiztonsági vizsgálat alapossága nem változik a Nemzeti Kártyával. Az csak annyit jelent, hogy külön munkavállalási engedélyre már nincsen szüksége annak, aki ezen a vizsgálaton átesve Nemzeti Kártyát kapott.

Vádat emeltek a zuglói és az óbudai parkolási rendszerrel kapcsolatban – közölte a Hír TV a kérdésében. Eszerint Horváth Csaba, Baja Ferenc, Molnár Zsolt, Tóth Csaba is érintett. Gulyás szerint ebben nincsen semmi új, Molnár Zsolt képviselő mentelmi jogának felmentéséről hónapokkal ezelőtt döntöttek is.

Az Északi Áramlatot felrobbantották, újságírói kérdés szerint történhet-e hasonló a Barátság kőolajvezetékkel.

„Attól a pillanattól kezdve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, számolunk a kockázattal, mi történik, ha a Barátság kőolajvezeték átmenetileg vagy véglegesen ellehetetlenülne” – mondta Gulyás azon ritka alkalmak egyikeként, amikor a kormány képviselője kijelenti, hogy Ukrajnát Oroszország támadta meg.

Gulyás szerint épp a kockázat miatt Magyarországnak nagy tartalékai vannak, „az egyéves fogyasztás 56 százaléka biztosított a mai állapot szerint” – de Gulyás szeretné, ha ez a kockázat nem állna fenn.

Az Északi Áramlat felrobbantását Gulyás Gergely nem tudja másnak hívni, mint terrorcselekménynek. Gulyás szerint az sem tesz jogszerűvé egy ilyen lépést, ha valakit megtámadnak, így úgy gondolja, hogy Ukrajnától elfogadhatatlan, hogy veszélyeztette a német ellátást.

Gulyás beszélt ezután arról is, hogy az Erasmus-programmal kapcsolatban továbbra is válaszokat várnak. Addig is ott van a Pannónia Program helyette.

Az árcsökkentésről akarta kérdezni a Hír TV Gulyást, de olyan szépen méltatta a kormányt, hogy Gulyás azt mondta, nem tud válaszolni, mert a kérdező „már elmondta helyette, amit válaszolt volna”.

Igen a válasza a reptéri gyorsvasútra a kormánynak, azt nem tudják még, hogy mikor valósulhat ez meg. Ha célvasutat akar a kormány, ami Ferihegy és a Nyugati pályaudvar között megy, az négy-öt év – mondta Gulyás. Ha a meglévő hálózatba építenék be, az gyorsabb idő, de a vonal is lassabb lesz. Idén döntenek erről is.

„Megvárnám, amíg a kormány elfogadja az új KRESZ-javaslatot” – mondta Gulyás, hárítva a kérdést, hogy ő maga a javaslatnak megfelelően vállalná-e, hogy saját gyerekét tanítaná vezetni. A javaslat ugyanis lehetővé tenné, hogy ezt családtagok is megtegyék, kivéve a feladat egy részét az autósiskolák kezéből.

„Lehetséges, hogy Orbán Viktor által tett ígéretet a minisztérium felülbírálhatja?” – hangzott el egy kérdés az Amerikai úti Szeretetkórházzal kapcsolatban.

„Egyetlen miniszter sem bírálja felül a miniszterelnök döntéseit, Lázár János sem tette soha” – biztosította Gulyás az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetőjével kapcsolatban. Szerinte Orbán Viktor szavainak megfelelően „torzót nem hagyunk”, lesz pénz a kórház felújítására, az zajlik is.

Gulyás az ukránok kurszki betöréséről azt mondta, hogy a kormány „továbbra is békepárti”. „Ukrajna már nemcsak védekezik, hanem támad is. Mi azt szeretnénk, hogy tűzszünet és béke legyen” – fogalmazott Gulyás a TV2 kérdésére.

Az ukránok oroszországi betörése ellenére szerinte sem Ukrajnának, sem Oroszországnak nem szabad felednie, hogy felelnek az európai energiabiztonságért is.

Gulyás ezután újra Brüsszelről beszélt, értetlenkedve a Magyarországot sújtó bírság miatt. Gulyás hozzátette, hogy meg kell egyezniük, szeretnének is megegyezni, mert nem akarnak mindennap sok pénzt fizetni. A Bizottság jelezte, hogy szeptember 1-től tudnak tárgyalni. Ha ez nem sikerül, és „ha Brüsszelnek migránsok kellenek, akkor tudunk segíteni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!